Időpont:
2025. szeptember 22., hétfő 18:00 órától
Helyszín:
Budapest-gazdagréti Szent Angyalok-templom
(Budapest XI. kerület, Gazdagréti út 14.)
Esemény:
Római katolikus lelki program libanoni Szent Charbel tiszteletére
A szentmisét bemutatja:
Varga János verbita szerzetes atya
Program:
18:00 - 18:40 Gyóntatás és miseszándék felírás. Lehetőség van a rózsafüzér imádságba
is bekapcsolódni, amit a lelkigyakorlatos hívek végeznek.
18:45 - 20:00 Római katolikus szentmise, aminek végén általános áldást kap minden
hívő Szent Charbel ereklyéjével.
Kiegészítő program:
20:00 - 21:15 Imádságok Szent Charbelhez (20 perc), majd a jelenlévők egyéni áldást
valamint olajkenetet kapnak, ami a Szent Charbel libanoni nyughelye előtti
olajmécsesből való.
Az olajkenet, kegyhelyhez kötődő szentelmény. Közbenjáró ima is kérhető röviden, de
a szervezők kérik, hogy ez alkalommal csak olyan hívek jöjjenek imát kérni, akik másik
hónap 22-dikén nem tudnak eljönni Szent Charbel tiszteletére szervezett lelki
programra.
A templom megközelítése:
Budapest "Kelenföld vasútállomás M" őrmezői oldaláról, a Gazdagréti tér irányába
közlekedő 153-as vagy 154-es busszal a "Szent Angyalok-templom" megállóig (10 perc).
Egyéb információ:
A programon kiengesztelődött szívvel és tiszta lelkiismerettel vegyünk részt, lehetőleg
már korábban végezzük el a szentgyónást máshol.
A szentmise kezdetéig (18:45) a templom végében lehetőség van szándékot felírni és
gyűjtőkosárba tenni, amit ezután a szervezők az oltárhoz visznek.
A szentmisén a görög- és a római katolikus hívek egyaránt részt vehetnek. Ereklyés
áldást és olajkenetet a nemkatolikusok is kaphatnak!
Aki minden hónap 22-én Szent Liturgiára/Misére megy és imádkozik, annak Szent
Charbel minden kérését az Úr elé viszi és közbenjár érte.
Minden érdeklődőt szeretettel vár a Budapest-gazdagréti Szent Angyalok Római
Katolikus Egyházközség, a Dél-Budai Görög Katolikus Szervezőlelkészség és a
Paraklétosz Közösség!
Bővebb információ: