Május 10-én, szombaton egyszerre öt fontos esemény zajlik a szegedi Karolina Iskolában (6725 Szeged, Szentháromság utca 70–76.).
– Indián Majális
– Játszótér-átadó ünnepség
– Testvériskolai találkozó
– Egyházmegyei Hittan Verseny
– Öregdiák-találkozó
Az iskola életében a kezdetektől fogva nagyszabású családi rendezvénynek számítottak az iskolában megrendezett tematikus majálisok. Ilyenkor egy-egy ország kultúrája vagy éppen valamelyik történelmi kor köré szervezik a nap történéseit. Idén indián majálisra várják a Karolinához kötődőket.
A hagyományos kézműves vásár, a vetélkedők, a játékok, az eszem-iszom, a koncertek és a szentmise mellett ezen a napon új játszóteret vehetnek birtokba a karolinás gyermekek. Az áldással egybekötött átadó ünnepség 11 órakor kezdődik.
A majális alkalmával folytatódik a TÁMOP hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása című projekt, melynek keretében testvériskolájuk 40 fős csapatát látják vendégül.
A majális napja nyújt alkalmat a Karolina által szervezett egyházmegyei hittan verseny döntőjének is. A „Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek …” címmel meghirdetett négyfordulós vetélkedőn Szeged-Csanád Egyházmegye Csongrád és Békés megyei településeiről,- többek között Bordányból, Csengeléről, Röszkéről, Sándorfalváról és Szarvasról - hatvan gyermek vesz részt már a tanév eleje óta. A verseny döntője 9 órától 11. 30-ig zajlik az iskolában, az eredményhirdetésre várhatóan ebéd után kerül sor.
Végül, de nem utolsó sorban erre a napra hívják vissza iskolájukba öregdiákjaikat, akiket az idei évtől kezdve mindig is a majális napján fognak vendégül látni a Karolina Iskolában.
A program:
10:00 Megnyitó, néptánc
10:30 Indián jelmezbemutató (csapat, egyéni)
11:30 A Los Andinos együttes koncertje
12:30 Ebéd
13:30 A naplopó Tatu (zenés mesejáték)
15:00 Kézműves foglalkozások (pánsípkészítés)
16:30 Eredményhirdetés
17:00 Szentmise
18:00 Vacsora
19:00 Indián táncház a Los Andinos együttessel
Egész nap: indián ötpróba fiúknak s lányoknak; ügyességi játékok; sport
fozoverseny-1.pdf (115 kB)
indian_majalis.pdf (147 kB)