„Felmentem a Máriaremetei Kegytemplomba, mert azt hallottam, hogy Szentségimádásra toboroznak híveket. Itt, a Szűzanya kegyhelyén könnyű volt elmerülni az Ő Szeretetlángjában.”
(Erzsébet asszony szavai – Szeretetláng Lelki Napló)
Augusztus 30-án, szombaton 9 és 18 óra között rendezik meg a Mária-tisztelők első országos találkozóját, a Szeretetláng fesztivált a máriaremetei kegytemplom parkjában (1029 Budapest, Templomkert utca 1.).
A Szeretetláng fesztivál célja, hogy megmutassa: a Mária-tisztelet nem a népi jámborság idejétmúlt megnyilvánulása, nem csupán az idősebb korosztály jellemzője, hanem egy olyan harmadik évezredi „út”, amelyen a családok és fiatalok is eljuthatnak Krisztushoz. A fesztivált a világ legnagyobb máriás mozgalma, a Szeretetláng Mozgalom szervezi, de minden Mária-tisztelőt várnak.
Központi programok a szabadtéri oltárnál:
– 9.00–10.30: gyülekezés, köszöntés, majd közös rózsafüzér; a tizedek között Kemenes Gábor atya elmélkedéseivel
– 10.30–11.40: Guido Martirani atya (Ausztria) – A Szeretetláng mint a gonosz elleni küzdelem eszköze
Martirani atya a Christoph Schönborn, bécsi bíboros-érsek által létrehozott csoport keretén belül, püspöki megbízatás alapján folytat ördögűző tevékenységet, melynek során erőteljesen megtapasztalta a Szeretetláng kegyelmi hatását. Előadása során többek között erről tesz tanúságot.
– 12.00–12.20: az Úrangyala elimádkozása, majd hazánk felajánlása Szűz Máriának. Az országfelajánlást Esterházy László atya, a kegytemplom plébánosa végzi azzal az imával, amellyel őse, Esterházy Pál nádor ajánlotta hazánkat Mária oltalmába a törökök kiűzése után.
– 12.20–13.30: ebédszünet. A jenlévőket zsíroskenyérrel kínálják. A szervezők kérik a Szeretetláng-imacsoportok tagjait, hogy akinek lehetősége van rá, hozzon magával egy tál süteményt, pogácsát.
– 13.30–13.50: a családi akadályverseny eredményhirdetése. A park területén a délelőtt folyamán újszövetségi eseményekre épülő ügyességi akadályverseny zajlik 3–6 fős csoportok, családok részére.
– 14.00–15.00: Sillye Jenő – Anyánk, Mária. Az ismert dalszerző, ötgyermekes családapa és nagyapa zenés tanúságtétele a családban megélt és megélhető Mária-tiszteletről.
– 15.00–15.50: Böjte Csaba testvér előadása –Követhető-e korunkban a Szent Család példája? Hogyan segíthet bennünket Szűz Mária és a Mária-tisztelet a családi élet evangélium-hű alakításában?
–16.00–16.55: zenés szentségimádás. Erzsébet asszony imáival és a Szeretetláng Mozgalom dalaival, a Signum együttes zenészeinek közreműködésével.
– 17.00–18.00: szentmise. A szentmisét Cserháti Ferenc, esztergom–budapesti segédpüspök mutatja be.
Információ: Kindelmann Győző – kindelgyozo@gmail.com – 06-30-205-8170