A program egy közös zarándoklattal indul, amely a Normafától, a Szent Anna-kápolnától a makkosmáriai kegytemplom Fogolykiváltó Boldogasszonyához vezet. A csendes, három stáción át vezető, elmélkedős séta lelki ívét szakrális koncert koronázza meg, Mária-énekek csendülnek fel a Szűzanya köszöntésére. Az estet meghitt beszélgetés zárja.
A Szent Anna & Mária Alapítvány és a Mária Rádió közös szervezésében megvalósuló programot egy csendes és „kütyümentes” zarándoklattal kezdjük, a körülbelül 2,5 km-es Normafa–Makkosmária útvonalon.
A tematikus séta a Szűzanya dicsőítésére épül és három stáción át dolgozza fel az alázat, engedelmesség, önátadás témáit, például olyan kérdésekkel, hogy: Hogyan viszonyulunk (és hogyan szeretnénk viszonyulni) életünkben, lelkünkben ezen – a Megváltó Krisztus Urunk édesanyja által tanúsított – szent erényekhez? Miben kérjük a Jóisten közbenjárását? Hol vannak az elakadásaink és a félelmeink?
Az elmélkedős séta végül a makkosmáriai Fogolykiváltó Boldogasszonyhoz vezeti a híveket, közösen kérve az Ő segítségét, hogy minden olyan gyengeségünktől, melyek foglyul tartják lelkünket, megszabadulhassunk, az Istenanya közbenjárására.
A zarándoklat lelki ívét zárásként egy szabadtéri piknikkoncert koronázza meg a Szent Anna & Mária Alapítvány szervezésében, a kegytemplomban. Az est folyamán Mária-énekek csendülnek fel Égi Patrónánk köszöntésére születésnapja (szeptember 8., Kisboldogasszony) és névnapja (szeptember 12.) alkalmából.
Az együttlétet agapé, meghitt beszélgetés zárja.
Gyülekező: 14 órától a Normafán a Szent Anna-kápolnánál
Indulás: 14.30-kor
Érkezés Makkosmáriára: 16 óra körül
Koncert: kb. 16.30–17.30
Agapé, beszélgetés: kb. 19 óráig
Fellépnek:
– ének: Kállai Erzsébet énekművész, ének-zene tanár, az I. Regnum Marianum énekverseny felnőtt kategóriájának nyertese
– ének: Kubicza Jázmin Réka énekművész, a 2025-ös Dalmaraton díjazottja
– hangszerkíséret: Kis Sebestyén csellóművész
Beszédet mond: Farkas István piarista szerzetes, Lupus atya, a kegyhely lelkésze
Az estet záró agapé (jó idő esetén) a templomkertben kerül megrendezésre.
Az eseményen való részvétel ingyenes, azonban adományokat a szervezők hálásan fogadnak a Szent Anna & Mária Alapítvány működésének támogatására, hogy a jövőben is minél több program megszervezésével végezhessenek keresztény lelkiségi szolgálatot.
Fontos információ: a programon határozott kérés a mobiltelefonok használatának teljes körű mellőzése, ezzel is segítve az elcsendesedést, Istenre, önmagunkra, egymásra hangolódást. Kérjük, csak azok csatlakozzanak, akiknek nem okoz gondot 14–19 óra között végig kikapcsolni a telefonjukat.
Kapcsolat:
Szent Anna Mária Alapítvány
(70) 537 927
szentannamaria gmail.com
https://www.szannamaria.hu/