Ferenc pápa: Bízzuk rá magunkat Jézusra, ő az út az „örökké tartó” örömhöz!

Ferenc pápa – 2020. május 10., vasárnap | 16:30

Május 10-én az Apostoli Palota könyvtárszobájából közvetítették a Szentatya déli elmélkedését és imádságát. Beszédében arra mutatott rá, hogyan tudunk megszabadulni a zaklatottságtól, majd megemlékezett a Schuman-nyilatkozatról, az afrikai fiatalokról és az édesanyákról.

Ferenc pápa beszédének teljes fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

A mai evangéliumban (vö. Jn 14,1–12) Jézus úgynevezett „búcsúbeszédének” elejét halljuk. Ezekkel a szavakkal az utolsó vacsora végén, közvetlenül kínszenvedése előtt fordult tanítványaihoz. Egy ilyen drámai pillanatban Jézus így kezd beszélni hozzájuk: „Ne nyugtalankodjon szívetek!” (Jn 14,1). Ezt nekünk is mondja életünk drámáiban. De hogyan tudjuk elérni, hogy szívünk ne nyugtalankodjon? A szív ugyanis nyugtalankodik.

Az Úr két dolgot javasol a nyugtalankodás ellen. Az első: „Higgyetek bennem” (Jn 14,1). Kicsit elméleti, elvont tanácsnak tűnhet. De Jézus egy nagyon konkrét dolgot akar mondani nekünk. Ő tudja, hogy az életben a legerősebb szorongás, a nyugtalankodás abból az érzésből fakad, hogy nem vagyunk képesek megbirkózni az élettel, hogy egyedül érezzük magunkat, és nincsenek fogódzóink az eligazodáshoz a körülöttünk zajló események között. Ezt a szorongást, melynek során nehézség nehézséget követ, egymagunkban nem tudjuk legyőzni. Szükségünk van Jézus segítségére! Jézus ezért kéri, hogy higgyünk benne, vagyis ne magunkra, hanem őrá támaszkodjunk. Mert a nyugtalanságból a bizalom hoz szabadulást. Rá kell bíznunk magunkat Jézusra, végre kell hajtanunk az „ugrást”! Így szabadulhatunk meg a nyugtalankodástól. Jézus épp azért támadt fel és él, hogy mindig mellettünk álljon. Tehát mondhatjuk azt neki: „Jézus, hiszem, hogy feltámadtál, és mellettem vagy. Hiszem, hogy figyelsz rám. Idehozom neked azt, ami aggaszt, az aggodalmaimat: hiszek benned, és rád bízom magam.”

Aztán van egy másik ellenszer is a nyugtalankodásra, melyet Jézus ezekkel a szavakkal fejez ki: „Atyám házában sok hajlék van. […] Helyet készítek ott nektek” (Jn 14,2). Jézus tehát ezt tette értünk: helyet foglalt nekünk a mennyben. Magára vette emberségünket, hogy azt a halálon túlra, egy új helyre, a mennybe vigye, hogy mi is ott legyünk, ahol ő van. Ez a bizonyosság vigasztal bennünket: van fenntartott hely mindannyiunknak. Van hely nekem is! Mindannyian elmondhatjuk: van hely számomra! Nem élünk cél és rendeltetés nélkül! Várnak ránk, értékesek vagyunk!

Isten szerelmes belénk, mi az ő gyermekei vagyunk! A legméltóbb és legszebb helyet készítette elő nekünk: a mennyet.

Ne felejtsük el: a hajlék, amely ránk vár, a mennyország! Itt a földön átutazóban vagyunk. A menny, az örök élet számára teremtettünk, arra, hogy örökké éljünk. Örökké: olyasmi ez, amit még elképzelni sem tudunk. De még jobb arra gondolni, hogy ez az örökké egészen örömben, az Istennel és a többiekkel való teljes közösségben valósul meg, nem lesz több könny, sem neheztelés, megosztottság vagy nyugtalankodás.

De hogyan lehet a mennyországba jutni? Milyen út vezet oda? Íme, Jézus meghatározó mondata – ma ezt mondja nekünk: „Én vagyok az út” (Jn 14,6). A mennybe vezető út Jézus: legyen élő kapcsolatunk vele, utánozzuk a szeretetben és kövessük lépteit! És én, aki keresztény vagyok, te, aki keresztény vagy, mindannyian, keresztények feltehetjük a kérdést magunknak: „Milyen utat követek?” Vannak utak, amelyek nem vezetnek a mennybe: a világiasság útja, az önérvényesítés útjai, az önző hatalomgyakorlás útjai. Ezzel szemben ott van Jézus útja, az alázatos szeretetnek, az imának, a szelídségnek, a bizalomnak és mások szolgálatának az útja. Nem az én főszereplőségem útja, hanem Jézusnak mint életem főszereplőjének az útja. Úgy kell előrehaladnom, hogy nap mint nap kérdezgetem tőle: „Jézus, mit gondolsz erről a döntésemről? Mit tennél ebben a helyzetben, ezekkel az emberekkel?” Jót tesz nekünk, ha Jézustól, az úttól kérünk útmutatásokat, hogy a mennybe juthassunk!

A Szűzanya, a mennyek királynője segítsen bennünket Jézus követésében, aki megnyitotta előttünk a mennyország kapuját!

*

A Szentatya szavai a Regina caeli elimádkozása után:

Kedves testvérek!

Ma különösen Európára és Afrikára gondolok. Európára a Schuman-nyilatkozat közzétételének (1950. május 9.) hetvenedik évfordulója alkalmából. Ez inspirálta az európai integráció folyamatát, lehetővé téve a földrész népeinek megbékélését a II. világháború után, valamint a hosszú távú stabilitást és békét, melyet ma is élvezünk. Kívánom, hogy a Schuman-nyilatkozat szelleme továbbra is inspirálja mindazokat, akik az Európai Unióban vezető beosztásban vannak, akiknek az összhang és az együttműködés szellemében kell a világjárvány társadalmi és gazdasági következményeivel szembenézniük.

Ma Afrika felé is fordítjuk tekintetünket, mert 1980. május 10-én, negyven évvel ezelőtt, a földrészre tett első lelkipásztori látogatása során Szent II. János Pál pápa hangot adott a szárazság által súlyosan megpróbált Seychelle-szigeteki lakosság kiáltásának. Gratulálok a fiataloknak, akik a „Laudato Si’ Alberi [Fák]” kezdeményezésben részt vesznek. Célkitűzésük az, hogy legalább egymillió fát ültessenek el a Seychelle-szigetek térségében, melyek „Afrika nagy zöld falának” részét képezik majd. Remélem, sokan követik majd e fiatalok példáját, szolidaritását.

És ma tartják sok országban anyák napját. Szeretnék nagy hálával és szeretettel megemlékezni minden édesanyáról: Máriának, mennyei édesanyánknak oltalmába ajánlom őket. Gondoljunk azokra az édesanyákra is, akik már átmentek a másik életbe, és a mennyből kísérnek bennünket! Tartsunk egy kis csendet, és gondoljunk mindnyájan édesanyánkra! [Csendes szünet.]

Áldott vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria