Ferenc pápa húsvéthétfőn: Jézussal akkor találkozunk, amikor tanúságot teszünk róla!

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma az evangélium arra késztet, hogy újra átéljük az asszonyok találkozását a feltámadt Jézussal húsvét reggelén. Így emlékeztet bennünket arra, hogy ők, a női tanítványok voltak azok, akik elsőként látták, akik elsőként találkoztak vele.

Kérdezhetnénk: miért éppen ők? Egy nagyon egyszerű oknál fogva: mert ők voltak az elsők, akik a sírhoz mentek. Mint minden tanítvány, ők is szenvedtek amiatt, ahogy Jézus története véget érni látszott; de a többiekkel ellentétben ők nem maradtak otthon szomorúságtól és félelemtől bénultan: hajnalban, napkeltekor elmennek, hogy kifejezzék tiszteletüket Jézus teste iránt: illatos kenőcsöket vittek magukkal. Mivel a sírt már korábban lepecsételték, azon tűnődtek, ki tudná eltávolítani azt a nehéz követ (vö. Mk 16,1–3). De szándékuk, hogy a szeretetnek ezt a gesztusát végbevigyék, minden nehézséget legyőz. Nem csüggednek, kilépnek félelmeikből és szorongásukból. Ez tehát az út ahhoz, hogy rátaláljunk a feltámadt Jézusra: kilépni félelmeinkből, kilépni szorongásainkból.

Nézzük végig újra az evangéliumban leírt jelenetet: az asszonyok megérkeznek, látják az üres sírt, majd „remegve, de nagy örömmel” futnak – mondja a szöveg –, „hogy hírt adjanak a tanítványoknak” (Mt 28,8). Éppen, amikor hírt adni indulnak, Jézus jön velük szemben. Jól jegyezzük meg: Jézus akkor találkozik velük, amikor hírt adni mennek. Szép ez: Jézus akkor találkozik velük, amikor mennek, hogy hirdessék őt. Amikor hirdetjük az Urat, az Úr hozzánk jön! Néha azt gondoljuk, hogy úgy maradhatunk közel Istenhez, ha erősen magunkhoz szorítjuk; hiszen, ha kitárulkozunk, és elkezdünk beszélni róla, akkor jönnek az ítélkezések, a kritikák, és talán nem tudjuk, hogyan válaszoljunk bizonyos kérdésekre vagy provokációkra, és akkor jobb, ha nem beszélünk róla, és bezárkózunk: nem, ez nem helyes! Ezzel szemben az Úr akkor jön, amikor hirdetjük őt. Az Urat mindig akkor találod meg, amikor a híradás útján jársz. Hirdesd az Urat, és találkozni fogsz vele! Keresd az Urat, és találkozni fogsz vele! Mindig az úton, ezt tanítják nekünk az asszonyok: Jézussal akkor találkozunk, amikor tanúságot teszünk róla. Jól jegyezzük ezt meg: Jézussal akkor találkozunk, amikor tanúságot teszünk róla!

Vegyünk egy példát. Előfordult már, hogy csodálatos hírt kaptunk, például, hogy megszületett a gyermekünk. Ilyenkor az egyik első dolog, amit teszünk, hogy megosztjuk ezt az örömteli hírt a barátainkkal: „Képzeld, megszületett a kisfiam… annyira boldog vagyok!” És azzal, hogy elmondjuk nekik, magunknak is elismételjük, és valahogy még jobban átéljük magunkban. Ha ez így történik egy egyszerű jó hírrel, egy mindennapi vagy egy különleges napi hírrel, akkor végtelenül még inkább Jézussal, aki nem csak egy jó hír, nem is csak a legjobb hír az életben, nem, hanem ő maga az élet, ő „a feltámadás és az élet” (Jn 11,25). Valahányszor hirdetjük, ő annál inkább nálunk lakozik. Nem reklámozzuk őt, nem hittérítést végzünk – nem! Egy dolog hirdetni, és másik dolog reklámozni és hittérítést végezni. Valahányszor hirdetjük, ő szembe jön velünk. A keresztény hirdet, azok, akiknek más céljaik vannak, hittérítést végeznek, de az nem jó! Jézus tisztelettel és szeretettel jön, mint a legszebb, másokkal megosztandó ajándék. Valahányszor hirdetjük, ő annál inkább nálunk lakozik.

Gondoljunk újra az evangéliumban szereplő asszonyokra: a sír kővel volt lezárva, le volt pecsételve, ők mégis odamennek; az egész város láthatta Jézust a kereszten, ők mégis a városba mennek, hogy hirdessék: Jézus él! Kedves testvéreim, amikor Jézussal találkozunk, semmi sem akadályozhat meg abban, hogy hirdessük őt. Ha viszont magunkban tartjuk a vele való találkozás örömét, talán azért van, mert még nem találkoztunk vele igazán.

Testvéreim, az asszonyok tapasztalatát látva tegyük fel a kérdést: Mondd, mikor tettél utoljára tanúságot Jézusról? Mikor tettem utoljára tanúságot Jézusról? Ma mit teszek azért, hogy az emberek, akikkel találkozom, részesüljenek az ő meghirdetésének örömében? Mondja-e valaki: „ez az ember derűs, boldog, jó, mert találkozott Jézussal”? Elmondható-e ez mindannyiunkról? Kérjük a Szűzanyát, segítsen, hogy az evangélium örömteli hirdetői legyünk

*

A Szentatya szavai a Regina Caeli elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Huszonötödik évfordulója van ma az úgynevezett „nagypénteki vagy belfasti megállapodásnak”, mely véget vetett az Észak-Írországot évtizedek óta sújtó erőszaknak. Hálás lélekkel imádkozom a béke Istenéhez, hogy amit abban a történelmi pillanatban elértek, az az Ír-sziget minden lakosának javára megszilárduljon.

Újra boldog húsvétot kívánok mindnyájatoknak, rómaiak és más országokból érkezett zarándokok: „Krisztus feltámadt, valóban feltámadt!” Szeretettel köszöntelek benneteket, külön is köszöntöm a vigevanói plébániákról, a Pisából és az Appiano Gentiléből érkezett fiatalokat.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik az elmúlt napokban húsvéti jókívánságot küldtek nekem. Főleg az imákért vagyok hálás; Szűz Mária közbenjárására jutalmazzon meg Isten mindenkit ajándékaival!

Azt kívánom mindenkinek, hogy a hit örömében töltse húsvét nyolcadának ezeket a napjait, melyekben Krisztus feltámadásának ünnepe meghosszabbodik. Kitartóan imádkozzunk a béke ajándékáért az egész világ számára, de különösen a drága és meggyötört Ukrajna számára!

Boldog húsvéthétfőt! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír