Ferenc pápa katekézise: Kapcsolatban lehetünk a szentekkel és elhunyt szeretteinkkel!

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Az elmúlt hetekben mélyebben megismerhettük Szent József alakját, az evangéliumokban közölt kevés, de fontos információ alapján, valamint személyiségének azon vonásai alapján is, amelyeket az Egyház az évszázadok során az imádság és az áhítat révén kiemelhetett. Pontosan ebből a „közös érzésből” kiindulva, mely az Egyház történetében Szent József alakját kísérte, ma egy fontos hitcikkelyre szeretnék kitérni, mely gazdagíthatja keresztény életünket, és a lehető legjobban megalapozhatja a szentekkel és elhunyt szeretteinkkel való kapcsolatunkat is: a szentek közösségéről beszélek. Sokszor mondjuk a Hitvallásban: „Hiszem a szentek közösségét.” De ha megkérdezzük, mi a szentek közössége, emlékszem, gyerekként azonnal rávágtam: „Persze, a szentek áldoznak.” [A latin nyelvekben ugyanaz a communio szó fejezi ki a szentek közösségét és az áldozást a misében – a fordító megjegyzése] Ez olyasmi, ami… nem értjük, mit mondunk. Mi a szentek közössége? Nem arról van szó, hogy a szentek áldoznak, nem ezt jelenti: másról van szó.

Olykor a kereszténység is beleeshet abba a hibába, hogy olyan ájtatossági formákat követ, amelyek inkább pogány, mint keresztény felfogást tükröznek.

Az alapvető különbség abban rejlik, hogy a hívő emberek imája és áhítata ezekben az esetekben nem egy emberbe, képbe vagy tárgyba vetett bizalmon alapul, még akkor sem, ha tudjuk, hogy ezek szentek. Jeremiás próféta emlékeztet bennünket: „Átkozott az az ember, aki emberben bízik, […] áldott az az ember, aki az Úrban bízik” (Jer 17,5–7). Még ha teljes mértékben egy szentnek, vagy még inkább Szűz Máriának a közbenjárására bízzuk is magunkat, bizalmunknak csak a Krisztussal való kapcsolatban van értéke. Mintha az út ehhez a szenthez vagy a Szűzanyához nem érne ott véget, nem. Odamegy, de kapcsolatban áll Krisztussal. Krisztus az a kötelék, amely összeköt bennünket Vele és egymással, amelynek konkrét neve van: ez a kötelék, amely mindannyiunkat összeköt, minket egymással és minket Krisztussal, a „szentek közössége”. Nem a szentek tesznek csodát, nem! „Ez a szent nagy csodatevő…”: nem, állj: a szentek nem tesznek csodát, csak Istennek a rajtuk keresztül működő kegyelme.

A csodákat Isten teszi, Isten kegyelme, mely a szent emberen, az igaz emberen keresztül működik. Ezt világosan kell látnunk.

Vannak, akik azt mondják: „Nem hiszek Istenben, de hiszek ebben a szentben.” Nem, ez tévedés. A szent egy közbenjáró, aki imádkozik értünk. Mi kérjük őt, ő pedig imádkozik értünk, az Úr pedig megadja a kegyelmet nekünk: az Úr a szenten keresztül cselekszik.

Mi tehát a „szentek közössége”? A Katolikus Egyház katekizmusa kijelenti: „A szentek közössége voltaképpen az Egyház” (946. pont). Milyen szép meghatározás! „A szentek közössége voltaképpen az Egyház.” Mit jelent ez? Hogy az Egyház a tökéletesek számára lenne fenntartva? Nem. Ez azt jelenti, hogy a megváltott bűnösök közössége.

Az Egyház a megváltott bűnösök közössége.

Szép ez a meghatározás. Senki sem zárhatja ki magát az Egyházból, mindannyian megváltott bűnösök vagyunk. Szentségünk Isten szeretetének a gyümölcse, mely Krisztusban nyilvánult ki, aki megszentel azáltal, hogy szeret nyomorúságunkban és kiment belőle. Neki köszönhetően vagyunk egy test, mondja Szent Pál, amelyben Jézus a fej, mi pedig a test tagjai vagyunk (vö. 1Kor 12,12). Krisztus testének a képe, a test képe azonnal megérteti velünk, mit jelent egymáshoz kötődni közösségben. „Ha az egyik tag szenved – írja Szent Pál –, vele együtt szenved valamennyi tag; vagy ha az egyik tag tiszteletben részesül, együtt örvendezik vele valamennyi tag. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai” (1Kor 12,26–27). Ezt mondja Szent Pál: mindnyájan egy test vagyunk, mindnyájan egyek vagyunk a hit által, a keresztség által, mindnyájan közösségben vagyunk: egyek közösségben Jézus Krisztussal. Ez a szentek közössége.

Kedves testvéreim, az én életemet érintő öröm és bánat mindenkit érint, ahogyan a testvéreim életét érintő öröm és bánat engem is érint. Nem lehetek közömbös másokkal szemben, mert mindannyian egy test részei vagyunk, közösségben élünk. Ebben az értelemben az egyes ember bűne is mindig mindenkit érint, és az egyes ember szeretete is mindenkit érint. A szentek közössége révén, ennek az egységnek a révén az Egyház minden tagja szorosan kötődik hozzám – de nem azért mondom, hogy hozzám, mert én vagyok a pápa –, szorosan kötődünk egymáshoz, és ez a kötelék olyan erős, hogy még a halál sem szakíthatja el. A szentek közössége ugyanis nemcsak azokra a testvéreimre vonatkozik, akik a történelem jelen pillanatában mellettem vannak, hanem azokra is, akik befejezték földi zarándoklatukat és átlépték a halál küszöbét. Ők is közösségben vannak velünk. Gondoljunk bele, kedves testvéreim:

Krisztusban soha senki nem tud bennünket igazán elszakítani azoktól, akiket szeretünk, mert a kötelék egzisztenciális kötelék, erős kötelék, mely a természetünkbe van írva; csak az együttlétünk módja változik meg, de ezt a köteléket semmi és senki nem tudja elszakítani.

[Kérdezhetné valaki:] „Atyám, gondoljunk azokra, akik megtagadták a hitet, akik hitehagyottak, akik az Egyház üldözői, akik megtagadták a keresztséget: ők is otthon vannak [közöttünk]?” Igen, ők is, az istenkáromlók is, mindannyian. Testvérek vagyunk: ez a szentek közössége. A szentek közössége tartja össze a hívők közösségét a földön és a mennyben.

Ebben az értelemben egy olyan baráti kapcsolatot, amilyet egy mellettem lévő testvéremmel vagy nővéremmel ki tudok alakítani, egy mennyben lévő testvéremmel vagy nővéremmel is ki tudok alakítani. A szentek barátok, akikkel nagyon gyakran baráti kapcsolatot létesítünk. Amit mi egy szent iránti tiszteletnek nevezünk – „én nagyon tisztelem ezt a szentet” –, ez valójában annak a szeretetnek a kifejezési módja, amely ezen a bennünket összekötő köteléken alapul. A mindennapi életben is mondhatjuk: „Ez az ember olyan áhítatos tiszteletet érez idős szülei iránt”: nem, ez a szeretet egyik módja, a szeretet kifejezése! És mindannyian tudjuk, hogy a barátunkhoz mindig fordulhatunk, különösen akkor, ha bajban vagyunk és segítségre szorulunk. És nekünk vannak barátaink a mennyben! Mindannyiunknak szüksége van barátokra; mindannyiunknak szüksége van érdemi kapcsolatokra, melyek segítenek megküzdeni az élettel. Jézusnak is voltak barátai, és emberi tapasztalatának legdöntőbb pillanataiban hozzájuk fordult. Az Egyház történetében van néhány állandó tényező, mely végigkíséri a hívő közösséget: mindenekelőtt az a mély szeretet és az a roppant erős kötelék, amelyet az Egyház mindig is érzett Mária, Isten anyja és a mi anyánk iránt. De az a különleges tisztelet és szeretet is, amellyel Szent Józsefet illette. Végül is Isten rábízta a legdrágább dolgokat, amivel rendelkezik: a Fiát, Jézust és Szűz Máriát. Mindig a szentek közösségének köszönhetjük, hogy közel érezzük magunkhoz a szenteket, akik a pártfogóink, például a nevünk miatt, a templom miatt, amelyhez tartozunk, a hely miatt, ahol élünk, és így tovább, akár a személyes tiszteletünk miatt. És ennek a bizalomnak kell mindig vezetnie bennünket, amikor hozzájuk fordulunk életünk döntő pillanataiban. Ez nem valami varázslat, nem babona, hanem a szentek iránti tisztelet; egyszerűen csak beszélgetés egy testvérünkkel, nővérünkkel, aki Isten előtt áll, aki igaz életet, szent életet, példamutató életet élt, és most Isten előtt áll. Beszélek ezzel a testvéremmel, ezzel a nővéremmel, és kérem a közbenjárását szükségemben.

Ezért szeretném ezt a katekézist egy Szent Józsefhez intézett imával zárni, melyhez különösen kötődöm, és amelyet több mint negyven éve mindennap elmondok. Ezt az imát a Jézus és Mária Nővérei imakönyvében találtam, az 1700-as évek végéről való. Nagyon szép, de imánál több, inkább kihívás ehhez a barátunkhoz, ehhez az atyánkhoz, ehhez az őrzőnkhöz, Szent Józsefhez. Jó lenne, ha megtanulnátok és gyakran elmondanátok ezt az imát. Felolvasom: „Dicsőséges Szent József pátriárka, akinek hatalma lehetővé tudja tenni a lehetetlen dolgokat, jöjj segítségemre ebben a nehéz helyzetben! Vedd oltalmadba ezeket a súlyos és nehéz helyzeteket, amelyeket rád bízok, hogy szerencsésen megoldódjanak! Szeretett Atyám, minden bizalmam benned van. Ne mondják, hogy hiába hívtalak segítségül, és mivel Jézus és Mária mellett te mindent megtehetsz, mutasd meg nekem, hogy jóságod éppoly nagy, mint a hatalmad.” Tehát ezzel a kihívással fejeződik be, így szól a kihívás Szent Józsefhez: „Mivel Jézus és Mária mellett te mindent megtehetsz, mutasd meg nekem, hogy jóságod éppoly nagy, mint a hatalmad.” Több mint negyven éve mindennap ezzel az imával bízom magam Szent Józsefre. Ez egy régi ima.

Haladjunk előre bátran az összes mennyei és földi szenteknek ebben a közösségében: az Úr nem hagy el bennünket!

*

A katekézis után a Szentatya ezt mondta:

Néhány perccel ezelőtt hallottunk egy kiabáló embert, akinek valamilyen problémája van, nem tudom pontosan, hogy testi, pszichés vagy szellemi bajról van-e szó: de ő a mi bajban lévő testvérünk. Azzal szeretném befejezni, hogy imádkozunk érte, szenvedő testvérünkért, szegénykéért: ha kiabált, az azért van, mert szenved, mert szüksége van valamire. Nem szabad süketnek lennünk e testvérünk szükségleteire! Imádkozzunk érte együtt a Szűzanyához: Üdvöz légy, Mária…

*

A Szentatya felhívásai:

Már egy éve fájdalommal látjuk a Mianmart vérbe borító erőszakot. Csatlakozom a burmai püspökök felhívásához, hogy a nemzetközi közösség dolgozzon azon, hogy az érintett felek megbékéljenek egymással. Nem fordíthatjuk el a fejünket ennyi testvérünk és nővérünk szenvedése elől. Kérjük, imádságban, Istentől, hogy adjon vigasztalást ennek a meggyötört népnek; és bízzuk rá a békéért tett erőfeszítéseinket!

Holnapután, február 4-én lesz az emberi testvériség második nemzetközi napja. Örömre ad okot, hogy a nemzetek a világ minden táján csatlakoznak ehhez az ünnepléshez, melynek célja a vallások és kultúrák közötti párbeszéd előmozdítása, ahogyan azt a 2019. február 4-én Abu-Dzabiban az al-Azhar nagyimámja, Ahmed et-Tajjeb és jómagam által aláírt Dokumentum az emberi testvériségről a világ békéje és a békés emberi együttélés érdekében is szorgalmazza. A testvériség azt jelenti, hogy kinyújtjuk kezünket a többiek felé, tiszteljük őket, és nyitott szívvel meghallgatjuk őket. Kívánom, hogy a más vallások hívőivel és a jóakaratú emberekkel együtt konkrét lépéseket tegyünk annak alátámasztására, hogy ez a testvériség kora, elkerülve az összecsapások, szakadások és bezárkózások szítását. Imádkozzunk és dolgozzunk azon mindennap, hogy mindannyian testvérként és nővérként békében élhessünk!

Hamarosan megkezdődnek Pekingben a téli olimpiai és paralimpiai játékok, február 4-én, illetve március 4-én. Szeretettel üdvözlök minden résztvevőt; a szervezőknek sok sikert kívánok, a sportolóknak pedig, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. A sport a maga egyetemes nyelvével képes a barátság és a szolidaritás hídjait építeni minden kultúrájú és vallású ember között. Ezért nagyra értékelem, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a Communiter, azaz ’együtt’ szóval egészítette ki a Citius, Altius, Fortius – Gyorsabban, magasabbra, erősebben! – történelmi olimpiai jelmondatot, hogy az olimpiai játékok hozzájáruljanak egy testvériesebb világ létrejöttéhez.

Külön gondolattal ölelem át az egész paralimpiai világot. A legfontosabb érmet akkor nyerjük el együtt, ha a fogyatékkal élő sportolók példája segít mindenkit abban, hogy legyőzzük az előítéleteket és a félelmeket, és közösségeinket elfogadóbbá és befogadóbbá tegyük. Ez az igazi aranyérem! Ezenkívül figyelemmel és izgalommal követem a menekült sportolók személyes történeteit. Tanúságtételük bátorítsa a civil társadalmat, hogy egyre nagyobb bizalommal nyisson mindenki felé, senkit sem engedve lemaradni. Kívánom az olimpiai és paralimpiai családnak, hogy az emberi testvériség és a béke egyedülálló tapasztalatában legyen részük. Boldogok a békességszerzők! (Mt 5,9)

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír