Szent József-év – Mit jelent a pápa számára Szent József, akinek szobrát az íróasztalán őrzi?

Ferenc pápa – 2020. december 10., csütörtök | 19:57

Ferenc pápának a szent iránti tisztelete még fiatalkorára nyúlik vissza, sőt, kapcsolódik a hivatásához és péteri szolgálata kezdetéhez is. Íróasztalán a Szent Józsefet álomba merülve ábrázoló szobor alá cédulákat csúsztat, amelyekkel közbenjárását kéri.

A 17 éves Jorge Maria Bergoglio Buenos Airesben, a Szent József-templomban érezte meg az elhívást a papságra. 2013. március 19-én pedig – hat nappal azután, hogy Róma püspökévé és az egyetemes Egyház fejévé választották – a péteri szolgálata kezdéseként bemutatott szentmise homíliájában Jézus nevelőapjának őrző szerepéről beszélt. Nem meglepő tehát, hogy december 8-i apostoli levelét neki szenteli, és meghirdeti a Szent József-évet (és az ehhez kapcsolódó teljes búcsút). Úgy is mondhatnánk, hogy utolsó láncszemként (ebben a pillanatban utolsóként) kapcsolódik ez a két gesztus a szeretetnek és a tiszteletnek ahhoz a láncolatához, amely Jorge Maria Bergogliót Szűz Mária jegyeséhez köti.

Ferenc pápa sokszor elmesélte már, hogyan szokta Szent Józsefre bízni az imaszándékokat, közbenjárását kérni szolgálatáért. A Szent Márta-házban a dolgozószobájában két kis Szent József-szobor is van. Az egyik különösen is kedves neki, régtől fogva vele van, amióta San Miguelben a Colegio Máximo rektora volt. Európában szokatlan, a dél-amerikai hívek között azonban elterjedt módon ábrázolja a szentet: álomba merülten.

A Szentírásból tudjuk, milyen fontos szerepet töltött be az álom ennek az ácsnak a földi életében, aki a Szent Család őrzője lett. Ferenc pápa új apostoli levele is szól az álmokról, arról, hogy József hallgat az angyalra, aki azt mondja neki, vegye magához a jegyesét, Máriát, és meneküljön Egyiptomba, hogy megmentse a Gyermek Jézust Heródes üldözése elől, aztán térjen vissza Názáretbe, amikor a kegyetlen király már meghalt.

A pápa az alvó szent szobrocskája alá szokta csúsztatni azokat a cédulákat, amelyeken a hívek gondjai, imái olvashatók. Mintha arra hívná Szent Józsefet, hogy „aludjon rá egyet”, és szóljon egy jó szót Isten előtt, hogy atyai irgalmával forduljon az őt szeretők felé, oldódjanak meg a nehéz helyzetek, segítse meg a szükséget szenvedőket.

2015. január 16-án Manilában a családokkal találkozva a Szentatya elmondta: „Nagyon szeretem Szent Józsefet, mert erős és csendes ember. Az íróasztalomon van egy kis szobor, mely az alvó Szent Józsefet ábrázolja, és amikor valami gondom vagy nehézségem van, felírom egy darab papírra, és a szobra alá teszem, hogy álmodhasson róla. (...) De Szent Józsefhez hasonlóan, amikor már meghallottuk az Úr hangját, fel kell rázódnunk az álmunkból, fel kell kelnünk, és cselekednünk kell.” Ferenc pápa számára József különleges szent, aki akkor is védelmez és segít, amikor alszik.

A Szentatya több beszédében is szólt József alakjáról. 2018. december 18-án a Szent Márta-házban azt mondta: „József az az ember, aki képes csendben ott lenni a másik mellett”, ő „az álmok embere”. Idén május 1-jén, Szent József, a munkás ünnepén a Szent Márta-házban fogadta Szent József szobrát, amely általában az olasz dolgozók keresztény szövetsége (ACLI) római székhelyének bejáratánál áll.

„József őrző, mert tudja Istent hallgatni, engedi, hogy az ő akarata vezesse, és éppen ezért érzékenyebb a rábízott emberek iránt, képes realizmussal olvasni az eseményeket, figyel arra, ami körülveszi, és meg tudja hozni a legbölcsebb döntéseket” – mondta 2013-ban a beiktatási szentmise homíliájában. E szavak csengenek vissza a Patris corde (Atyai szívvel) kezdetű apostoli levelében is.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Avvenire

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria