Testvérek vagyunk immár, nem ellenfelek – A skót protestánsok képviselőit fogadta a pápa

Ferenc pápa – 2017. október 26., csütörtök | 16:50

„Adjunk hálát az Úrnak nagy ajándékáért, hogy ezt az évet valódi testvérként élhetjük meg, túl sok évszázadnyi ellenségeskedés, kívülállás és konfliktus után.” Ferenc pápa e szavakkal fogadta október 26-án a protestáns Skót Egyház Derek Browning moderátor által vezetett küldöttségét.

A találkozó beleilleszkedik a pápa ökumenikus programjainak sorába, melyeket a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tavaly októberben indított el svédországi látogatásával. Ennek az egymás felé vezető útnak a célja, hogy az evangélium szellemében leküzdje a múlt megosztottságait, amikor „az eltéréseket és a hibákat néztük, és szívünk az elszenvedett sérelmeket panaszolta föl”.

Az emlékezet kölcsönös megtisztítása az egyik legfontosabb gyümölcse ennek a közös útnak – állapította meg beszédében a pápa. Ha igaz az, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, igaz az is, hogy ma végre megértjük egymást abból a tekintetből kiindulva, ahogyan Isten ránk néz: elsősorban az ő gyermekei vagyunk, akik ugyanabban a keresztségben újjászülettünk Krisztusban, tehát egymás testvérei vagyunk.

A pápa fölidézte az első protestáns missziós világtalálkozót, melyet éppen a skót fővárosban tartottak 1910-ben, majd rámutatott a párbeszéd fontosságára, elsősorban az evangelizálás terén. Az igehirdetés és a misszió ugyanis nem lesz teljesen hiteles, ha nem vagyunk egységesek. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy magunkat a hívők családjához soroljuk. Isten nem véletlenül határozta meg magát úgy Mózesnek, mint „atyáitok Istene” – utalt a pápa az égő csipkebor jelenetére, mely a Skót Egyház jelképe.

Isten arra szólít minket, hogy ne elszigetelten éljük meg a hitet, hanem egy konkrét közösségben. Senki nem válik magától kereszténnyé, és senki nem élhet keresztényként a többiek nélkül. Egy család vagyunk, és ez az összetartozás akkor bizonyul igazán fontosnak, amikor a hit megélése akadályokba ütközik. A pápa azokról a keresztényekről beszélt, akik ma súlyos próbatételt állnak ki, mert Jézus nevében szenvednek és üldözik őket. Megvallják hitüket, vértanúk lesznek, sokan súlyos keresztet hordoznak. Tanúságtételük kötelez minket, hogy a végsőkig haladjunk előre szeretettel és bátorsággal. Úgy kell válaszolnunk, hogy imádkozunk egymásért, felülemelkedünk a múlt fájdalmain. Ferenc pápa végül a skót protestáns egyház küldöttségével együtt elimádkozta a Miatyánkot.

A Skót Egyház a kálvinizmus Skóciában kialakult irányzata. Alapítója, John Knox maga is Kálvin János tanítványa volt, 1559-es hazatérte után látott neki a kálvini mintájú presbiteriánus egyház szervezésének. A skót parlament 1560-ban fogadta el a kálvini tanításokat tartalmazó Confessio Scotica szövegét, majd 1567-ben a presbiterianizmust „igaz vallássá” nyilvánította. A canterburyi érsek által kezdeményezett anglikán térítési kísérlet fegyveres lázadáshoz vezetett, a presbiteriánus egyházkormányzás monarchia általi elismerését az 1688-as skót forradalom vívta ki.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria