Hol és mikor követhető élő szentmise-közvetítés? – Összegyűjtjük a lehetőségeket

Hazai – 2021. március 9., kedd | 15:12

A koronavírus-járvány miatt hazánkban ismét szigorúbb intézkedéseket vezettek be. Igyekszünk naprakész tájékoztatást nyújtani a szentmisék közvetítéséről, hogy azok a hívek, akik nem vehetnek részt a liturgiákon, megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek. A közvetítések listájának folyamatos bővítéséhez a segítségüket kérjük.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2021. március 5-én kiadott közleményének 2. pontjában olvassuk: Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint a megyéspüspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (CIC 87. k. 1. §., 1245. k.). Ezt a felmentést – a fertőzés elkerülése céljából – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ordináriusai újfent megadják további intézkedésig.

Az MKPK, valamint az egyházmegyék járványügyi rendelkezéseit ITT olvashatják.

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül közöljük, hogy mely magyar nyelvű szentmise-közvetítésekbe lehet bekapcsolódni. Listánkat a beérkező információk alapján FOLYAMATOSAN FRISSÍTJÜK.

Kérjük olvasóinkat, amennyiben tudnak közvetítésről, amely nem szerepel a listán, küldjék meg nekünk a plébánia (templom) pontos nevével, a közvetítés pontos idejével és elérhetőségével (linkkel) az mk@katolikus.hu e-mail-címre.

*

A liturgia.tv önkéntes kezdeményezésre született oldal három napra lebontva időrendbe helyezi és közli az egyes közvetítéseket.

* * *

Duna TV

2021. március 14-től minden vasárnap 11 órakor közvetítenek szentmisét.

Apostol TV

Hétfőtől szombatig 8 (élő) és 17 (ismétlés) órától, vasárnap 10 (élő) és 17 (ismétlés) órától.
Nézhető a www.apostoltv.hu oldalon.

EWTN/Bonum TV

Mindennap magyar nyelven: 8.30 (élő), 12.05 (ism.), 17.00 (élő), 20.00 (ism.).
Mindennap angol nyelven: 14.00 EWTN Daily Mass (élő) az EWTN központjából, Alabamából (USA).

Megtalálható a nagyobb kábelszolgáltatók csatornakiosztásában és nézhető a www.katolikus.tv oldalon.

Magyar Katolikus Rádió

Minden hétköznap reggel 7 órától, vasárnap délelőtt 10 órától.
Hallgatható a www.katolikusradio.hu honlapon.

Szent István Rádió, Eger

Élő közvetítés hétfőtől szombatig reggel 7 órától, vasárnap délelőtt 10 órától az egri bazilikából.
18 órakor rózsafüzért imádkoznak a Szent István Rádió egri stúdiójában.
Hallgatható a www.szentistvanradio.hu honlapon.

Mária Rádió

Hétköznap 9 órától, szombaton 18 órától, vasárnap délelőtt változó időpontban.
Hallgatható a www.mariaradio.hu oldalon.

Erdélyi Mária Rádió

Hétfőtől szombatig 8 órakor és 18 órakor (magyar idő szerint 7 órakor és 17 órakor)
Vasárnap délelőtt és délután
Hallgatható a www.mariaradio.ro honlapon.

Felvidéki Mária Rádió

Hétfőtől péntekig 9, 15 és 18 órától, szombaton és vasárnap 15 és 18 órától.
Hallgatható a www.mariaradio.sk oldalon.

*

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Debrecen, Szent Anna-székesegyház
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök november 15-től visszavonásig minden vasárnap 11.30-tól mutat be szentmisét a debreceni Szent Anna-székesegyházban, amelyet a Debrecen Televízió közvetít, de követhető élőben a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán.

Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház
Vasárnap 9 órától a plébánia YouTube-csatornáján.


Egri Főegyházmegye

Edelény, Jézus Szíve-plébánia
Hétköznapokon keddtől szombatig 18 órakor, vasárnap 11 órakor a plébánia Facebook-oldalán.

Miskolc, Mindszenti-plébánia
Hétköznapokon 18 órakor, vasárnap pedig 10 órától közvetítenek szentmisét a plébánia Facebook-oldalán.


Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Budapest, Szent István-bazilika (társszékesegyház)
Mindennap, hétfőtől vasárnapig 18 órától a bazilika Facebook-oldalán. A szentmisékhez kapcsolódó áhítatosságokat is közvetítik, így például péntekenként a keresztutat is.

Budapest, Angyalföld, Szent Mihály-templom
Vasárnap 10 órától a plébánia YouTube-csatornáján, 18 órától a Pál Feri YouTube-csatornán.

Budapest, Béke téri Szent László-plébánia
Hétfőtől-szombatig 6:30-tól, vasárnap 9 órától szentmise a plébánia Facebook-oldalán. Facebook-oldalán.

Budapest, Budatétény, Szent István király-templom
Hétköznaponként 18.30-kor szentmise; szombaton 18 órakor szentségimádás, 18.30-kor szentmise; vasárnap 9-órakor és 18.30-kor szentmise az egyházközség YouTube-csatornáján.

Budapest, Budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-)templom

Minden tköznap reggel 7 órakor, vasárnap délelőtt 10 és 12 órakor élőben közvetítenek szentmisét a templom YouTube-csatornáján

Budapest, Csillaghegy, Jézus Szíve-templom
Hétfőn, szerdán 8 órakor, kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton 18 órakor, vasárnap 9 és 11 órakor Temesszentandrási Péter plébános Facebook-oldalán.

Budapest, Felsőkrisztinaváros, Keresztelő Szent János-templom
Mindennap, hétköznap fél 8-tól, vasárnap 11 órától a plébánia honlapján.

Budapest, Istenhegy, Szent László-templom
Vasárnap 9 órától diákmise közvetítése a plébánia Facebook-oldalán.
Péntekenként a szabadtéri keresztutakat is közvetítik 18.30-tól, nagypénteken a cserkészek keresztútját 15 órától.

Budapest, Pestszenterzsébet, Szent Erzsébet-templom
Vasárnap 10 órakor a plébánia Facebook-oldalán.

Budapest, Pestszentimre, Szent Imre-templom
Vasárnap 10 órakor a plébánia YouTube-csatornáján.

Budapest, Szemeretelep, Szent István király-templom
Vasárnaponként a 9.30-kor kezdődő szentmisét, illetve a nagyböjti időszakban péntekenként 18 órai kezdettel keresztutat közvetítenek a plébánia YouTube-csatornáján. Természetesen a nagyhét kiemelt eseményeit is közvetíteni fogják itt.

Budapest, Szentimreváros, Szent Imre-plébániatemplom
Minden vasárnap 11 órakor a plébánia YouTube-csatornáján. A plébánia honlapja ITT található.

Budapest, Terézváros, Avilai Nagy Szent Teréz-templom
Minden hétköznap, valamint vasárnap 18.30-kor szentmise; szentségimádás és vesperás a járványtól való szabadulásért minden második hétfőn 17.30-tól; pénteken 17.45-től keresztút a templom Facebook- és YouTube-oldalán.

Budapest, Újlak, Sarlós Boldogasszony-templom
Vasárnap 10.30-tól és minden hétköznap 6.30-tól a plébánia YouTube-csatornáján.

Budapest, Újlipótváros, Árpád-házi Szent Margit-templom
Mindennap 18 órakor a plébánia Facebook-oldalán.

Budapest, Városmajor, Jézus Szíve-templom
Hétköznap reggel 7 órakor, vasárnap és ünnepnap délelőtt 9 és 11 órakor a plébánia YouTube-csatornáján.

Budapest, Wekerletelep, Munkás Szent József-templom
Vasárnap: 7 órakor, 9 órakor, 11 órakor, 18 órakor; hétköznap: hétfőn, kedden, szerdán 7 órakor; csütörtökön, pénteken és szombaton 18 órakor EZEN az oldalon.

Budapest, Zugliget, Szent Család-plébániatemplom
Csütörtök kivételével a hét minden napján 18 órakor, vasárnap 9 órakor, 11.30-kor és 18 órakor a plébánia YouTube-csatornáján. A plébánia honlapja ITT található.

Budapest, zuglói Páduai Szent Antal-templom (Bosnyák tér)
Vasárnaponként 9 órai kezdettel a plébánia YouTube-csatornáján. A Nagyheti szertartásrendről a honlapon tájékozódhatnak.

Esztergom, Szent Anna-plébánia
Minden hétfőn, csütörtökön, pénteken és szombaton 18 órakor, vasárnap 11 órakor közvetítenek szentmisét a plébánia YouTube-csatornáján.

Leányfalu, Szent Anna-plébániatemplom
Vasárnap 11.15-től a plébánia YouTube-csatornáján, mely elérhető a plébánia honlapján található „Élő szentmise-közvetítés” menüponton keresztül is.

Szentendre, Keresztelő Szent János-plébánia
Minden hétköznap 7.30-kor, vasárnap 11.30-kor szentmise-közvetítés a szentendrei Szent Péter és Pál templomból a Keresztelő Szent János-plébánia Facebook-oldalán; nagyböjt minden péntekén keresztutat imádkoznak, melyet 18 órától közvetítenek.

Üröm, Szent György vértanú-plébánia és Pilisborosjenő, Szent Vid-plébánia
Hétfőtől péntekig 18 órakor szentmise, pénteken 17.30-kor keresztút; vasárnap 9 órakor szentmise a plébánia Facebook-oldalán.

 
Győri Egyházmegye

Öttevény, Keresztelő Szent János-templom
Minden vasárnap 11 órai kezdettel közvetítenek szentmisét az Öttevényi Római Katolikus Plébánia Facebook-oldalán. A közvetítést kis késleltetéssel a plébánia YouTube-csatornáján közzéteszik.


Hajdúdorogi Főegyházmegye

Budai Görögkatolikus Parókia Fő utcai temploma
Minden vasárnap és ünnepnapon 11 órától közvetítik a Szent Liturgiát. A közvetítés a www.gorogkatbuda.hu honlapon érhető el és nézhető vissza.


Miskolci Egyházmegye

Miskolci Görögkatolikus Székesegyház
Hétköznap 7.00 Szent Liturgia, 17.30 vecsernye, pénteken: 7.00 Szent Liturgia, 17.30 Szent Liturgia, 18.15 vecsernye, vasárnap: 6.30 Szent Liturgia, 7.30 utrenye, 8.30 Szent Liturgia, 10.00 Szent Liturgia, 17.30 Szent Liturgia, 18.15 vecsernye a székesegyház YouTube-csatornáján.


Nyíregyházi Egyházmegye

Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Hétköznap 17.00 Szent Liturgia, utána vecsernye; vasárnap 7.30 utrenye, 9.00 és 11.00 Szent Liturgia, valamint 17.00 Szent Liturgia, majd vecsernye. A hétköznapra eső ünnepeken 9.00 utrenye, 11.00 Szent Liturgia, 17.00 Szent Liturgia, utána vecsernye. A szertartásokat online közvetítik a kegyhely YouTube-csatornáján.


Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Kalocsa, Belvárosi plébánia
Minden vasárnap 10 órakor érseki szentmisét közvetítenek a plébánia Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján a járvány ideje alatt.

Kecskemét, Urunk Mennybemenetele-társszékesegyház (Kecskeméti Nagytemplom)
Minden vasárnap 10.30-tól a főplébánia YouTube-csatornáján

Kecskemét, Szentcsalád-templom
Vasárnap 10 órakor, a közvetítés elérhető ITT.


Kaposvári Egyházmegye

Kaposvár, Szent Kereszt-templom
Szombaton 17 órakor szentmise, majd a NEK-re való felkészülés jegyében 17.50-től dicsőítő szentségimádás. Vasárnap 8.30-kor szentmise a Plébániai Unió Facebook-oldalán


Szeged-Csanádi Egyházmegye

Gyomaendrőd, Szent Imre-templom
Hétköznap: hétfőn, kedden, szerdán és pénteken reggel 7.30-kor; vasárnap 10 órakor a plébánia Facebook-oldalán.

Mindszent, Mindenszentek-templom
Vasárnap 9 órakor a plébánia Facebook-oldalán.

Szeged, Magyarok Nagyasszonya-székesegyház (szegedi dóm, Fogadalmi templom)
Péntekenként 17.30-tól keresztutat, vasárnaponként, 18 órától szentmisét közvetítenek a fogadalmi templom YouTube-csatornáján, valamint a honlapján.

Szeged, Móravárosi Szent Kereszt-plébánia
Kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat 17 órától, vasárnap 10 órától a plébánia Facebook-oldalán.

Szentes, Szent Anna-templom
Szerda, csütörtök, péntek, szombat 17 órakor (nyári időszámítás szerint 18 órakor), vasárnap 10 órakor szentmiseközvetítés Gruber László plébános Facebook-oldalán.

Orosháza, Jézus Szíve-plébánia
Orosházi Városi Televízió: vasárnap 8.30-kor; az Oroscafé vasárnap 10 órakor teszi közzé mindhárom történelmi egyház istentiszteletét.

Székesfehérvári Egyházmegye

Bodajk, Mindenkor Segítő Szűz Mária-kegyhely
Szombaton 18 órakor, vasárnap délelőtt fél 10-kor szentmise a kegyhely Facebook-oldalán.

Budaörsi Nepomuki Szent János-plébániatemplom 
Hétfő–szerda reggel 8 órakor, csütörtök–szombat 18 órakor, vasárnap 7.30, 9, 10.30 és 18 órakor a plébánia YouTube-csatornáján.

Páty, Szent II. János Pál-templom
Vasárnap reggel 8 órakor. Az aktuális közvetítések közvetlen linkje elérhető ITT. A miseközvetítések utólag is megnézhetők a plébánia YouTube-csatornáján.

Piliscsaba-Klotildliget, Jézus Szíve-templom
Vasárnap 9 órakor és 18:30-kor az élőképre kattintva nézhetőek a szentmisék a plébánia honlapján.

Polgárdi, Szent István király-templom
Vasárnap 9.30-tól a plébánia YouTube-csatornáján. A közvetítést a városi televízió is átveszi.

Székesfehérvár-öreghegyi plébánia
Minden hétköznap 18 órakor, vasárnap 10.30-kor a plébánia Facebook-oldalán.

Törökbálint, Szűz Mária bemutatása-templom
Vasárnaponként a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisét online közvetítik a plébánia YouTube-csatornáján. A miseközvetítések utólag is megnézhetők a plébánia honlapján


Szombathelyi Egyházmegye

Szombathely, Kálvária templom
Vasárnap 11 órakor, hétfőtől péntekig pedig a hajnali miséket ¼ 7 órai kezdettel közvetítik a templom Facebook-oldalán.

Szombathely, Krisztus Király-templom
Vasárnap 10.30-tól a plébánia Facebook-oldalán. (A miseközvetítés nyilvánosan elérhető, nem igényel Facebook-regisztrációt)

Zalaegerszeg, Szent Kereszt Templomigazgatóság
Hétfőtől péntekig 7 órától, szombaton 18 órától, vasárnap 10 órától (előtte 9.40-től zenés dicsőítés) a zalaegerszegi Mindszenty-iskola Iskolalelkészsége és a Szent Kereszt Templomigazgatóság Facebook-oldalán.


Váci Egyházmegye

Albertirsa, Urunk színeváltozása-plébániatemplom
Vasárnap 17 órától a plébánia Facebook-oldalán.

Buják, Szent Márton-plébániatemplom
Vasárnap 11 órától Marti József atya Facebook-oldalán.

Cegléd, Szent Kereszt felmagasztalása-plébániatemplom
Vasárnaponként fél 10-től a Mária Rádió Cegléd Facebook-oldalán.

Dunaharaszti, Szent István-templom
Vasárnaponként 10.30-tól az egyházközség Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján, a KisDuna Tv közreműködésével, többkamerás, minőségi közvetítéssel.

Fót, Szeplőtelen Fogantatás-plébániatemplom
Hétfőtől csütörtökig reggel 7-kor, pénteken este fél 6-kor (elsőpénteken reggel 7-kor is!), vasárnap délelőtt 10-kor és este 6-kor az egyházközség YouTube-csatornáján.

Hatvan, ferences templom
Vasárnap 9 órától, hétfőn és szerdán 8 órától, kedden, csütörtökön és szombaton 18 órától szentmisét; pénteken 17 órától keresztutat és szentmisét közvetítenek az egyházközség Facebook-oldalán.

Kerepes, Szent Anna-templom
Vasárnap 9 órakor a plébánia Facebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján.

Kosd, Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom
Vasárnap 9:30 órától az egyházközség Facebook-oldalán

Monor, Nagyboldogasszony-plébániatemplom
Vasárnap 9:30 a Monorita lelki közösség Facebook-oldalán, ami egy zárt csoport és csak jelentkezés után nézhető.

Nagymaros, Szent Kereszt-templom
Hétköznap 18.30-tól, vasárnap 9.30-tól a plébánia YouTube-csatornáján.

Ócsa, Szentháromság-plébániatemplom
Vasárnap délelőtt 9 órától az egyházközösség Facebook-oldalán.

Szécsény, ferences templom
Minden vasárnap 10 órától a Szécsényi Városi Televízióban és annak YouTube-csatornáján.

Szolnok, Belvárosi Római Katolikus Egyházközség
Minden hétköznap 17 órakor, vasárnap 9.30-kor szentmise-közvetítés a plébánia Facebook-oldalán.

Újszász, Szent István király-plébániatemplom
Vasárnap reggel 8 órakor az egyházközség Facebook-oldalán.


Veszprémi Főegyházmegye

Veszprémi Szent Mihály-bazilika
Minden vasárnap 10.30-kor a plébánia Facebook-oldalán.

*

Betegápoló Irgalmasrend

Budapest, irgalmasrendi Szent István-kápolna
Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke vasárnaponként 9 órakor szentmisét mutat be Budapesten, a Betegápoló Irgalmasrend Szent István-kápolnájában, amely a maltai.hu/elo oldalon követhető.

Ferences Rendtartomány

Budapest, Országúti Ferencesek
Hétköznap és szombaton 7.30 és 18 órától
Vasárnap 7, 8.30, 10, 11.30, 18 és 19 órától
A miséket a plébánia honlapján közvetítik.

Budapest, Pasaréti Páduai Szent Antal-plébániatemplom
Szentmisék
Vasárnap: 7.00, 8.30, 10.00, 11.30, 16.30, 18.00 (a 10 órai szentmise a templom előtt is hallgatható)
Szombat: 17.00, 18.00 (a délutáni misék már vasárnapra is érvényesek)
Hétköznap: 18.00

Zsolozsma
Vasárnap: 8.00 (laudes), 17.30 (vesperás)
Szombat: 18.50 (vesperás)
Hétköznap: 18.40 (vesperás, majd szentségimádás)
Mindennap: 21.30 (komepletórium) – egyházközségünk könyörgő imája a járvány megszűnéséért

Szentségimádás
Hétfőtől péntekig 7.30-17.45 között 
Közvetítés a plébánia YouTube-csatornáján.
A templom 7.30 – 19.30 között mindennap folyamatosan nyitva.

Szécsény, ferences templom
Vasárnap 10 órától a Szécsényi Városi Televízióban és annak YouTube-csatornáján.

Szentendre, ferences kápolna
Hétfőtől péntekig 18.30
Közvetítés az érsekújvári ferences templom magyar közösségének Facebook-oldalán, ahonnan szombaton 15.30-tól és vasárnap 10 órától közvetítenek szentmisét.

Magyar Bencés Kongregáció

Pannonhalmi Bencés Főapátság
Vasárnap 10 órától szentmise, naponta 21.10-től esti ima a közösség YouTube-csatornáján.

Tihanyi Bencés Apátság
Nagyböjtben péntekenként 17.15-kor keresztutat, és 18 órakor szentmisét közvetítenek, vasárnaponként 10 órakor szentmisét közvetítenek az apátság YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán.

Szent Mauríciusz Monostor, Bakonybél
Mindennap zsolozsma 17 órától és 20.30-től a monostor YouTube-csatornáján.

Don Bosco Szalézi Társasága

Óbudai Segítő Szűz Mária-templom
Szentmisék vasárnap 8 és 18 órakor elérhetők a Facebook-oldalon és a YouTube-csatornán.

Péliföldszentkereszt
Minden nap szentmise 18.30-tól a Facebook-oldalon.

Magyar Pálos Rend

Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom
Minden nap szentmise közvetítés a Katolikus.tv-n.

Magyar Jezsuita Rendtartomány

Budapest, Jézus Szíve jezsuita templom
Szombaton 17.30-kor, vasárnap 10-kor és 17.30-kor a templom YouTube-csatornáján.

Piarista Rend Magyar Tartománya

Budapest, Piarista Kápolna
Vasárnap 10 órától a tartomány YouTube-csatornáján.

Gödöllői Premontrei Apátság
Vasárnaponként 18 órakor régi rítusú szentmise a rend Facebook-oldalán.

*

Külhoni szentmise-közvetítések

Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes
Hétfőtől szombatig magyar idő szerint 17 órakor, vasárnap magyar idő szerint 11.30-kor a dévai Szent Ferenc Alapítvány YouTube-csatornájánhonlapján és Facebook-oldalán.

Csíksomlyói kegytemplom
Hétköznap magyar idő szerint 17 órakor, vasárnap magyar idő szerint 9.30-kor a kegyhely YouTube-csatornáján.

Érsekújvár, ferences templom
Szombat 15.30-tól és vasárnap 10 órától
Közvetítés a templom magyar közösségének Facebook-oldalán, ahol a szentendrei ferences kápolnából is közvetítenek szentmisét hétfőtől péntekig 18.30-tól.

Kolozsvári Ferences Templom
Hétfő, kedd, csütörtök, péntek, szombat 18.00; szerda 8.00 órakor; vasárnap 12.00 órától közvetítenek szentmisét a Kolozsvári Ferencesek YouTube-csatornán.

Nagyszőlős, Mennybemenetel plébánia (Kárpátalja)
Hétköznap 7.30, vasárnap 9.30 órai kezdettel a nagyszőlősi plébánia YouTube-csatornáján.

Passaic (New Jersey), Szent István római katolikus magyar templom
Magyar nyelvű szentmisét közvetítenek minden vasárnap, helyi idő szerint 11órakor (magyar idő: délután 5 órakor) a plébánia Facebook-csoportjában, melyet bárki, akár Facebook-fiók nélkül is megtekinthet.

Pozsonyi ferences templom
Vasárnap 8.05 perctől magyar nyelvű szentmise elő közvetítése a Pátria Rádióban, mely online is hallgatható (ismétlés hétfőnként 13.05-kor).

Prágai Magyar Katolikus Plébánia
Vasárnaponként a plébánia Facebook-oldalán 9.30 órai kezdettel magyar nyelvű szentmisét közvetítenek.

Róma, Pápai Magyar Intézet (PMI) kápolnája
Szerdán 18 órakor, illetve vasárnap 9 órakor az intézet Facebook-oldalán keresztül, valamint az Olaszországi Magyar Katolikus Misszió Facebook-oldalán érhető el. 
Kivétel: a hó utolsó vasárnapja, amikor nem a kápolnából, hanem a római Santo Stefano Rotondo-bazilikából, a magyarok római nemzeti templomából közvetítenek szentmisét 11 órától.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria