„A mennyei Atya szeretett gyermeke vagy” – Lelkinapra hívták a kaposvári Irgalmasság Háza szolgálóit

„Hogyan gyógyít az irgalom?” – tette fel a kérdést elmélkedése elején Varga László. Kifejtette: a tanítványok sokkos, depressziós állapotba kerültek, amikor Jézust letartóztatták, és Jézus nem védte meg magát, nem védte meg övéit sem. Az utolsó vacsorán Péter még esküdözött: ha bárki megtagad, én akkor sem foglak megtagadni téged; aztán nagyon rövid idő múlva háromszor, esküvel, megtagadta a Mestert. Hatalmasat bukott a legfőbb apostol. Még nem ismerte igazán önmagát, nem ismerte lelkének mélységeit.

Mindegyikünkben van olyan rész, amit ha megmutatna Isten, akkor nagyon megrémülnénk; mindegyikünkben van fény és árnyék, sötétség, és Péter kénytelen volt szembesülni azzal a sötétséggel, amiről nem is tudta, hogy ott van benne. Emlékszünk az utolsó találkozására Jézussal: miután háromszor megtagadja a Mestert, megszólal a kakas, és Péter tekintete találkozik a letartóztatott Jézus tekintetével, és keserves sírásra fakad. Ezek a bűnbánat könnyei. Fölfogta, hogy mit tett, megértette, mekkorát bukott, és keserves sírásra fakadt. Aztán – János evangéliumában – nem találkozik Simon a feltámadott Jézussal. Látja az üres sírt, de várja azt a találkozást, amikor a kettőjük kapcsolata meggyógyulhat.

Ezt a gyógyulást az irgalom – aki maga Jézus Krisztus – a Genezáreti-tó partjára szervezi. Visszaviszi Pétert arra a helyre, ahol az első nagy csoda történt, ahol először kapta a meghívást és a küldetést. Ez nagyon fontos a gyógyulás szempontjából. Kettőjük kapcsolata rettenetesen megtört azon az éjszakán, hatalmas a seb, és azóta így, személyesen nem találkoztak. Ahhoz, hogy meggyógyulhasson kettőjük kapcsolata, találkozniuk kellett. Jézus visszaviszi Pétert arra a helyre, ahol először rendült meg Jézus hatalma láttán, amikor egész éjszaka fáradozott, és semmit sem fogott, de Jézus szavára – aki azt kérte tőle, hogy „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán” –, mivel megtette, amit Jézust kért, rengeteg halat fogtak; és annyira megrendült a csoda láttán Simon, hogy leborult Jézus előtt, és azt mondta neki, hogy „Menj el tőlem!” Menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok.

Hosszú az út mindegyikünk életében. Akármennyi csodát éltünk át, akárhányszor tapasztaltuk meg Isten hatalmát, irgalmát és szeretetét az életünk fölött, hosszú az út, mire hajlandóak leszünk kiengedni a kezünkből életünk irányítását, és nem mi mondjuk meg Istennek, hogy mit kell tennie velünk vagy a világgal, vagy az Egyházzal, hanem képesek leszünk megadni magunkat ennek a szeretetnek, és képessé válunk belesimulni ebbe a szeretetetbe úgy, hogy már nem akarunk irányítani. Minden lázadásunk, minden kiakadásunk, minden ítélkezésünk azt árulja el, hogy mi tudjuk, milyennek kellene lennie az Egyháznak, a papoknak, a püspököknek, tudjuk, hogy hogyan kellene a világnak folynia, a világ eseményeinek történnie, és Isten legyen szíves asszisztáljon a mi terveinkhez.

Hosszú az út, mire bele merünk simulni ebbe a szeretetbe, mire végre elhisszük, hogy tényleg szeret, akkor is, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan mi terveztük.

Péter ezért küldi el Jézust, amikor látja a csodát, mert először is méltatlannak tartja magát ekkora csodára, másodszor pedig még nem érkezett el az ideje annak, hogy megadja magát ennek szereretnek. Követi Jézust, küldetést is kap – „Ne félj – mondja neki Jézus –, ezentúl emberhalász leszel” –, de még messze van az az idő, amikor megengedi, hogy Jézus övezze fel őt, és oda vigye, ahová nem akarja. Kimondjuk nagyon gyakran, hogy legyen meg a te akaratod, de nem gondolunk bele, hogy mit mondtunk, és nem merjük átadni magunkat Isten akaratának.

Hiszem, hogy senki másra nem bízhatjuk rá magunkat úgy, mint az irgalomra. És ezen az úton, ami a hit zarándokútja mindegyikünk életében, szeretne elvezetni minket is Jézus – attól az alapállástól, hogy „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok” – egészen addig, hogy felismerjük:

Te a mennyei Atya szeretett gyermeke vagy. Neked jár az irgalom, ingyen és feltétel nélkül. Semmit nem kell érte tenned.

Ahogyan nem tehetsz semmit azért sem, hogy süssön a nap, és rád is süssön, csak ki kell állni a napfényre, ugyanígy nem tudod befolyásolni Isten irgalmát semmilyen imáddal, cselekedeteddel, egyetlen bűnöddel sem. Szeretné, ha meg tudnánk bízni benne – hangzott el a főpásztori tanításban, mely teljes terjedelmében ITT hallgatható meg.

Varga László püspök elmélkedését követően csendes szentségimádással, majd szentmisével folytatódott a program.

A szentmisén bemutatkozott a Szent Fausztina Irgalmasság Háza két munkatársa, Matykó Árpád és Matykóné Szántó Mária, akik elmondták: szeretettel várnak minden ötven év feletti érdeklődőt, aki szeretne egy olyan közösséghez tartozni, ahol különböző témákról beszélgetnek, játszanak és vidáman együtt töltik az időt.

A Szent Fausztina Irgalmasság Háza szolgálatairól bővebben ITT olvashatnak.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír