2010. április 25., húsvét 4. vasárnapja

Gondolatok az olvasmányhoz (ApCsel 13,14.43-52)

Nem lehet kiszámítani, milyen fordulat következhet be egy ember lelkivilágában és szellemében. Pál apostol a legjobb példa erre a kiszámíthatatlanságra. Õ, aki a mózesi hagyományok legharcosabb védelmezője volt a damaszkuszi út előtt, e történés után teljes elszántsággal száll szembe a mózesi hagyományokkal, és a legnagyobb szabadságot igényli a krisztusiak számára. Nem a szabadság kedvéért követeli a szabadságot, nem merő liberális gondolkodásból lépi át a mózesi törvényeket, előírásokat. Tőle emberileg azt várná mindenki, hogy az apostolok testületében továbbra is ő legyen a törvény őre. Sokkal inkább lehetne elvárni az apostolok testületéből a halászok frakciójából valakitől, hogy a kaput nyisson a pogányokból megtérő, és Krisztust követni akarók számára. Mi által változik meg Pál gondolkodása, szellemisége? Lehetséges megválaszolni a kérdést úgy, hogy a Szentlélekre hivatkozunk. De a kegyelem feltételezi a természetet olyan mértékben, hogy a lehető legkevésbé változtatja meg az eredeti természetet. Jézus külsőre semmiben sem különbözött kortársai férfijaitól. A természetnek ez a tisztelete Isten részéről a belsőre is vonatkozik, a belsőre, amit jellemnek nevezünk. Mi volt Pál apostolban az az emberi alap, melyet a Szentlélek képes volt úgy irányítani, hogy Pál legyen a keresztények szabadságának hősi harcosa? Azt hiszem, kiemelkedően magas intelligenciája volt ez az alap. A szentek, függetlenül műveltségük fokától, mind kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. Ahol a szabadságot nem tisztelik, ott az intelligenciában van hiány.

Gondolatok a szentleckéhez (Jel 7,9-14b-17)

Visszatérve a mai olvasmány magyarázatához, gondoljunk csak arra, milyen körben terjedhetett volna Krisztus szelleme, ha Pál nem nyit a pogány világ felé azzal, hogy a polcon a hátsó sorba rakja a mózesi hagyományokat? Nagyon érdekes, hogy az evangéliumok megőrizték még Jézus gondolkodásában is a nagy váltást. A Mt 10,5-ben még így szól:„A pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá, s a szamariaiak városaiba ne menjetek be! Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz!” A Mt 16,15-ben már ezt mondja: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Mi történt közben? Miért ez a nagy váltás? Találkozások okozhatták ezt. Találkozott a pogány századossal, akiről megállapította: „Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet.” (Mt 8,10) Találkozott a szamariai asszonnyal Jákob kútjánál, és az asszony olyan párbeszédre volt képes vele, hogy bár be sem akart térni arra a településre, és mégis, az asszonnyal történt beszélgetés után, a település lakóinak kérésére két napot töltött ott.

Ma is vannak hagyományok, melyek akadályai az evangélium terjedésének. Ma is vannak emberek, akik ha nem is pogányoknak nevezzük őket, kívülrekedtek a szentségek kegyelemi forrásához vezető utak kerítésein. Sokan pedig nem értik azt a nyelvet, amelyen hirdetik az evangéliumot, pedig beszélnek azon a nyelven. Õk is ki vannak rekesztve. Várják, hogy legyen fórum, ahol elmondhatják gondjaikat, mert az ő szemük is könnyes, és nem tudják letörölni, ők is szeretnék megmosni ruhájukat a Bárány vérében, hogy hófehér legyen, mert nagy szorongatásból érkeznek, de sehol sem várják őket.

Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 10,27-30)

Ez a nap a papi hivatások vasárnapja. Az evangéliumban ma úgy jelenik meg a Názáreti Jézus, mint pásztor, mint jó pásztor. Érdekes ez a kép a pásztorról, akivel Jézus azonosítja magát. Érdekes, mert nem tudunk arról, hogy közelről ismerte volna a juhok és a pásztor kapcsolatát. Érdekes, mert azok között, akiket követésére hív, egy pásztor sincs, de halász több is. Biztosan meghívhatott volna pásztorokat apostolnak is, de ezt csak az angyalok tették meg, Jézus születése éjszakáján. A pásztorok akkor apostoli küldetést kaptak, de miért nem tértek vissza harminc évvel később? Érdekes, hogy a legsúlyosabb üzenetet tartalmazó példabeszédét az Úr a pásztoréletből veszi, és úgy szól az utolsó ítéletről. Nagyon szerethette az Úr a juhokat, ha magát jó pásztorhoz hasonlítja, és oly gyöngéd szavakkal szól juhaival való kapcsolatáról, ahogy a mai evangélium tanúsítja.

Először ezt a mondatot ragadjuk ki ma a bensőséges hangulatú szavakból: „Atyám adta őket nekem.” Majd ezt: „nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket kezemből senki.” Nyilvánvaló, hogy tanítványaira, követőire gondol az Úr. Milyen idilli kép! Milyen jó lenne, ha élvezhetnénk azt a biztonságot, amiről a fenti szavak szólnak!” De így van ez velünk? Tudjuk, hogy nem. Õ is tapasztalta, hogy az ember oda vágyik, a biztonságba, ahol közel tudja magához Istent. De a valóság az, amit más alkalommal így mond el az Úr: „Megesett rajtuk a szíve, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok.” (Mt 9,36)

Friss tapasztalatom van arról, milyen bámulatosan felismerik az emberek az Úr hangját, szavát, és mennyire szomjazzák, hogy szóljon hozzájuk az Úr, a jó Pásztor. Ady Endre szól a nevükben e szavakkal: „Az Isten van valamiként: Minden Gondolatnak alján. / Mindig neki harangozunk / S óh, jaj, én ott ülök a balján. / Az Isten könyörületes, Sokáig látatlan és néma, Csak a szívünkbe ver bele / Mázsás harangnyelvekkel néha. / Az Isten nem jön ám felénk, Hogy bajainkban segítsen: Az Isten: az Én és a kín, / A terv s a csók, minden az Isten.”

Módfelett elgondolkodtató, hogy az élet gondjaitól elcsigázott emberhez nem a jól öltözött, hosszú, hullámos hajú Jézus tud szólni, hanem a megkorbácsolt, a megalázott, a keresztre feszített Krisztus. Naponta találkozunk olyan emberekkel, akiknek a szenvedő Jézus a jó pásztora. Példának Mel Gibsont említem, aki a közismert Passió c. film rendezője.

Hogyan született Mel Gibson filmje?

Tizenhárom évvel a Passió elkészítése előtt Mel Gibson egy emeleti ablakban állt, készen arra, hogy a mélybe vesse magát. Hogyan jutott élete ilyen mélypontra? Több magyarázat is van. „Mindenkinek megvan a maga keresztje – nyilatkozta Gibson az ABC televízió riporterének –, én szenvedélybeteg vagyok. Alkohol és kábítószer, én ezeknek estem áldozatul. Még ma is fájdalmas visszaemlékeznie azokra a percekre, amikor kis híján végzett magával. Nem szívesen beszél erről. Elmondta: kizárólag azért teszi mégis, hogy erőt adjon azoknak, akik hozzá hasonlóan válságba kerülnek.

„Az ablakban állva hirtelen különös érzés kerített hatalmába, egy furcsa erő. Ember – mondtam magamnak –, nem választhatod mindig a könnyebbik utat. Ahelyett hogy hálás lennél azért a rengeteg jóért, amit az élettől kaptál, te meg akarsz halni.” Nem ugrott le. A történtek után az egyik első útja az elvonóra vezetett, de a küzdelem emberfeletti volt. Egyedül nem bírta volna, segítségre volt szüksége, amit a feleségétől és a vallástól kapott meg. Kapcsolatát az egyházzal teljesen újra kellett gondolnia, és ekkor határozta el, hogy egyszer filmet készít Jézus szenvedéséről.

A célja az volt, hogy az emberek elgondolkodjanak az életükön, ehhez pedig az kell, hogy kizökkentsék őket a megszokott életritmusukból. Ez sikerült is neki, a film megtekintése után többen drasztikus cselekedetekre szánták el magukat. Volt, aki feladta magát a rendőrségen, mások megtértek, megint mások különböző jócselekedeteket hajtottak végre. „Az emberi lélek mindenre képes, ez a filmem üzenete a világnak. Ennyi szenvedésre, kínra és borzalomra csak mi, emberek vagyunk képesek szeretettel és megbocsátással reagálni.”

Buzgán József (buzgan.jozsef[kukac]gmail.com)