675 éves a szécsényi Ferences Templom

Hazai – 2007. augusztus 4., szombat | 11:08

Az 1332-ben alapított szécsényi Ferences Templom és Kolostor idén ünnepli alapításának 675. évfordulóját. Az évfordulóhoz és a Szent Erzsébet-évhez kapcsolódva a ma délután öt órakor kezdődő Porciunkula búcsút különleges ünnepélyességgel tartják meg.

A búcsún jelen lesz Árpád-házi Szent Erzsébet zarándokbotja, ereklyéje is, amelyet este fél hétkor helyeznek ki a templomban. Ezután a hívők közösen vehetnek részt a szerzetesekkel a vesperáson. Az ünnepi szentmisét Beer Miklós váci megyéspüspök mutatja be este 8 órakor.

A részletes program Eseménynaptárunkban olvasható.

Magyar Kurír