A járványügyi rendelkezések visszavonása a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében

Hazai – 2022. március 4., péntek | 17:55

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök rendelkezéseit olvashatják az alábbiakban.

Összhangban Magyarország kormányának tájékoztatásával – figyelembe véve a javuló járványhelyzetet – a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén feloldom a 2021. november 4-én elrendelt járványügyi korlátozásokat folyó év március 7-től. Ennek értelmében már nem kötelező a védőmaszk viselése és a szociális távolságtartás, illetve a vírushelyzet miatt elrendelt liturgikus korlátozások betartása sem.

Akik koronavírussal fertőzöttek, ne vegyenek részt templomi imaalkalmakon. Ebben az esetben rájuk is, mint minden más betegre, érvényes a felmentés a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól.

Kérem a Paptestvéreket, hogy a továbbiakban is felelősségteljesen és körültekintően végezzék lelkipásztori szolgálatukat. A kézfertőtlenítő használatát a jövőben is javaslom megtartani a templomba lépeskor és áldoztatás előtt. A szociális és egészségügyi intézményekben azonban továbbra is érvényben maradnak a védekezést szolgáló intézkedések. Kérjük azokat, akik ilyen helyeken látnak el szolgálatot, továbbra is tartsák meg a helyi előírásokat!

Továbbá buzdítjuk a híveket, hogy – amennyiben lehetséges – személyesen vegyenek részt a szentmiséken és egyéb liturgikus alkalmakon.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria