„A találkozás során közös meggyőződésüket fejezték ki a gyermekvédelem, valamint a lelki sebek begyógyulásának és a bűnmegelőzésnek döntő fontosságáról.
Hangsúlyozták, hogy az egyházi és társadalmi közösségekben egyaránt kiemelt szerepe van az érintett személyek iránti figyelemnek, együttérzésnek és segítő szeretetnek. Megállapították, hogy az egyházi gyermekvédelemben az utóbbi években jelentős fejlődés történt.
A beszélgetést közös imádsággal fejezték be, majd a bíboros Üdvözítőnk és Mesterünk áldását kérte a jelenlévőkre” – olvasható a rövid közleményben.
*
Pető Attila a közösségi oldalán az alábbi bejegyzést tette közzé a találkozóról:
„Ma este találkoztam Erdő Péter Bíboros atyával.
A ma esti találkozás számomra egy hosszú, fájdalmas út végén érkező pillanat, amely emlékeztet arra, hogy a sebek, bár mélyek, nem zárják el a kegyelem és a remény útját.
Most valami új kezdődik: egy csendes, belső megújulás, ahol a kiengesztelődés és a párbeszéd tere nyílik meg. Ez az új kezdet nem a múlt feledése, hanem annak szeretetteljes elismerése, és a hit, az együttérzés és az emberi méltóság megtartó erejének feléledése.
Ez a találkozás nem csupán közöttünk zajlott, üzenet minden áldozatnak: nem vagytok egyedül, a hangotok számít, van út a kiengesztelődéshez, a megbocsátáshoz és a lelki békéhez.
A magyar katolikus közösség számára is lényeges ez a mai este: emlékeztet bennünket, hogy a hit nem pusztán rituálékban vagy intézményekben él, hanem a szeretetben, a párbeszédben és a tiszteletben, amelyekre közösségünk épülhet. A múlt sebei mellett is van remény és új kezdet: ez a találkozás ennek csendes, de erős jele.”
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közösségi oldala, Pető Attila közösségi oldala
Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye (a képen Erdő Péter, Pető Attila, és Süllei László, a főegyházmegye érseki általános helynöke látható)
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
