A Miskolci Egyházmegye járványügyi rendelkezése

Hazai – 2021. november 15., hétfő | 12:11

Orosz Atanáz megyéspüspök 2021. november 12-én kelt rendelkezését adjuk közre, amely november 15-én lép életbe a Miskolci Egyházmegye területén.

A sajátos járványügyi helyzetre való tekintettel Miskolc Megyei Jogú Város területén lévő templomainkban 2021. november 15-től ismét szájat és orrot eltakaró védőmaszk viselését rendelem el. A liturgiát vezető papjaink számára pedig nagy tömjénezés és áldoztatás idejére ugyanilyen védőmaszk viseléséről rendelkezem.

Egyházmegyénk egyéb templomaiban is javaslom parókusainknak a helyi körülményeket mérlegelve a fertőzés elkerülése végett ezen intézkedés meghirdetését. Azokban a római katolikus vagy közös használatú templomainkban pedig, amelyekben a hívek érseki intézkedés következtében kötelesek védőmaszkot viselni, görögkatolikus szertartásainkon is kötelezővé teszem ugyanezt.

A szenteltvíztartókat kérem üresen tartani és a templomajtónál a fertőtlenítés lehetőségét mindenki számára biztosítani.

A kezdődő karácsonyi bűnbánati időszakban igyekezzünk minden hívő számára alkalmat nyújtani a bűnbocsánat szentségére olyan körülmények között, hogy a fertőzés lehetőségét ki tudjuk zárni! Gyóntatáskor használjunk maszkot, igyekezzünk a megfelelő távolságot tartani és lehetőleg szellőző helyiségben gyóntassunk! Beteg testvéreinket pedig gyóntatás után nyugtassuk meg arról, hogy szentgyónásuk már karácsonyi gyónásnak is számít, és amennyiben légúti betegségük jelentkezik, közösségi istentiszteleteinken egy ideig nem kell — sőt influenzás fertőzés esetén nem is szabad — személyesen megjelenniük!

Kérem, hogy e rendkívüli helyzetben mindnyájan gondviselő Istenünkhöz imádkozzunk a járvány által sújtott vagy fenyegetett embertársainkért és különösen is legyünk tekintettel egymásra!

Miskolc, 2021. november 12.

Atanáz püspök

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria