A kórházban Kelemen Ervin kórházlelkész közös imádság keretében megáldotta a tablóképeket, majd Bagdy Gábor igazgató néhány gondolatban kiemelte annak jelentőségét, hogy katolikus kórházként a közösségi térben ismét lehetőség van értéket közvetíteni a munkatársak, a betegek és a látogatók számára.
A látogató egy olyan lány életét ismerheti meg a tablókon keresztül, aki a második világháború borzalmai között is a hit fényét közvetítette a hétköznapi emberek, fiatalok számára. Egyszerű munkáslány, hétköznapi dolgozó volt. Olyan, aki a szenvedések között mégis reményt hordozott, és élete feláldozásával hitvallóvá vált.
A kiállítás anyagát a Veszprémi Főegyházmegye bocsátotta rendelkezésre, különleges aktualitását pedig az adja, hogy április 26-án Bódi Mária Magdolnát boldoggá avatják. Ezzel, majd pedig az irgalmasrendi intézmények számára a veszprémi boldoggá avatásra szervezett zarándoklattal a munkatársak is bekapcsolódhatnak az előkészületekbe és az ünneplésbe.
A kiállítást bárki megtekintheti a kórház B épületének aulájában (Frankel Leó út 17–19.) mindennap 8 és 15 óra között. A tárlat a tervek szerint április 26-ig, a boldoggáavatás napjáig lesz látogatható.
Forrás és fotó: Móré Ágnes, BIK
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria