Bemutatták a Redemptionis Sacramentum k. instrukciót

Vatikán: A bemutatóra április 23-án pénteken délelőtt került sor, a Szentszék sajtótermében, egy évvel azután, hogy a szentatya tavaly nagycsütörtökön közzétette Ecclesia de Eucharistia kezdetű, az Oltáriszentségről szóló enciklikáját.
Francis Arinze bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa beszédében idézett a pápa sorrendben XIV. enciklikájából, amely megállapítja: az Oltáriszentség összekötő kapocs az ég és a föld között. A pápa egyben megjegyzi, hogy a II. Vatikáni zsinat után számos pozitív és negatív jelenség alakult ki az Oltáriszentség ünneplése körül. A visszaélések mindenki számára szenvedést okoztak, így a pápa kötelességének érezte, hogy felhívást intézzen az egyház minden tagjához: a legnagyobb hűséggel tartsák szem előtt az ide vonatkozó liturgikus szabályokat. A dikasztérium ezt követően dolgozta ki a most megjelent dokumentumot, azzal a céllal, hogy jobban tudatosítsa a szóban forgó normákat, emlékeztetve az egyes jogi szempontokra is. Senki nem engedheti meg magának, hogy alábecsülje az Oltáriszentség nagy misztériumát. Túlságosan nagy horderejű hittitokról van szó, tehát nem lehet kitenni a személyes önkénynek, tiszteletben kell tartani szent jellegét és egyetemes dimenzióját
A liturgikus normákat illetően Arinze bíboros leszögezte, hogy szükség van rájuk, nem elegendő az ún. józan ész. A liturgia csúcspontja a szentmise, és minden szentmise a főpap, Krisztus, valamint teste, az egyház műve. Az eucharisztikus szabályokat azért dolgozták ki, hogy óvják az Oltáriszentség misztériumát, kifejezzék egyházi jellegének valódiságát. A liturgia soha nem egy ember magántulajdona, sem azé, aki a szentmisét bemutatja, sem a közösségé, amelyben ünneplik a misztériumot. A pap, aki a liturgikus szabályokhoz hűen mutatja be a szentmisét és a hívek közössége, amely ennek megfelelően viselkedik, csöndben, de annál ékesszólóbban fejezik ki egyház iránti szeretetüket. Az Oltáriszentségből való részesedés igényli a hitet, a reményt és a szeretetet, amely megnyilvánul a szükséget szenvedők iránti szolidaritás konkrét tetteiben is. Miért fontos felfigyelni a visszaélésekre? – tette fel a kérdést az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa a sajtóbemutatón. A visszaélések ugyanis nem egyformán súlyosak. Egyesek érvénytelenné tehetik a szentséget, mások az Oltáriszentségbe vetett hit hiányáról tanúskodnak. Gyakran gyökereznek a szabadság helytelen értelmezésében. Az önkényes cselekedetek ugyanis nem a tényleges megújulást szolgálják, semmi közük sincs a zsinati tanításhoz, megtévesztik Isten népét, elhomályosítják a helyes hitet és az Oltáriszentségre vonatkozó katolikus tanítást. A liturgikus szövegeket önkényesen megváltoztatók emlékezzenek rá, hogy a szent liturgia bensőségesen kapcsolódik a tanbeli alapelvekhez, tehát a nem jóváhagyott szövegek és szertartások használata következtében elhalványul a lex orandi lex credendi – az "imádság törvénye a hit törvénye" közötti szükséges kapcsolat.
Az Instrukció egy bevezetőből, nyolc fejezetből és egy végkövetkeztetésből áll. Az első fejezet a szent liturgia szabályozását foglalja össze, különös tekintettel az Apostoli Szentszék, a megyéspüspök, a püspökkari konferencia, a papok és a diakónusok szerepére. A püspökre hárul a feladat, hogy őrködjön az egyházi zene és művészet megnyilvánulásai felett, illetve orvosolja a visszaéléseket.
A második fejezet a világi hívek részvételére irányítja a figyelmet, akik a keresztség révén részesülnek az általános közös papságban. A felszentelt pap jelenléte mindig nélkülözhetetlen egy keresztény közösségben. A papok és a világi hívek szerepét soha nem szabad összekeverni. A harmadik, negyedik és ötödik fejezet a gyakorta felmerülő kérdésekre ad választ, rámutatva néhány visszaélésre, illetve azt részletezi, hogy ki járulhat szentáldozáshoz és ki nem. Különös gondot kell fordítani a két szín alatti áldozásra. A hatodik fejezet az Oltáriszentség imádásának szentmisén kívüli megnyilvánulásairól szól, kiemelve a tabernákulum iránti kellő tiszteletet, az örökimádás szent helyeit, az eucharisztikus körmeneteket és kongresszusokat. A hetedik fejezet a világiak rendkívüli megbízatását tárgyalja. Ez azt jelenti, hogy egyes világiak – megfelelő képzés után – engedélyt kapnak az Oltáriszentség kiszolgáltatására. A nyolcadik, egyben utolsó fejezet az Oltáriszentség ellen elkövetett visszaélések kánonjogi orvoslásáról szól. ”Mivel a szentmise a keresztáldozat szentségi újra megjelenítése, és az eucharisztia legméltóságosabb szentségében igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk, Jézus Krisztus lelkével és istenségével együtt az ő teste és vére, s következésképpen az egész Krisztus, természetes, hogy az Oltáriszentségre vonatkozó liturgikus normák megérdemlik figyelmünket” – mondta még beszédében Francis Arinze bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa.
Ezt követően Domenico Sorrentino érsek, a dikasztérium titkára szólalt fel, aki többek között emlékeztetett Pál apostol Korintusiakhoz írt levelének soraira, amelyekkel szemrehányást tesz a híveknek az Utolsó vacsora helytelen ünneplésével kapcsolatban. Ez volt az első dokumentum a visszaélések ellen. A mostani instrukció tehát egyáltalán nem jelent újdonságot. A visszaélések ellenszere mindenképpen az a liturgikus lelkiség és pasztoráció, amely a dokumentum egyik vezérfonalát jelenti. VR/MK