Budapest: Csókay András idegsebész professzor tegnap este A tudomány vallás nélkül sánta címmel tartott előadást a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A címben jelzett mottó Albert Einsteintől származik.
Csókay András méltatóan szólt II. János Pálról, s külön megemlítette Fides et Ratio című enciklikáját, amelyben az elhunyt szentatya a hitet és az észt a madár két szárnyához hasonlította. Az orvos előadó személyes példáján keresztül figyelmeztetett arra, hogy egy orvosnak – legyen az akár gyakorló, akár kutató – a gyermekkor hitéhez kell visszatérnie. A gyermek ugyanis logikusan gondolkozik, nyitott mindenre, az együttérző közösségben érzi jól magát, és azonnal képes a megbocsátásra. Jézus sem véletlenül hivatkozik a gyermeki lélek tisztaságára. Személyes, vallomásszerű előadásában Csókay András nem titkolta: hosszas útkeresés, bolyongás után talált rá igazi hivatására, és vált káromkodó sebészből imádkozó sebésszé. Egyúttal arra is utalt: a megtérés egyetlen pillanat műve is lehet, de a küzdelem életünk végéig tart.
Csókay professzor új műtéti eljárása kezdetben nagy ellenállást váltott ki orvosi körökben – annak ellenére, hogy a 70-80 százalékos halálozási arány lecsökkent 40 százalékra –, s mivel Csókay feudálisan hierarchikusnak nevezte a fővárosi idegsebész-vezetést, az orvosi kamara etikai bizottsága figyelmeztetésben részesítette őt. Csókay doktor módszere közben külföldi díjakat nyert, sikerült megvédenie az általa kidolgozott műtéti eljárást, és a SOTE doktori tanácsa odaítélte neki a doktori címet, a phD-t. Az ötgyermekes, mélyen hívő orvos jelenleg a szombathelyi Markusovszky Kórházban dolgozik.
A személyét és módszerét érő támadásokkal kapcsolatban az előadó elmondta: abban, hogy elviselje az igazságtalanságokat, sokat segített neki Kalkuttai Boldog Teréz, Albert Schweitzer és Batthyány-Stratmann Boldog László példája, valamint az igazsághoz való állhatatos ragaszkodás és az állandó imádkozás az ellene vétkezőkért is.
MK
(Az idegsebész professzor éralagút-műtéti módszeréről a Háttér rovatban olvashatnak.)