Egyházmegyei ifjúsági napot rendeztek Baján

Hazai – 2015. november 12., csütörtök | 13:03

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében hagyománnyá vált, hogy a tavaszi Pünkösdi Ifjúsági Találkozó után ősszel is találkozót szervezzenek a fiataloknak. Idén november 7-én rendezték meg az egyházmegyei ifjúsági közösségi napot, melynek a bajai Szent László Általános Művelődési Központ adott helyet.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A találkozó a Magyar Katolikus Kulturális Hetek programsorozatába illeszkedett. A rendezvényen a fiatalok arról beszéltek, hogy milyen hatással van a családok széthullása, a tömegkommunikáció, a felgyorsult világ a kultúra megőrzésére és továbbadására, a modern művészeteknek vagy a klasszikus műalkotásoknak van-e nagyobb befolyásuk a kultúra alakulására, illetve miként tudják a mai fiatalok a jövő generációk számára megőrizni és átadni a kulturális értékeket.

Az ifjúsági közösségi nap egyrészt azt bizonyította, hogy a különböző stílusú programok, a különféle helyről érkező emberek is alkothatnak egységet, ugyanúgy, ahogy a kultúra is különféle, egymástól eltérő elemekből épül fel, másrészt a kulturális értékek kialakításában, megőrzésében és továbbadásában a keresztény embernek fontos feladata van.

A beszélgetéseket követően szentmisén vettek részt a fiatalok, majd a Jazz and More koncertjével és táncházzal zárult a találkozó.

Forrás: Parázs Pasztorális Központ

Fotó: Tóth György

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria