
1916. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén született Székesfehérváron, mélyen vallásos családból. A ciszterciek iskolájában tanult, színjeles tanulóvá küzdötte fel magát.
Kitűnõ tornász és 17 évesen a Dunántúl ifjúsági tornászbajnoka volt. Buzgó cserkész, hűséges kongreganista és társai között igazi apostol. Példaképüknek tartották, egyenes jelleméért és nemes elveiért szerették és tisztelték.
Kaszap Istvánt magas eszmények vonzották: pap, szerzetes akart lenni, a Jézus Társaságába kérte felvételét. Szerzetesi életét a Manrézában hősies odaadással kezdte. Életszentségre törekedett, egész életét áthatotta a testvéri szeretet és mély alázatosság. Az Úr Jézust lángoló szeretettel imádta, a napi áldozás volt életének energiaforrása. Sokat elmélkedett Jézus szenvedéseirõl, s a bűnösökért engesztelõ áldozatul ajánlotta fel magát Jézus Szívének.
Nemsokára sok fájdalommal járó, rejtelmes betegség tört ki rajta, amellyel szemben az orvostudomány tehetetlennek bizonyult. A nehéz operációk, a fájó kezelések szenvedéseit hõsies, Isten szeretetében izzó lélekkel viselte. A testi fájdalom mellett súlyos lelki megpróbáltatásokban is része volt. Nagyon fájt neki, hogy oly kevés az Istennek ártatlan gyermeke és nagyon sok a bűnös. Erényei ekkor bontakoztak ki teljes szépségükben, erejükben. Lelki végrendeletében mindenrõl lemondott a bűnösökért. A legsúlyosabb fájdalmak közt is naponta Te Deumot mondott.
Gyötrelmes szenvedéseit hõsies halállal koronázta 1935. december 17-én. Halálos ágyán, felmetszett gégével szólni sem tudott, de élete utolsó perceiben felírta búcsúszavát: „Ne sírjatok, mennyei születésnap ez”. Azóta is mind többen kérik bizalommal égi pártfogását és sok föltűnõ imameghallgatást jelentettek közbenjárására.
Székesfehérvári Egyházmegye/Magyar Kurír