Letették a Szent II. János Pál Szociális Otthon alapkövét Hajdúszoboszlón

Hazai – 2022. október 26., szerda | 18:00

A 99 fő ellátására alkalmas, 3540 négyzetméter alapterületen épülő Szent II. János Pál Szociális Otthon alapkőletételének ünnepségét tartották október 25-én Hajdúszoboszlón. Az alapkövet és az elkezdődött építkezést Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg, és kérte Isten áldását a majdani dolgozókra, az intézmény leendő lakóira is.

Az intézmény a Szent László Római Katolikus Plébániához tartozó Wesselényi utcai zarándokház és kápolna mögötti területen épül, és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában fog működni. A beruházás összköltsége 2,7 milliárd forint, amelyet az egyházmegye biztosít. A szociális otthon terveit Ágoston László építész készítette, a kivitelezést Pénzes Sándor végzi.

Az ünnepségen a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora, Palánki Ferenc mellett beszédet mondott Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor országgyűlési képviselő és Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere.

Palánki Ferenc beszédében az elhangzott evangéliumi szakasz (Jn 21,1;18–23) üzenetére irányította a jelenlévők figyelmét, amely megmutatja, hogy mire kell szüntelenül figyelnünk. „Jézus a feltámadása után újra megjelent tanítványainak a Tibériás tavánál, ahol Péter megkérdezte tőle: mi lesz a szeretett tanítvánnyal, Jánossal? De ebben a kérdésben benne van az is: »Mi lesz velem?« Egy szép vagy nehéz élet után az idős ember is felteszi ezt a kérdést. Jézus azt mondja Péternek: ne azzal törődj, mi lesz veled és Jánossal, hanem azzal, hogy itt vagyok, legyőztem a halált és szeretlek téged. Nekünk is erre kell figyelni!” – hangsúlyozta.

Az Egyház azért tart fenn és épít szociális otthonokat, hogy amikor az idős ember felteszi a kérdést, hogy ki fog róla gondoskodni, azt válaszolhassa: „Itt vagyunk, segítünk, Isten szeretete jelen van és rajtunk keresztül működik.”

„Nemcsak intézményt, hanem otthont szeretnénk építeni azok számára, akik nem tudnak magukról gondoskodni, hogy életük utolsó szakaszában az életük teljessége felé tudjanak haladni, tudják Jézust követni. (…) Amikor szociális otthonokat tartunk fönn, azt szeretnénk, hogy mindenki átérezze, hogy akár élünk, akár meghalunk, az Istenéi vagyunk, vagyis mindenképpen dicsőítsük meg Őt, amire válaszként Isten hitünk szerint a feltámadást, az örök életet, az élet teljességét adja” – zárta gondolatait a megyéspüspök.

Az időkapszulában elhelyezett tárgyak és dokumentumok – az alapító okirat, a Szent László nevét viselő egyházközség képviselőtestületének névsora, a Szent II. János Pál Szociális Otthon látványterve, egy fénykép Szent II. János Pál pápáról és egy Szent László-érem, a debreceni Megtestesülés-tagóvoda óvodásainak rajzai, valamint a Hajdú- Bihari Napló 2022. 10. 25-i száma és a Hajdúszoboszló című városi lap 2022. szeptemberi száma – az utókornak szánt üzenetet közvetítik.

Az alapkő ünnepélyes elhelyezése előtt Törő András püspöki irodaigazgató felolvasta az alapító okiratot.

Az eseményről a teljes beszámoló IDE kattintva olvasható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria