November 17-e a koraszülöttek világnapja. A Korábban Érkeztem Alapítvány felhívására immár ötödször világítottak meg nevezetes épületeket a Dél-Alföld kiemelt városaiban lila színnel. Baja, Gyula és Kecskemét mellett Szegeden is látható volt a hit és remény színe: a dóm kapott ilyen fényfestést délután 5 és háromnegyed 6 között. Ebben az időszakban programokkal is várták az érintetteket és az érdeklődőket a helyszínen: Donka Eszter vezetésével, Táncolj, babám címmel szerveztek megmozdulást.
A világnap alkalmából az alapítvány különleges ajándékkal is készült: egy Nyugat-Európában már bevett, de hazánkban még nem ismert kártyacsomaggal, mely a koraszülés vagy nehezen induló anyaság miatt felmerülő lelki vívódásokkal kapcsolatosan tud segítséget nyújtani. „Ezeken olyan gondolatok olvashatók, melyek segítik a lelki erősödést, és a traumatikus pillanatokban adhatnak megerősítést” – mondta Rádi Kata, a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója.
A megerősítő kártyák a mentorházakban már elérhetők, és az ország több koraszülött intenzív osztályára is elküldték.
A világnap tiszteletére egyébként további kezdeményezéseknek köszönhetően több más épület is lila fényfestést kapott a megyében, például a Szent Gellért Fórum és a kisteleki templom is.
Forrás: Délmagyarország/Szeged-Csanádi Egyházmegye
Fotó: Frank Yvette
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



