Lourdes-i barlanggal bővült a szakonyfalui kálvária

Hazai – 2019. október 7., hétfő | 13:11

Szeptember 24-én, Szent Gellért püspök és vértanú ünnepén több százan gyűltek össze a Vas megyei Szakonyfaluban. A nyolc éve megáldott fénykereszt tövében felállított tábori oltárnál Székely János szombathelyi megyéspüspök mutatott be szlovén és magyar nyelvű szentmisét, majd megáldotta a kálvária mellé épült lourdes-i barlangot.

A szentmise elején Tóth Tibor plébános elmondta, a szentmise perselyadományát a Szombathelyi Egyházmegye által létrehozott Mindszenty József Alapítvány részére juttatják el, melynek célja, hogy segítse a nehéz sorsú gyermekek és fiatalok tanulmányait.

A szentmise végén Rogán Valéria polgármester megköszönte mindazok segítségét, akik munkájukkal és adományaikkal segítették az ünnep megvalósulását. A településvezető megemlítette, a fénykeresztet 2011. szeptember 24-én áldották meg, a hozzá vezető kálváriát pedig öt évvel később, 2016. szeptember 24-én. A kereszt megvilágításának korszerűsítését a helyi és a szlovén nemzetiségi önkormányzat támogatta.

A szentmisét követően Székely János megáldotta a lourdes-i barlangot. „A szentmisében megemlékeztünk Krisztus keresztfájáról, amely az emberiség megváltásának eszköze – fogalmazott a főpásztor. – Most Máriát köszöntjük, aki mindvégig ott volt fia mellett, még a kereszt tövénél is. Az édesanya példakép számunkra, hogy mindenkor hűségesek legyünk Megváltónkhoz.”

A főpásztor így fohászkodott az áldás előtt: „Urunk és Istenünk, te a Boldogságos Szűz Máriát fiad édesanyjává rendelted, így lett az Egyház képmása és példaképe, mindannyiunk édesanyja és oltalmazója. Ő a szegény és alázatos szolgáló, akitől az igazság napja származik. Istenünk, könyörögve kérünk, hogy híveid, akik a Boldogságos Szűz tiszteletére ezt a barlangot készítették, az ő anyai oltalma alatt örök biztonságban éljenek. Legyenek erősek a hitben, kitartóak a reményben, bővelkedők a szeretetben.”

Mivel október a Rózsafüzér Királynője hónapja, a szakonyfalui hívek esténként rózsafüzér-imádságot tartanak az új lourdes-i barlangnál.

Az ünnepről szóló teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria