Az ünnepi szentmisére a plébános, Palánki Ferenc püspök meghívta Orosz Atanáz görögkatolikus püspök-exarchát, és eljöttek az ünnepre Ficzek László kanonok, érseki irodaigazgató, dr. Berkes László kanonok, mezőkövesdi plébános (Palánki püspök előde), többen a miskolci papságból, valamint részt vettek a szentmisén Kriza Ákos, a város polgármestere, Zsiga Marcell alpolgármester és Molnár Péter, a városi KDNP elnöke is.
Szentbeszédében az érsek szólt az ünnep áthelyezésének okáról, s feltette a kérdést: voltaképp mit ünneplünk vízkereszt napján? Nemcsak a víz megszentelése fontos ezen a napon, hanem az ünnep igazi tartalma az epifánia, Urunk megjelenése, önmaga kinyilvánítása. A vízkereszt Isten lépése minden ember felé, és egyúttal a mi válaszunk is. Személyesen szólít meg bennünket az Úr. Válaszként induljunk el mi is a csillag nyomában, mint a napkeleti bölcsek, hogy Krisztushoz jussunk.
A szentmise végén Palánki püspök köszönetet mondott a plébániafelújításért, mely az érsek úr támogatásával valósult meg, egyúttal hálát adva Istennek, hogy adott erőt, türelmet és kitartást a munkához. Egyúttal köszöntötte is őt abból az alkalomból, hogy ezen a napon volt 21 éve annak, hogy Rómában Boldog II. János Pál pápa püspökké szentelte őt. Köszönetet mondott még többek között a plébánia híveinek, akik 5 683 900 forintot adtak össze a munkálatok elvégzésére.
Ternyák érsek is köszönetet mondott a munkálatokért, egyúttal bejelentette: a templombelső felújítása következhet, hogy ismét eredeti pompájában csodálhassuk meg ezt a szép épületet. Ezután került sor a plébániaépület megáldására. Ternyák Csaba kívül-belül meghintette a frissen szentelt vízzel a falakat, s ezzel jelképesen és valóságosan is átadta az épületet a plébániának. Nemcsak felújítás, hanem bővítés is történt: az emeleten lesz a mindenkori plébános lakása, amely mellett kis kápolnát alakítottak ki, a templom felőli oldalon pedig egy nagyméretű tanácsterem kapott helyet. A földszintre visszaköltözik a plébániairoda, kialakítottak két vendégszobát, és több helyiség a plébánián működő közösségek, csoportok, valamint a hitoktatás feladatait szolgálja majd a jövőben.
Egri Főegyházmegye/Magyar Kurír