„Melyik úton?” - A Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium II. Szimpóziuma

Balog Zoltán: százezer közmunkás járhat iskolába télen

Hazai – 2013. december 1., vasárnap | 13:38

2013. november 29-én megrendezésre került a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium II. Szimpóziuma. A konferencia témája a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia volt. A megnyitó előtt a kollégium zeneművészeti egyetemre járó hallgatói adtak koncertet.

A koncert után Kiss Ulrich SJ, jezsuita szerzetes köszöntötte a vendégeket, Antal István szakkollégiumi rektor, és Farkas András Diákbizottság beszédében a szakkollégium munkáját és céljait mutatták be.

A konferencián Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mondott beszédet, melyben értékelte az elmúlt két év társadalmi felzárkózása területén elért eredményeket. Hangsúlyozta: fontos a romák diplomához juttatása, hogy kialakuljon egy értelmiségi réteg, jelenleg csak a 0,8 százalékuk rendelkezik diplomával. "A keresztény roma szakkollégiumok útja nagyon jó út", a szakkollégisták pedig példát jelenthetnek a roma fiatalok számára arra, hogy fel lehet zárkózni - fogalmazott.

Százezer ember járhat iskolába a közmunkaprogramban résztvevők közül négy hónapig a téli időszakban, miközben megkapják a 49 ezer forintos juttatást - jelentette be a miniszter a Jezsuita Roma Szakkollégium szimpóziumán, tudósít az MTI.

A nemzeti társadalmi felzárkózás stratégiáról tartott előadásában Balog Zoltán kiemelte: ezek a közmunkások január 1-jétől érvényesíteni tudják a gyermekeik után járó adókedvezményt is. Hangsúlyozta: százezer ember vehet részt az állam pénzén, elsősorban EU-s forrásokból többek között alapkompetencia-képzésben, így ha adott esetben nem fejezte be az általános iskolai tanulmányait, megteheti azt.

Balog Zoltán rámutatott: kultúra nélkül felzárkózás sincs, a hit pedig része a kultúrának, illetve a kultúra része a hitnek. Megjegyezte: a társadalmi felzárkózásban a kormányzat legfontosabb partnerei az egyházak, amelyektől a legtöbb segítséget kapták, emellett pedig némi kritikát is. Ugyanakkor az egyházak adósai a cigány közösségeknek, mert sokáig nem ismerték fel, hogy saját eszközeikkel élniük kell a roma közösség felzárkóztatásban - tette hozzá.

Elmondta, hogy minden látszat ellenére megindult a többségi és a kisebbségi társadalom családmodelljeinek közeledése, ami azt jelenti, hogy a mélyszegénységre jellemző nagycsaládmodell visszaszorulóban van a romák körében is, a két-három gyermeket vállalók száma emelkedett a sokgyermekesek helyett.

Ismertette: az egy emberre jutó lakás alapterülete a romák körében 18,3, az egész lakosságon belül pedig 28 négyzetméter, tíz éve a cigányság körében ez az adat csak 13 négyzetméter volt. Lakásban található WC-vel a cigányság 67 százaléka, az összlakosságnak pedig 94 százaléka rendelkezik. A cigány emberek 22 százaléka él nagycsaládban, ugyanez 2003-ban 29 százalék volt, míg a teljes lakosságnak mindössze 5 százaléka vállalja jelenleg a nagycsaládi életet. A felmérés szerint a romák 77,4 százaléka dohányzik, az összlakosságnak azonban csak a 31 százaléka, és a várható élettartam még mindig 8-10 évvel alacsonyabb, mint az összlakosság körében, ahol a bizalom tekintetében az egyházak sorrendben hátul, míg a romáknál az első helyen állnak - sorolta Balog Zoltán.

Az Országos Roma Önkormányzat képviseletében Dr. Buri Edina tartott előadást az ORÖ munkájáról nevezetesen a ORÖ-Kormány keret megállapodás eredményeiről. Az önkormányzat szép eredményeket ért el az elmúlt években, az egyik legnagyobb sikernek a „Nő az esély” 1000 roma nő képzését lehetővé tevő képzést tartja.

A program további részében a szakmai képviselői, helyi kezdeményezések vezetői mutatták be a programjukat.

Eseményen jelen volt mások mellett Réthelyi Miklós volt nemzetierőforrás-miniszter, Beer Miklós váci megyés püspök, valamint Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus megyés püspök és Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök exarchája.

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya/MTI/Magyar Kurír