Beer Miklós váci megyéspüspök, aki otthont adott a közösségnek egyházmegyéjében, a veresegyházi egyházközség területén, homíliájában így fogalmazott: „Ez a közösség reménység, hogy megértsük az Úr akaratát az egyházban.” Buzdított arra is, hogy közösen keressük a Jóisten szerinti egyház képét. Rámutatott: a Szentháromság misztériumából sejthetjük meg, hogyan képzeli el Jézus az egyházat; s Jézus főpapsága az iránytű ahhoz, hogyan képzeli el Jézus a papságot és annak teljes megtisztulását. Végül megköszönte a közösség és a társult tagok csoportjának fogadalmasainak, hogy ezért a célért dolgoznak és ezért hoznak áldozatokat.
A közösség vezetője, Gável Henrik egymás után szólította a fogadalmat tevők csoportjait, illetve a fogadalmukat megújítókat. Az OST közösség tagja, Jácinta Vaokakala nővér örökfogadalmat tett. Tóth József Miklós és Lengyel Zsolt papi társult tagokként tettek fogadalmat, ahogyan Gável Henrik is. Az ünnepi szentmisén az Eucharist együttes két tagja, valamint Pádár Imre orgonán, mint fogadalmas társult tagok szolgáltak.
A tonga-szigeteki Jácinta nővér segítőivel, az ottani szokások szerint, felajánláskor virágfüzérrel díszítette a papokat, köztük Beer Miklós püspököt is.
Váci Egyházmegye/Magyar Kurír