Nyitott Templomok Éjszakája – szeptember 20.

Hazai – 2008. szeptember 19., péntek | 15:20

Szeptember 20-án, a városmissziós programok keretében, csatlakozva a Kulturális Örökség Napok rendezvényhez számos budapesti templom tart nyitva szombat éjjel, idegenvezetéssel, koncertekkel, imaórákkal várva a betérőket.

Programok kerületenkénti bontásban

I. kerület

Felsővízivárosi Szent Anna Plébánia (Batthyány tér 7.)
19.00 – Francia romantikusok orgonán – Balasi Barnabás orgonakoncertje
20.30 – Német barokk a Vízivárosban – Séta a Szent Anna-templomban Koltai András vezetésével

Budavári Nagyboldogasszony Plébánia (Mátyás-templom) (Szentháromság tér 2.)
19.00–22.00 –A templom ingyenesen látogatható.

Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia (Mészáros u. 1.)
19.30–20.30 – Kórus
20.45–21.45 – Taizéi imaóra
22.00–22.45 – Isten háza – hazánk (templomtúra másként)
23.00–24.00 – Almásy László Attila orgonahangversenye

II. kerület

Krisztus Király templom (Rákócziánum) (Keleti Károly u. 39. )
19.30 – Köszöntő az 1924-1925-ben Árkay Aladár tervei szerint épült templomban
19.45 – Flos Carminum Trió: korabarokk vokális művek
20.15 – A templom frissen restaurált cementfreskójának bemutatása
20.30 – Kosbor Trió: Egy kerub verdesése, dalok Pilinszky János verseire
21.05 – Závorszky Lőrinc orgonál (Régi korok kortárs képviselője, Solymos Tamás művei)
21.20 – zárszó, esti ének
Megtekinthető az Érseki Gimnázium történetét bemutató kiállítás is.

Betegápoló Irgalmasrend Császárfürdői Szent István-kápolna (Frankel Leó út 54.)
19.00–22.00 – „És lám, víz fakadt a templom küszöbe alatt” (Ez 47,1)
A császárfürdő és építője, Hild József – Palotás Eszter építészmérnök előadása
Borsos Miklós bibliai témájú alkotásai. – Fertőszögi Béláné, a Borsos Miklós Alapítvány elnöke előadása
Az ősi esztergomi liturgia ápolása a közösségben. – Tihanyi Gábor szkólavezető előadása
Énekelt vesperás P. Kozma Imre OH kápolnaigazgató bibliamagyarázatával

Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia (Bécsi út 32.)
17.45–19.30 – A templomban litánia, szentmise, utána csendes szentségimádás
19.30–24.00 – Elmélkedések énekkel, zenével, utána csendes szentségimádás

Pasaréti Páduai Szent Antal Plébánia (Pasaréti út 137.)
19.00–20.00 – Szentségimádás
20.00–21.30 – Sursum corda – Zenés irodalmi műsor a Szentírás fényében

Kisboldogasszony-bazilika Máriaremete Plébánia (Templomkert u. 1.)
19.30–23.00 – Zene, tanúságtétel (Tarr Mária, a Madách Színház súgója), zene, „Templomkerti ifjak” missziója, gitáros zene a széphalmi ifjúsági zenekarral, csendes szentségimádás a téli kápolnában, idegenvezetés a templomba betérőknek

III. kerület

Pünkösdfürdő Boldog Özséb plébánia (Vörösvári út 110.)
122 órás imalánc a Városmisszió sikeréért, közösségünkért környezetünkben élőkért, szentségimádás a templomban

IV. kerület

Újpesti Egek Királynéja Főplébánia (Szent István tér 13.)
19.00 – Nyitott Templomok Éjszakája. Közreműködik az Új Aratás Közösség tanúságtétellel és imádsággal.

Újpest–Megyeri Nagyboldogasszony Plébánia (Aschner Lipót tér 10.)
19.00 órától – Kocsis Anna orgonahangversenye
– újpesti keresztény lelkészek a Bibliáról
– dr. Benkő András professzor vetített képes előadása

Újpest–Kertvárosi Szent István Plébánia (Rákóczi tér 4-8.)
19.00 – Zsolozsma
19.30 – Előadás: A rózsafüzér
20.30 – A Laudate kórus és Faragó Ákos egyházzenei előadása
21.15 – Előadás: Mária Országa és Szent István
22.00 – Templomunk bemutatása
22.45 – Zenés áhítat (gitáros imaóra)
23.20 – Csendes elmélkedés

Káposztásmegyei Szentháromság Plébánián (Nádasdy u.1.)
17.00–20.00 – Nézd meg belülről templomunkat! – „Idegenvezetés” templomunkban és közösségi házunk termeiben, hogy bepillantást nyerhess életünkbe.
– Kérdezd meg papjainkat! – Lelkipásztoraink válaszolnak a kérdésekre.

V. kerület

Belvárosi Szent Mihály-templom – Angolkisasszonyok temploma (Váci utca 47/b)
21.00–23.00 – A templom bemutatása

VI. kerület

Terézvárosi Szent Teréz Plébánia (Pethő S. u. 2.)
A templom késő éjszakáig látogatható.

VII. kerület

Erzsébetvárosi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia (Rózsák tere 8.)
19.00–22.00 – A templom építését bemutató kiállítás
Szentségimádás a kápolnában

VIII. kerület

Szent Rita Plébánia (Kun u. 5.)
18.00 – Isten és Haza a költészet és a zene tükrében (zenés irodalmi összeállítás)

Józsefvárosi Szent József Plébánia (Horváth Mihály tér 7.)
19.00–7.00 – Egész éjszaka szentségimádás, gyóntatás, ifjúsági zene és dalok. Az imádságokat Teréz Anya nővérei vezetik. Étkezések: 19.00, 24.00, 6.00

Béke Királynéja Lelkészség (Tömő u. 31.)
11.00-től szeptember 21-én 14.00-ig – „Maratoni szentírás-felolvasás” a Biblia éve alkalmából az egész éjszaka nyitva tartó templomban

Jó Pásztor Lelkészség (Kálvária tér 22.)
18.00–19.00 – Szentségimádás Magyarországért
A többi program közös a Szent József Plébániával

Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyassszonya Plébánia (Bláthy O. u. 22.)
17.00–21.00 – Szervezett templomvezetés
16.30–22.30 – Templomlátogatás

IX. kerület

Középsőferencvárosi Páli Szent Vince Plébánia (Haller út 19-21.)
19.00–24.00 – A templom bemutatása, orgonakoncert, régi bibliák kiállítása, tanúságtételek, agapé

Külsőferencvárosi Szent Kereszt Plébánia (Üllői út 145.)
10.00–22.00 – Családi hétvége a Biblia évében a templomkertben
17.00 – Idegenvezetés a templomban

Örökimádás Templomigazgatóság (Üllői út, a Klinikák metrómegállónál)
16.30–18.00 – Dicsőítés, break dance, színház
A szentmise után missziós szentségimádás, kiállítás. A templom 24.00-ig látogatható.

Középsőferencvárosi Páli Szent Vince Plébánia (Haller u. 19/21.)
19.00–24.00 – A templom késő éjszakáig látogatható.

XI. kerület

Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia (Villányi út 27.)
9.00–21.00 – Lisieux-i Szent Teréz hálanap
18.00 – Püspöki szentmise
19.00 – Városi zarándoklat a Szent Gellért-szoborhoz
Visszatérés után 24 óráig virrasztás

XII. kerület

Városmajori Jézus Szíve Plébánia (Csaba u. 5.)
19.00–01.00 – minden órában vezetés a templomban, ima, ének, csend

Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia (Apor Vilmos tér 9.)
19.00–24.00 – A templom késő éjszakáig látogatható.

Istenhegyi Szent László Plébánia (Diana u. 15/a)
19.00–22.00 – Egyházzenei áhítat, majd a templom történetének ismertetése

XIII. kerület

Árpád-házi Szent Margit Plébánia (Váci út 34.)
19.00 – „Keresztény magyarok, keresztény századok” – Puskely Mária nővér előadása Boldog Batthyány–Strattmann Lászlóról
20.00–22.00 – A templom bemutatása
21.00 – Bibliakiállítás, tárlatvezetés

XIV. kerület

Regnum Marianum Plébánia (Zoborhegy tér 18.)
A templom késő éjszakáig látogatható.

XV. kerület

Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébánia és a Pestújhely-Újpalotai Közösség (Szerencs és Pattogós u. sarkán)
19.00 – Szentmise, majd szentségimádás a Boldog Salkaházi Sára tiszteletére épülő újpalotai templomban a Szociális Testvérek vezetésével

XVII. kerület

Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia (Pesti út 136.)
19.00–23.00 – Nyitott Templomok Éjszakája idegenvezetéssel

XIX. kerület

Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia (Templom tér 21.)
19.00–24.00 – Orgonakoncert, szakrális jellegű idegenvezetés, imaóra

XX. kerület

Pestszenterzsébeti Szent Erzsébet Főplébánia (Kossuth L. u. 60.)
19.00–22.00 – Lelki, zenei és művészeti programok

XXII. kerület

Budafok-Felsővárosi Jézus Szíve Plébánia (Pannónia u. 48.)
20.00–6.00– Nyitott Templomok Éjszakája
20.00–21.00 – Férfiak szentórája
22.00–23.00 – Ifjúsági szentóra az Adoremus zenekarral

Magyar Kurír