Összefoglaló kötet az egyházi Tanítóhivatal hit-és erkölcsbeli megnyilatkozásairól – magyarul is megjelent a „Denzinger”

Hazai – 2004. november 21., vasárnap | 13:39


Budapest: November 20-án szombat délután rendkívüli könyvbemutatóra került sor a Központi Papnevelő Intézet dísztermében. Az Örökmécs Kiadó és a Szent István Társulat közös gondozásában magyarul is megjelent végre Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai című, monumentális kézikönyve, amelyet első kiadójáról, Heinrich Denzingerről (1819-1883) csak „Denzinger”-nek neveznek szakmai körökben. A kötet az egyházi Tanítóhivatal hit-és erkölcsbeli megnyilatkozásait gyűjti egybe, mindazt, amit szenthagyomány alatt értünk az apostolok korától napjainkig. Az első kiadás 1854-ben jelent meg, a kézikönyv azóta több mint negyven kiadást ért meg a világ számos nyelvén, s most végre magyarul is tanulmányozhatjuk. A hazai kiadást Fila Béla és a közelmúltban elhunyt Jug László fordításának felhasználásával összeállította Romhányi Beatrix és Sarbak Gábor. A kötetet szerkesztette Burger Ferenc.
Katolikus körökben a Bibliai mellett a legfontosabb könyvnek minősítik a „Denzingert.” A kötet a Katolikus Egyház hivatalos álláspontját tartalmazó, legkülönfélébb dokumentumokat adja közre. Tematikája jól áttekinthető képet nyújt a teológia és a dogmák fejlődéséről, a Tanítóhivatal működésének történelmi folyamatáról. Fellelhetjük benne többek között a korai idők krisztológiai vitáit, a különféle eretnekségek elítélését, az inkvizícióról született határozatokat éppúgy, mint a modern kor számos teológiai tévedésének bírálatát. A Tanítás kincsestára ez a könyv, nélkülözhetetlen forrása és hivatkozási alapja minden hittani munkának, egyházi megnyilatkozásnak. A legfontosabb irányelveket tartalmazza, melyek mögött Krisztus Egyházának teljes tekintélye áll. MK