Ortodox húsvét Oroszországban
Hazai – 2004. április 14., szerda | 11:41
Moszkva: A katolikus és az ortodox naptár egybeesése révén idén húsvét ünnepe alkalmat ad Oroszországban az ökumenikus törekvések megújítására, a két keresztény egyház kiengesztelődésére. Ezt a reményét fejezte ki mind az orosz ortodox egyház, mind az Oroszországban élő kis katolikus közösség, továbbá az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is húsvéti köszöntésében, amelyet Oroszország valamennyi keresztényéhez intézett.
II. Alexij ortodox pátriárka arra szólította föl a híveket, hogy a keresztények egységéért imádkozzanak ebben a 12 évenként ismétlődő pillanatban, amikor mindkét egyház együtt ünnepli húsvét örömteli napját. A különböző felekezetek a közösséget és az egységet érezve dicsőítik együtt Urunk föltámadását.
A moszkvai katolikus érsek, Tadeusz Kondrusiewicz „égi jelnek” nevezte az időpontok találkozását. Újságíróknak húsvét vigíliáján így nyilatkozott: ez a jel arra kell, hogy ösztönözze a keresztényeket, még nagyobb erővel keressék az ökumenikus párbeszédet. VR/MK