Spányi Antal nagyböjti triduuma Székesfehérváron: Az örömtelen ember gyenge, befolyásolható

A főpásztor először az igaz vallásosságról beszélt, hogyan kell hitünket személyessé, éretté formálni, a továbbiakban pedig a tevékeny, tanúságtevő keresztény életre szólított fel, amelyet a Krisztusból kiáradó öröm és remény jellemez.

Sokféle jelét látjuk a vallásosságnak, akár a sportban, akár az autókba függesztett rózsafüzérekkel, vagy az internetes babonás imafelhívásokban, jámbor kiadványok és műsorok világában, amelyeknek hittartalma bizonytalan – sorolta a mai mindent befogadó és elfogadó vallásgyakorlás jelenségét a püspök. Spányi Antal hozzátette: már mindenki mindent hisz, mert minden vallásosnak tűnő elképzelésre egyformán tekint. Felhívta a figyelmet a felszínességre és a felületes vallásosságra, amelyet a katolikus egyházban is megtapasztalunk, amikor vallásgyakorlásunk inkább teljesítmény alapú, és elég a külsőséges azonosulás az Isten törvényeivel, az Egyház előírásaival. „Törekednünk kell az igazi vallásosságra, Isten személyes szeretetére.

Nem teljesítményeink tesznek kedvessé Isten előtt, hanem a neki adott szív, az Őrá figyelő lélek, a másikat önzetlenül és tisztán szerető ember. A vallásosság kiüresedett gyakorlatai érdektelenek Isten előtt”

– fogalmazott a főpásztor, majd azt hangsúlyozta: ahogy két ember között a személyes kapcsolat egyre erősödhet, növekedhet, úgy istenkapcsolatunknak is egyre mélyülnie kell. „Ha nem így van, akkor el fog halni, a szeretet kihűl, a hit elszürkül és csak külsőséges, üres szokássá válik. Akivel többet vagyok együtt, akire figyelek, akit törekszem megérteni, azt jobban megismerem és megszeretem. Istent is akkor ismerem meg és szeretem meg jobban, ha szánok rá időt. Imádságaimban Őrá figyelek és nem saját terveimre és vágyaimra. Nekünk azt kell meghallani, amit Ő akar mondani. Szeressünk imádkozni, ahogy Jézus tette, elcsöndesülve, elvonulva a többiektől.”

A püspök az imán kívül a kinyilatkoztatás ismeretére, a liturgiába való tevékeny bekapcsolódásra, a szentgyónás és szentáldozás fontosságára is felhívta a figyelmet. „Nem felvett szokás, nem stílus a hit az életünkben, hanem mindent megmozgató, meghatározó valóság. Így leszünk új teremtménnyé, akit Krisztus képére és hasonlatosságára újjáalkotott az Isten. Mélyítsük el vallásosságunkat, tegyük személyessé hitünket, kikezdhetetlen biztos ponttá az életünkben, és egész személyiségünket átjáró valósággá, hiszen ilyen imádókat akar az Isten” – zárta első napi beszédét Spányi Antal.

A második nap a megélt hit örömét, az örömmel megélt vallásosság alapjait tekintette át a püspök. „Időnként felröppen egy hír, amely állítja: a magyar milyen boldogtalan nép. Világpolitikai csatározások célpontjai vagyunk, mert Szent István népe Mária országában még mindig jel, az erkölcsi többre hivatottságnak jele Európában. Nem vagyunk többek, se jobbak senkitől, de történelmünk, szentjeink Európa nagy példái, évszázadok távolából is” – kezdte gondolatait a főpásztor, majd arról beszélt,

aki hagyja, hogy lelkét kitöltse a pénz, a hírnév, a siker, az élvezetek sokfélesége, az lelki sivárságban és boldogtalanságban él. Pedig Isten az embert boldogságra teremtette, annak örül, ha teremtett gyermekét boldognak látja.

Meg is mutatja a boldogsághoz vezető utat. „A boldogság útját mutató parancsok útbaigazító jelzések, melyek a bajtól akarnak megóvni, az ember boldogságára leselkedő veszélyektől akarnak távol tartani. Ezek a jelzések mind azt mondják, amit az ember a lelkében is hall: tedd a jót, kerüld a rosszat! Ez a lelki béke és öröm útja. És ezen az úton jár előttünk Jézus is. Ha Őt követjük, ha hozzá igazodunk, akkor biztosan nem tévedünk el a világ sok útvesztőjében. (…) Az örömtelen ember gyenge, befolyásolható, alkalmas alanya a Sátán csábításának, játékszere a világ nagyhatalmának mutatkozó liberális erőknek. A hit örömét megélő ember erős és szilárd, őt nem lehet megtörni. A megélt hit adott erőt annyi üldözött kereszténynek az évszázadok során.”

A főpásztor 20. századi hitvalló példákat sorolt fel, köztük Olofsson Placid atyát, Kaszap Istvánt, Bogner Mária Margitot és Prohászka Ottokárt, akiknek hite sugárzott, akiket a szenvedés, a rágalom, a betegség és a megalázó elutasítás sem tört meg, mert örömmel kitartottak a megismert igazságban. Erről a hitben megélt örömről tanított nem csak életével, de szavaival is a szent pápa, II. János Pál, amikor így szólt: „Ne féljetek szentnek lenni!

A szent élet a legegyszerűbb út, melyet követve föl tudjuk fogni az igazság szépségét és Isten szeretetének szabadító erejét. Krisztus arcát szemléljétek! Tanulmányozzátok Krisztust! Ne szűnjetek Tőle tanulni! Benne valóban megtalálható a bölcsesség és értelem kimeríthetetlen kincsestára.”

E szavak igazsága sugárzott róla, és sugárzik ma is a róla készült fényképekről. „Nem panaszkodott a szenvedés idején sem. Éreztük a békét és Istenhez való közelségét haldoklásában is. Szavait követve engedjük, hogy a szív és a lélek útján örömben éljük az életünket, úton az égi haza felé. Legyünk az Istentől kapott öröm hírnökei és tanúi a világban, mely Isten nélkül sötét és szomorú, reménytelen, de Istennel út a mennyország felé. Tele örömmel és szeretettel, békével és Szentlélekkel. Fogadjuk meg az apostol buzdítását, aki a filippi levélben ezt írja: Örüljetek az Úrban! Újra csak azt mondom: Örüljetek!” – hangzott el a második lelkigyakorlatos szentbeszéd végén.

A lelkigyakorlat harmadik napján Spányi Antal azt hangsúlyozta: a személyes hit, az örömmel megélt vallásosság mellett nagyon fontos, hogy készek legyünk tanúságot tenni a hitről, amelyet ha elrejtünk mások elől, nem az igazi. „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt, de aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Atyám előtt.” – mondja Jézus. Ezt a parancsot adta apostolainak is, menjenek el az egész világra, és mindenkinek hirdessék, amit Jézustól hallottak. A hitet az életük árán is megvallották. Így terjedt el Jézus tanítása a római birodalomban, majd az egész világon – emelte ki a megyéspüspök. Majd arra hívta fel a figyelmet, hogy hitvallást csak az tud tenni, aki ismeri is a hit rendszerét, tanítását. A bizonytalan tudás nem alkalmas a tanúságtételre. Fontos, hogy mindannyian a lehető legjobban megismerjük azt a tanítást, amelyet az Egyház kapott Jézustól.

„A hitünk megvallásához kell a belső erő, az imádság által kapott benső tartás, a megacélosított biztos emberi jellem. Ki kell állni az igazság mellett, akár tetszik a világnak, akár nem.

Üdvösségünk a tét, nem hallgathatjuk el hitbéli meggyőződésünket akkor, amikor az emberről olyan állításokat fogalmaznak meg, melyek ellentétesek a Teremtő akaratával. Világosan meg kell mondani, hogy az Isten csak férfit és nőt teremtett, ki kell állni az emberi élet védelmében, a fogantatástól a természetes halálig. Ki kell állni a házasság szentsége, a szexuális erkölcs tanítása mellett” – hangsúlyozta a főpásztor.

„A világban sok rossz azért történhetett meg, és történik meg ma is, mert a jók, a hívők némák, és nem állnak ki a belső meggyőződésük mellett” – fejtette ki Spányi Antal, majd azzal folytatta, mit sem ér az a tanúskodás, amit saját cselekedeteinkkel cáfolunk meg. A legfontosabb tanúságtétel maga az élet. Beszélt egy kispap társáról, akinek emberséges viselkedése tanúság volt Istenről az embertelen katonaság alatt, és példaként említette a nyomorúságos fogságát hősiesen viselő Esterházy Jánost, aki 12 év rabság után halt meg a börtönben, és akinek boldoggá avatása folyamatban van. Kiemelte Mindszenty bíborost, akinek testi erejét megtörhették, de hitét nem, és erről a legyőzhetetlen hitről tett tanúságot a börtönben, a száműzetésben, betegségben, egész életében. „Ha elfedjük vagy elhallgatjuk hitünket, nem csak a lelkünket sodorjuk a kárhozat felé, de a világot is rosszabbá tesszük. (…) Ismerjük a mondatot, amit az Európai Unió alapító atyái, Adenauer, De Gasperi és Robert Schuman mondtak, és nyomukba mások is egyetértve tették magukévá: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Kultúránk, történelmünk, hagyományaink mind attól is függenek, hogy merünk-e hitvalló, tanúságtevő keresztények lenni. Hatalmas a felelősségünk, talán mondhatom, hogy Európa jövője függ attól, hogy igazi keresztények leszünk-e. A lehető legjobb, legbensőségesebb és nyilvánvalóbb módon kapcsolódjunk az Egyházhoz, hitünkhöz. Legyen ez alapja egész életünknek.”

Spányi Antal püspök lelkigyakorlatos beszédét Szent VI. Pál pápa szavaival zárta: „Történelmünknek, kultúránknak és haladásunknak egyetlen címere a kereszt.” Ezt a keresztet valljuk meg, mert ezen váltott meg bennünket Jézus. Ezt a kultúrát őrizzük és építsük, mert ez épül a kinyilatkoztatásra. Ebből a történelemből, az egyház és a szentek történetéből tanuljuk meg a kiállást, a hitvallást! Hitvallásunk segítse egy új, Istennek tetsző és az ember számára jó világ építését.”

Szerző: Berta Kata

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Kovács Marcell

Magyar Kurír