Székesfehérvár: A Szent István Művelődési Ház programjai márciusban

Hazai – 2014. február 28., péntek | 14:29

Sajtótájékoztatón mutatták be a székesfehérvári Szent István Művelődési Ház márciusi programjait.

A farsang utolsó napjaiban zenés-táncos estekre, a kezdődő nagyböjt időszakában pedig lelki-szellemi elmélyülést kínáló programokra várják az érdeklődőket. Az idén érettségiző diákokra gondolva irodalmi, az alaposabb múltbéli ismeretekre vágyóknak történelmi előadássorozatot szerveztek.

Béres Miklós művelődésszervező ismertette az útkereső filmklub Jézus közelében elnevezésű sorozatát, amelyen belül a Raffaele Mertes rendezte Hitetlen Tamás - A hit győzelme a kétségek felett című– színes olasz filmet mutatják be. A film Tamás apostol életét mutatja be, új nézőpontból megvilágítva a kétkedőként ismert Jézus-tanítvány életútját. Az apostol élettörténete, a neves alkotók és Marco Frisina gyönyörű filmzenéje garanciát jelent a tartalmas és igényes kikapcsolódáshoz. Ezt követi majd a rendező Mária Magdolna – a szeretet győzelme a bűnök felett filmje, amely bemutatja a titokzatos evangéliumi szereplő lebilincselő történetét, drámai fordulatokban bővelkedő életét.

Béres Miklós meghirdette Csaba László: A magyar gazdaság helyzete, kilátásai, világgazdasági környezete című előadását és Szabó Ferenc jezsuita szerzetes Krisztus megújuló egyháza előadássorozatának következő részét Ferenc pápa egyházképéről és programjáról.

Molnár Viktória művelődésszervező elmondta, hogy folytatódik a klubok élete a házban, de márciusban két új kezdeményezés is indul: Szünderné Havasi Erzsébet festő várja szeretettel akvarellfestő tanfolyamra, Somogyi Irén pedig a kreatív foltvarró kör újra induló foglalkozásaira az érdeklődőket. Március 1-jén tavaszváró zenés táncos estet tartanak, a The Flippers zenekar közreműködésével, továbbá vidám műsorral és divatbemutatóval.

Jakubek Ágnes igazgatónő két sorozatot emelt ki: Sebők Melinda irodalomtörténész érettségizőknek és irodalomkedvelőknek szánt alkotói portréjait, amelyben szó lesz Arany János balladaköltészetéről, a lírai nyelv sajátosságairól Ady Endre költészetében, valamint József Attila poétikai útkereséséről. A nagy háború címmel Módos Péter történész indít előadássorozatot az I. világháború évfordulója kapcsán, annak előzményeit és következményeit vizsgálva. Az igazgatónő felhívta a figyelmet arra is, hogy folytatódik a II. Egyházmegyei Ki mit tud, amelynek első, élményekben gazdag elődöntője nagy érdeklődést váltott ki.

A Szent István Művelődési Ház programjairól érdeklődni lehet a művelődési ház honlapján és a munkatársaktól a 22/ 502-884, 22/ 502887-es telefonszámon.

Székesfehérvári Egyházmegye/Magyar Kurír