Vendégház az egykori Habsburg-kastélyban

A mosonmagyaróvári piaristák kezdeményezése a hármas határ mentén

Hazai – 2006. augusztus 21., hétfő | 10:49

Egyházi vendégház megnyitóját ünnepelték augusztus 12-én Mosonmagyaróváron.

A magyar piarista rendtartomány mosonmagyaróvári közössége EU-s pályázatot nyert vendégház kialakítására az egykori Habsburg főhercegi kastély patinás épületében. Nagy gonddal, odafigyeléssel, heroikus munkával újították fel a szocializmus éveiben nagyon rossz állapotúvá vált épületet.

Az uradalmi kastély Habsburg Frigyes főherceg tulajdonából került 1948-ban államosításra. Az épületben kollégium működött a fordulat évéig, amikor a piarista rend 90 millió forintért megvásárolta a várostól. Az épület egy együttest alkot ugyanis az 1739-ben alapított piarista iskolával, így jött létre mára a Piarista Általános Iskola és Középiskola.

A város központjában, a történelmi óvárosban található műemlék vendégház magas színvonalú elhelyezést kínál egyéni és csoportos érdeklődők számára. A multimédiás, konferencia- és kiállítótermek ideális helyszínt jelentenek tréningek szervezésére, a wellness-részleg a fizikai felfrissülést segíti. Mosonmagyaróvár kedvező fekvése – Budapest, Bécs, Pozsony közelsége – kiváló találkozási ponttá teszi a várost. A régió igen gazdag történelmi és természeti kincsekben.

A Piarista Általános és Középiskola a rendszerváltás óta 12 osztállyal működik a városban. A rend az elmúlt években külső és belső megújulást hozott a falak közé. Átalakult az épület, a belső udvarok a kikapcsolódás és az aktív sport helyszíneivé váltak. A szépen felújított kápolna a város hitéletének egyik központjává nőtte ki magát, erős közösség támogatja az iskolai munkát.

A Főherceg Vendégház várja egyéni és csoportos turisták érdeklődését.
Információk: Kocsis Noémi recepció, telefonszám: 96/217-300.

Magyar Kurír