„Félelem nélkül kell élni” – Apor Vilmosra emlékezünk

Nézőpont – 2017. november 9., csütörtök | 19:59

II. János Pál pápa 1997. november 9-án avatta boldoggá Apor Vilmost. Naplóiból, leveleiből vett gondolataival emlékezünk Győr vértanú püspökére, aki egész életét „Krisztus keresztjére szegezve” élte, aki minél nagyobb feladatot kapott, annál többet dolgozott és annál jobban szeretett.

„Alázatos, tiszta gyermeki szívet adj nekem, Jézusom. Tedd szívemet a Te szíved szerintivé.”

„Ha Isten fia szegény lett, akkor nem megalázó, nem gyalázat nekünk a szegénység, hanem érdem és dicsőség. Ha Isten fia szenvedett, és vállalta a keresztet, a kereszthalált, akkor a szenvedés és az üldözés, amit a világ mér ránk, nem más, mint Krisztus követése.”

„Valójában úgy érzem, hogy a lelkipásztor-apostolnak szól az utolsó boldogság, a »boldogok, akiket üldöznek és akik szenvednek az igazságért«. Ez a pap boldogsága, az önfeláldozás, az életáldozat és vértanúság.”

„Életem legfontosabb elhatározása előtt állok, és arra készülök. A három magasabb rend, amelyet most felveszek, mintegy azok a szögek, amelyek Krisztus keresztjére erősítenek egész életemre. Óh, édes és szívlelendő szolgaság, amely által az ember igazzá, szabaddá és szentté lesz!”
                         (1915. augusztus 22-én, szubdiakónussá szentelése napján)

„Azt az elvet vallom, s eddig meg is tartottam, hogy mihelyt egyházi liturgikus ruhában vagyok, minden felesleges beszédtől tartózkodom.”

„Inkább százszor csapódjon be az ember, mint egyetlen rászorulót visszautasítson.”

„Bármit teszel, Isten dicsőségére van... Ajánld fel magadat Istennek. Félelem nélkül kell élni, teljesen Istenre hagyatkozva.”

S végül püspöki jelmondata, mellyel szüntelenül a kereszt erejére figyelmeztet: „A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset.”

* * *

Éppen ma érkezett a jó hír, hogy hamarosan a boldogok között tisztelhetjük Brenner Jánost, a Szombathelyi Egyházmegye vértanú papját is!

Forrás
Szolnoky Erzsébet: Fellebbezés helyett. Apor Vilmos püspök élete és vértanúsága (Szeged, 1990)

Magyar Kurír
(bh)

Kapcsolódó fotógaléria