Vagyis az olyan turisták, akiket egy-egy régió flórája és faunája mellett az adott tájegység történelmi emlékei, nevezetes templomai, várai is magukkal ragadnak. A könyv formátuma és anyaga – klasszikus album ez, merített papíron, a szerző „szövegharmonikus” fotóival – nem teszi lehetővé, hogy a kis útikönyvekhez hasonlóan hátizsákban vagy zsebben vigyük magunkkal. Arra azonban kiválóan alkalmas, hogy otthoni ízlelgetése minél többeknek kedvet csináljon e szépségéhez, értékeihez képest kevéssé ismert tájegység felkereséséhez, továbbá arra is, hogy hazatérés utáni, nagyon nemes élmény-megerősítésül szolgáljon azoknak, akik már rászánták magukat egy zempléni barangolásra. Ennek a könyvnek méltó előzménye Rockenbauer Pál 1979-es Zemplén-filmje, a halhatatlan Másfélmillió lépés Magyarországon sorozatban. Hiszen – a szálláshelyek, vendéglők és egyéb, ma már az internetről levadászható gyakorlati ismeretek helyett – mindkettő a zempléni táj lelkére, igazi lényegére összpontosít. Ez a szándék tükröződik már a bevezetőben is: „Azt szeretné (tudniillik ez a könyv), ha az oly sokszor vadregényesnek, romantikusnak és csodálatosan érintetlennek emlegetett Zempléni-hegység valójában is rendkívül vonzó és nagyon sokak előtt alig-alig ismert vagy teljesen ismeretlen szépségéből sikerülne ízelítőt nyújtania. Ha sikerülne feltárni a messze kéklő, kúpos-sátoros hegyek természeti értékeinek titkait, éreztetni a hegycsúcson álló várromok sűrű történelmi levegőjét, átadni a régmúlt mának is szóló üzeneteit, megtalálni, és az olvasóval beszélgetésre bírni az évezredek, évszázadok óta ott élő embereket.” Ezt a virtuális, sokszor mégis nagyon valóságosnak érzett „beszélgetést” indítja el a könyv olvasóiban a rendkívül pontos, érzékeny és változatos szöveg, s az azt megerősítő fényképek. Szerepelnek a kötetben olyan témák is, mint a Károli-Biblia születésének iker-bölcsőhelyei, Gönc és Vizsoly, a regéci vár, Mogyoróska, az ipartörténeti jelentőségű Kishuta és Nagyhuta, vagy a valaha aranybányája révén híressé vált, városi rangú Telkibánya… De az épített emlékek mellett rendkívüli gazdagsággal bomlik ki előttünk a zempléni növény- és állatvilág minden szépsége, a kosbor- és harangvirág-ármádiák, vagy éppen egy, az avarban megbúvó szarvasborjú. S egy olyan nevezetesség, mint a „tetszhalálából” a nyolcvanas években felébredt, sok felnőttnek és gyermeknek örömet, élményt jelentő, valaha hosszú, ma már csak Pálházától Rostallóig közlekedő kisvasút.
Külön fel kell hívnunk még a figyelmet az olyan látvány-különlegességekre, mint a kovásodott fatörzsről és a boronaház sarokillesztéséről készült fényképek, vagy a különböző ragadozók homokban, sárban kirajzolódó lábnyomainak képei. Olyan tehát ez a Zemplén-könyv, mint egy interaktív festészeti tárlat, amelyen hatalmas tájképek és finom miniatűrök váltakoznak egymással.
Érdemes végül idéznünk a keretes szerkezetű szöveges rész gyönyörű lezárását, a Zárszó két mondatát, amely még a magamfajta, tehát a szerzőhöz hasonló ős-Zemplénjárókat is hívogatni kezdi: „Tudja, érzi az ember, hiába hiszi azt, hogy ismeri őket, teljesen megismerni sosem fogja. Mert, mint ahogy az a jó házigazdához illik, mindig tartogatnak valamilyen újdonságot, örömteli meglepetést a visszatérő látogató számára.”
Addig is, míg útra kelhetünk, idézzük fel a régi-régi, szomorúságában is bizakodó mondókát: „Mogyoróska, Regécke, jaj, de nagyon szegényke, kenyere is kevéske, csak egy kicsi lepényke.” Igen, a Zemplén nem világhírű „nemzetközi” üdülőhely, drága szállodákkal. De az ott élők, akiknek gazdagsága a szépséges táj és az értékes műemléki örökség, minden időben még a legutolsó „lepénykéjüket” is jó szívvel osztották meg a hozzájuk bekopogtató vándorokkal.
(Szerényi Gábor: Zempléni kalandozások. Az Északi-Zemplén természeti és kulturális értékei, Scolar Kiadó, Budapest, 2018.)
Petrőczi Éva/Magyar Kurír
Az írás az Új Ember 2018. május 27-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.
Kapcsolódó fotógaléria