„Nézzétek, hogy szeretik egymást!” – Palánki Ferenc elmélkedése az ökumenikus imahéten Debrecenben

Hazai – 2021. január 21., csütörtök | 14:46

A hagyomány szerint a debreceni keresztény hívek főpásztoraikkal, lelkipásztoraikkal együtt imádkoznak az ökumenikus imahéten a város különböző felekezetű templomaiban, hogy tanúságot tegyenek a krisztusi szeretetről. Január 19-én Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök hirdetett igét a református nagytemplomban.

Debrecenben az ökumenikus imahét perselyadományát a helyi járványkórház eszközbeszerzésének támogatására ajánlják fel. Az ökumenikus imahét alkalmait mindennap 17 órától élőben közvetíti a Debrecen Televízió.

A református templomban január 19-én, kedden tartott ökumenikus istentiszteleten Oláh István református lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket.

Az imaközösséget Püski Lajos református lelkipásztor vezette.

Tanításában Palánki Ferenc püspök kifejtette: a felolvasott evangéliumi szakasz (Jn 13,1–15) legfontosabb üzenete az a szeretet, ahogyan Jézus szeret bennünket. Jézustól megtudjuk, milyen ez a szeretet, amikor azt mondja: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34).

Mi ebben az új, amikor eddig is érvényben volt a szeretet parancsa, a főparancs? – tette fel a kérdést a főpásztor. – A különbségre az „úgy..., ahogy” utal. Nem elég úgy szeretni az embertársainkat, mint saját magunkat; úgy kell, ahogy Jézus szeret bennünket, aki életét adta értünk.

A szeretet döntés. Teljes életet csak szeretetben, odaadottságban lehet élni – mondta a megyéspüspök. – Az utolsó vacsorán láthatjuk, milyen ez a szeretet, hogy azt megtanulva, életre váltva, teljes életet tudjunk élni. „Szerette övéit…, mindvégig szerette” (Jn 13,1). Jézus végigjárta a szeretet útját; akkor sem tért le róla, amikor tisztában volt azzal, hogy egyik tanítványa elárulja, a másik háromszor megtagadja. Mindenkit az Istennel való szeretetkapcsolatra akart elvezetni: ezért jött el ebbe a világba. Amikor Jézust elfogták a Getszemáni-kertben, Júdást – miként apostolait az utolsó vacsorán – „barátom”-nak nevezte az árulás pillanatában is, mert szerette volna, ha visszatér a szeretet útjára, hiszen ő mindvégig szerette őket. „Szerette övéit.”

A szeretet alázatos – mondta Palánki Ferenc püspök. – A teremtő Isten, a mindenség Ura emberré lett, harminc éven keresztül dolgozott, majd nyilvános működése során tanított, élte a szeretetet. Nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja mindenkiért. Az alázatos szeretet szolgáló szeretet. Jézus, aki Úr és Mester, alázatosan szolgál; azért jött, hogy megtanítson minket a szolgálatra, amely szabad, nem kötődik az elismertség, a siker utáni vágyhoz. Az Egyház az örök életet akarja szolgálni.

Jézus nem azért szeret bennünket, mert megérdemeljük, mert jók vagyunk, hanem hogy jók legyünk. „Válaszoljunk erre a szeretetre! Mutassuk meg, hogy övéi vagyunk, akik befogadták őt, és ezáltal hatalmat kaptunk arra, hogy Isten gyermekei legyünk. Ez az igazi ismérve a keresztényeknek. Amikor imádkozunk a kereszténység egységéért, meg akarunk tanulni jól szeretni, úgy, ahogyan Krisztus szeretett” – mondta elmélkedésében a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora. Barsi Balázs ferences szerzetest idézte, aki szerint az „úgy..., ahogy” a Szentlélek, mert

a Szentlélek segít úgy élni, ahogy Krisztus élt, úgy szeretni, ahogy Krisztus szeretett.

Saját erőből nem megy, csak a Szentlélek segítségével – fűzte hozzá a főpásztor. – E kegyelemmel együttműködve sikerülni fog.

Tudjuk-e úgy szeretni egymást, ahogy Jézus szeret minket? „Viseljétek el egymást szeretettel!” (Ef 4,2); az eredeti szöveg szerint: „szenvedjétek el egymást szeretettel”. Aki mellettünk él, sokszor keresztet rak a vállunkra, de éppen a kereszt az, ami az üdvösségünket munkálja. Ez a mi örömhírünk, ezt tanuljuk meg Jézustól, aki mindvégig szeret bennünket, és arra hív, hogy tartozzunk hozzá, részesüljünk az ő küldetésében. „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21), hogy a világ elnyerje azt a megszentelést, amit a keresztényeken keresztül adhat. A Diognétoszhoz írt levélben olvassuk:

„Ami a testben a lélek, az a világban a keresztény.” Ez a mi küldetésünk.

Megfelelünk-e a krisztusi küldetésünknek, tudunk-e tanúságot tenni erről a szeretetről? Tudjuk-e egymást úgy szeretni, mint ahogy az őskeresztények tették, akikre így mutattak: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!”? – tette fel a kérdést Palánki Ferenc püspök.

A keresztények egysége vezessen bennünket arra, hogy Isten szeretetét életre váltsuk, törekedve az élet tejességére. Az a küldetésünk, hogy az ő erejével mondjunk áldást az átkozókra, mosolyogjunk a csüggedőkre, vigasztaljuk a szenvedőket. Isten szeretetével, örömével vigasztalásával kell megszólítanunk embertársainkat. Mondjuk ki a feltámadt Jézus Krisztus békességét a gyűlölködők felé, az újrakezdés, az új élet, a feltámadás hitét a depressziós, reménytelen nemzedék felé, és a Szentlélek erejével segítsük az örök élet kibontakozását. Ez a küldetésünk – hangsúlyozta a főpásztor. – Érezzük kicsinységünket, gyengeségünket, de azt is, hogy Isten velünk van. Jézus bízik bennünk. Ő a küldöttein, rajtunk keresztül akarja szeretni a világot és elvezetni mindenkit a szeretet egységére, az élet teljességére. Ez az út nagy áldozattal, sokszor vértanúsággal jár, de nem szabad letérni róla, mert az élet csak a szeretettől teljes – mondta igehirdetése végén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Szabó Dávid

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria