A mai Berettyóújfalu és Berettyószentmárton területén számos Árpád kori település létezett, amelyek közül a legjelentősebb Herpály (Érpályi) volt. Az első templom 1170 körül épült fel, amelynek mai is látható tornyát Csonkatoronynak hívják az itt lakók.
A XV.-XVII. század közötti időszakban Berettyóújfalu és a környező települések különböző valláshoz tartozó nemesek és földesurak kezébe kerültek. Ebben az időszakban a Tiszántúl a reformáció lelkes követője volt, így a római katolikus vallásúak száma elenyésző volt. Egy 1851-es felmérés szerint a mintegy 5000 lélekszámú Újfalúban csak 10 római katolikus és 22 görög katolikus volt.
Az 1900-as évek elején a katolicizmus megerősödött, a lakosság több mint 10%-a vallotta magát római katolikusnak. Az egyre növekvő katolikus közösség kérése, hogy Újfalunak római katolikus temploma legyen, Palotay László nagyváradi prelátus kanonok adományának köszönhetően 1904. július 6-án, a templom alapkőletételével kezdett valóra válni.
Az elmúlt 100 év néhány emlékezetes eseménye:
1912. május 3.: 206 fő bérmálás
1913. december: új orgona megáldása
1917. július 17.: Berettyóújfalu három harangját elviszik az I. világháborúba
1918. április 3.: az orgonasípokat elrekvirálják
1921. június 6.-ra virradóra kifosztják a templomot
1928. augusztus 20.: három új harangot kap a templom
1944.: a II. világháborúban a templomot több ágyúlövés éri, megsérül a torony, egyetlen harangja megrongálódik
1949. július 24.: két új harang megáldása
1970. a templomot pénz híján saját kezűleg, néhány híve segítségével Farkas András plébános renoválta kívül-belül.
1976: elektromos orgona kerül a templomba
2002-2003: templombelső felújítása
Az egyházközség az évforduló megünneplésére kiállítást szervez a plébánián, amelynek később helyet ad a Bihari Múzeum is.
Június 12-én az ünnepi szentmisét Bosák Nándor megyéspüspök mutatja be a kerület papsága részvételével.