130 éve született Babits Mihály

1901-ben beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarára. Négyesy László stílusgyakorlatain ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. Latin-magyar szakos diplomát szerzett. Tanulmányai után Baján, Szekszárdon, Fogarason, Újpesten és Budapesten dolgozott gimnáziumi tanárként. Első művei a Nagyváradon kiadott A Holnap című antológiában jelentek meg 1908-ban. Ugyanebben az évben itáliai útján határozta el Dante Isteni színjátékának lefordítását. (A munkát 1912-ben kezdte el, 1913-ban jelent meg a Pokol, 1920-ban a Purgatórium, végül 1923-ban a Paradicsom.)

1909-ben jelent meg első kötete Levelek Irisz koszorújából címmel, mellyel az új magyar költészet első vonalába lépett. Művészete nagy hatással volt a század eleji magyar líra fejlődésére. Osvát Ernő hívta meg a Nyugat szerzői közé, s haláláig a folyóirat munkatársa maradt.

1921-ben feleségül vette Tanner Ilonát (írói neve: Török Sophie). 1924-ben az esztergomi Előhegyen vettek nyaralót, a költő sok műve itt született. Itt keresték fel Babitsot – a Nyugat szerkesztőjét – munkatársai, költő és író barátai. Látogatásaik emlékét nem emlékkönyv, hanem a híres autogramfal őrzi: a látogatók fekete vagy kék festékkel a tornác falára írták fel nevüket. Az aláírások között felfedezhető Móricz Zsigmond, Benedek Marcell, Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Németh László, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Ortutay Gyula, Kassák Lajos, Tamási Áron, Keresztury Dezső és mások neve.

Babits 1929-től a Nyugat főszerkesztője lett. Lírájában mind jobban érvényre jutott egyre pesszimistább világszemlélete, amelyet csak fokozott betegsége, a gégerák, mely egyre súlyosabb lett. 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta, ezután már nem tudott beszélni, beszélgető füzetén keresztül érintkezett környezetével.

Az erkölcsi felháborodás szembefordította a diktatúrákkal, így a fasizmussal is. Az ismét közelítő világháború és pusztítás érzete íratta meg a költővel 1938-ban a Jónás könyvét, majd 1939-ben a Jónás imáját.

Gondolati, filozófiai mélység jellemezte költészetét. A századelő legműveltebb magyar írója, a Nyugat írói körében poeta doctus (tudós költő) volt. Átélte az első világháborút és megélte a második világháború kitörését, eszmerendszerét mélyen áthatotta a békevágy, tiltakozott az élet- és értékpusztítás ellen, többek között 1916-ban íródott Húsvét előtt című versével is. Nem feledte soha az írástudók felelősségét. 1941. augusztus 4-én halt meg.

Radnóti verset írt halálára Csak csont és bőr és fájdalom címmel, melyben Babitsot példának, Mértéknek nevezi: „Tudtuk már rég, minden hiába, rák/ marcangol és szemedben ott ragyog/ egy messzi és örök dolgokból font világ,/ s hogy oly időtlen vagy te, mint a csillagok./ Tudtuk, hogy meghalsz, tudtuk s mégis oly/ árván maradtunk most a Művel itt./ Nagysága példa. És magasság./ És szédület. Szivet dobogtató./ Ki nézi most tollat fogó kezünket,/ ha betegen, fáradtan is, de mégis.../ ki lesz az élő Mérték most nekünk?”

Magyar Kurír
(bh)

Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana

Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:

    ilyen szentek vagyunk mi!

Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?

    Krisztus urunk, segíts meg!

Hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.

    Bár ilyenek lennénk mi!

Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével,
s hamit temagadból szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az Isten is nézi, az Isten is látja!

    Krisztus urunk, segíts meg!

Óh jaj, hova bujhatsz, te magadnak-réme,
amikor magad vagy az Itélő kéme?!
Strucc-mód fur a percek vak fövenye alá
balga fejünk, - s így ér a félig-kész Halál,

    s akkor mivé leszünk mi?

Gyónatlan és vakon, az évek szennyével
löknek egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.

    Krisztus urunk, segíts meg!

Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?

    Szenvedésre lettünk mi.

Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.

    Krisztus urunk, segíts meg!