1600 éve halt meg Aranyszájú Szent János

Kitekintő – 2007. november 9., péntek | 10:11

Szenvedélyesen kereste az egyház egységét, elítélte azt az ellentétet, amely a IV. században fennállt a gazdagok pazarlása és a szegények nyomora között – emlékeztet XVI. Benedek pápa üzenetében, amelyet Aranyszájú Szent János halálának 1600. évfordulója alkalmából írt.

A levelet a római Augustinianum Patrisztikai Intézet által szervezett kongresszus résztvevőihez intézte, akik csütörtökön délelőtt kezdték meg háromnapos ülésüket.

Az évszázadok áthagyományozták Krizosztomosz Szent János hithirdetésének erejét, szavainak hatékonyságát, amely révén kiérdemelte az „aranyszájú” jelzőt. Neki köszönhető a keresztény üzenet és a hellén kultúra gyümölcsöző találkozása – fejti ki üzenetében a Szentatya. Érdemei közé tartozott, hogy az egyház tanítását az egyszerű emberek számára is hozzáférhetővé tette. Türelmes volt azokkal szemben, akik nem értettek egyet ezzel a tanítással, mert azt vallotta: egy teológiai tévedés leküzdésére nincs hatékonyabb eszköz, mint a mérsékletesség és a kedvesség. Az antióchiai egyház fáradhatatlan hithirdetőjeként Aranyszájú Szent János gyakran emlékeztette híveit, hogy a keresztények polgári elkötelezettségét az erőszakos eszközök visszautasításának kell jellemeznie a politikai és szociális változások előmozdítása terén.

Konstantinápoly püspökeként 398-ban megújította a papságot és arra buzdította papjait, hogy az evangéliumnak megfelelően éljenek. Kerülte a luxus minden formáját, egyszerű életet élt. A szegényeknek anyagi segítséget nyújtott, és arra kérte a gazdagokat, hogy fogadják be otthonaikba a hajléktalanokat. Ezzel kivívta a hatalmasok ellenérzését. A császár két ízben is száműzetésre ítélte, de a hit védelmében tett bátor tanúsága és nagylelkű lelkipásztori szolgálata soha nem fogyatkozott meg.

Aranyszájú Szent János azt tanította, hogy az Isteni Liturgián való részvétel a földi élet és a mennyei valóság közé helyezi a híveket. Ezért őszinte és tiszta lélekkel közeledjenek az Úr oltárához, bűnbánó lélekkel készüljenek a szentáldozásra, és adjanak hálát Krisztusnak üdvösségünkért hozott áldozatáért.

Nem feledkezett meg a betegekről sem, kórházakat építtetett számukra. A pápa hangsúlyozza, hogy az egyház anyagi segítségének mindenkire ki kell terjednie, hitétől függetlenül. Végül rendkívülinek nevezi a szent püspök erőfeszítéseit, amelyeket a Keleti és Nyugati keresztények kiegyezése és teljes szeretetközössége érdekében tett, azt tanítva, hogy az egyházban nincs helye a megosztottságnak.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír