2012. május 13., húsvét hatodik vasárnapja

Gondolatok az olvasmányhoz (ApCsel 10,25-26.34-35.44-48)

Korszakalkotó kijelentések hallhatók a mai olvasmányban. „Az Isten nem személyválogató!” A zsidók egyáltalán nem így tartották. Őket Isten kiválasztotta. Ez a tudat a mai napig élteti Jákob, illetve Juda leszármazottait. Ábrahám is személyválogató volt, Jákob is. Ezekről történetek szólnak a Bibliában. Nem is lehet ez másképp, - gondolták – ha Isten személyválogató, akkor az ember is természetesen ilyen. Ha ezért az emberek természetét figyelem gyermekkortól az aggastyán korig, úgy látom, általában egyénenként igénylik, hogy velük személy szerint kivételt tegyenek a szülők, az óvónénik, a tanítók, a tanárok, a főnökök, az Isten. Nagy és nemes lélekre vall, ha valaki képes legyőzni természetének ezt a megnyilvánulását. Elméletben olyan egyszerű és világos, amit Péter apostol megfogalmaz: „Isten nem személyválogató!” A gyakorlatban ezt az elvet igen nehezen fogadja el az ember. A keresztényeknek sikerült ezt az elvet belátni és követni. Ezzel tudtak kilépni az elszigeteltségből, a szektás gondolkodás bénító és nyomasztó légköréből.

Mi győzte meg Péter apostolt erről? Az eredeti görög szöveget így is lehet értelmezni: „meglepve látom”, és a ma idézett formában is érzékelhető, hogy Péter a jelek láttára szabadul meg örökölt, népének évezredes előítéleteitől. Amit ezután megfogalmaz, az a katolikum alapelve: „mindenki kedves Isten előtt, aki féli, és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is.” Péter kísérői is ámulatba esnek, mivel látják, hogy az általuk kirekesztett pogányokban megnyilatkozik a Szentlélek.

Mi lesz később? Ha el is marad a Szentlélek megnyilatkozása, még megmarad az intézményes közösség. Valamilyen formában visszatér az előítélet, emberi szempontok érvényesülnek, a Szentlélek jelei helyett nagyon emberi feltételek érvényesülnek.

Gondolatok a szentleckéhez (1Jn 4,7-10)

Szépen hangzanak a János-levél ma idézett mondatai. Minden szépen hangzik, ha benne cseng a „szeretet” szó. Mégis, valamiért idegen marad a megértés, a felfogás számára a levél üzenete. Több oka is van ennek. Az egyik ezek közül az a körülmény, hogy a görög nyelvben három kifejezés is van, melyet a magyar csak egyetlen szóval képes visszaadni. „A szeretet szóra a görög nyelv három kifejezést használ: phileó, agapó, és philadelphos. Az első olyan szeretet, amellyel ember embert szeret. A második olyan, amellyel isteni lény szerethet embert vagy másik isteni lényt, vagy a világot. Ebben benne foglaltatik az is, hogy tökéletesen tudja, ismeri azt, akire azt mondja: agapó, szeretlek. Végül a philadelphos, az atyafiúi szeretet, a vérségi kötelékben áramló szeretet, amelyik nem visz megismeréshez.” (Török Sándor) Az eredeti görög szövegben itt az „agapé” szó szerepel, akár Isten magatartását jelöli az ember iránt, akár az ember magatartását embertársai vagy Isten iránt. Ha ezt tudjuk, akkor értjük a János-levél okfejtését. Az agapó cselekvés árán szerzett tapasztalatot, ismeretet jelent. Így kapcsolódik a levélben a szeretet és ismeret.

Ebből kiindulva csak egy gondolatot vetek fel. Istennek az ember iránti szeretete áldozatban, a (emberi szempontból) legnagyobb áldozatban nyilvánul meg: „Fiát adta értünk áldozatul”. A mi szeretetünknek is áldozatban kell megnyilvánulnia. Ezzel a követendő magatartással elméletileg szembeállítható az, amikor az ember szavakban vagy érzelmekben véli létezni Isten iránti szeretetét. Ez a magatartás nem vezet ismerethez, meddő marad.

Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 15,9-17)

A szeretet elsősorban tettekben áll, nem szavakban, nem érzelmekben. Egy vasárnapi prédikáció mégis csak szavakból áll. De ha már szavakat keresünk a szeretet magasztalására, szóljanak a szavak művészei, írók és költők.

Moody, az élet és halál mezsgyéjéről visszatért emberek élményeit gyűjtötte egy könyvbe, melyből idézem:
„Visszatérésük után ezek a „meghalt” emberek már sohasem ugyanazok, akik voltak. Az életet a maga teljességében ragadják meg, és kifejezésre juttatják azon hitüket, hogy a szeretet és a tudás a legfontosabb mindenek fölött, mivel csak ezek azok, amiket magunkkal vihetünk.”

Wass Albert, Hagyaték című könyvéből:
„Maga szándékából kell visszatérnie - mondta halkan - de ez csak akkor lehetséges, ha előbb megtanítja a tapasztalat, hogy amikor a szeretet cselekszik bennünk, akkor elindul valami láthatatlan erő, ami előbb-utóbb szeretet formájában tér vissza hozzánk. A gyűlölet pedig egyebet se terem csak gyűlöletet. Gyere, menjünk. Nem tehetünk érte semmit, amíg ezt meg nem tanulja a maga bőrén.”

Tompa Mihály Máté evangéliumában tallózva Jézus szavait ízlelgette, és írt egy verset „JÉZUS ÉS A NÉP” címet adva annak. „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.” (Mt 9,13) – idézi Jézus szavait, majd írja:
„Az emberek közt széjjeljárván, / A bűntől terhes föld határán: / Égi atyjának egy szülötte Isten országát terjesztette, / És e tőle épített, eredt Ország alapja lőn: -  szeretet! / S melyért az égről földre szállott: / Javítá a bűnös világot; S a szó, ha szent ajaki mondák, / Édes volt, mint a méz s orvosság.”

Juhász Gyula 1919-ben (fontos a dátum!) a szép lelkek ártatlanságával szemléli egy világhódító útra induló szép eszme kibontakozását, amikor „a Munkás Esperanto estéjére” csokorba foglalja gondolatait. „Fegyverünk: tudás és szeretet.” Ez összecseng Moddy fentebb idézett soraival. De a vers egésze figyelemre méltó.

„Testvéreim, egy jobb jövő hitében,/ Amelynek bíbor hajnala hasad,
Köszöntelek magyar tél bús ködében, / Mint e jövőért küzdő társakat.
Gyász, üldözés, balsors és meg nem értés / Hiába zúdul ránk, az Eszme él,
Nem tántorít sem önkény, sem kísértés, /Szívünk erősen és bizton remél.
Az Ember a mi egyetlen reményünk, / Az Ember, aki a sorssal dacol,
Ki szent, örök jogát kivívja végül / És föltámad zár, börtön, sír alól.
Az Emberért megyünk mi küzdelembe, / A fegyverünk: tudás és szeretet;
Akarjuk és kiküzdjük, hogy derengjen / A boldog béke már a föld felett.
Hazugság és gonoszság el ne tépje / A Szent-szövetség drága levelét,
Mit Ember köt Emberrel, frigyre lépve, / Hogy bilincs hulljon s tűnjön a Setét!
Testvéreim, az eltiport magyarság / És elárult Emberség vár ma ránk,
Legyen a föld mindenkinek mennyország / S népek hazáján boldog föld hazánk!”

Babits virágoskertjéből hoztam egy szál virágot, és egy csokorral is.

Ime az egy szál: „Nem bujhat el ember a naptól, ki a földre született: zord lelkem is élvez és áld,szeretet! szeretet!”

A szeretet gyakran nehézségekbe ütközik. Van-e megoldás? Erről írja a költő, Babits Mihály:

„Költő vagy, csupa szeretet: szereted-e a legyeket?
A délután oly fülleteg! Pihenni próbálsz: nem lehet.
Olvasni próbálsz: halk, potom fátyolszárny csikland orrodon;
majd hirtelen fülön kotor egy rebbenő kis légsodor.
Ezerszer hessented tovább: ezerszer visszaszáll reád,
mint kinos emlék, pici vád, mely nyugtot egy percig se hágy.
Pici mint kisujj-körmötök s eleven mint az ördögök
s puha mint száraz, puha csöpp, mellyel a világ arcba köp.
Költő vagy, csupa szeretet: szereted-e a legyeket?
vagy ölnél, ölnél, ezreket, hogy megvédd bús kényelmedet?
Menj ki ahol a szabad ég lesz szobád: kisebb nem elég,
hogy megférj és békibe légy a léggyel, és veled a légy! „

Buzgán József