Amit nem lehet az utolsó pillanatra hagyni

Jézus a tíz szűzről szóló példabeszéd végén virrasztásra szólít fel bennünket, pedig a történetben valamennyien elalszanak, az okosak éppúgy, mint a balgák.

A különbség nem az, hogy melyikük tudott ébren maradni, hanem hogy miként készültek a vőlegénnyel való találkozásra:

az okosak tartalék olajat is vittek lámpásaikhoz, a többiek pedig csak akkor döbbentek rá mulasztásukra, amikor már hallatszott a vőlegény érkezését hirdető kiáltás.

A történetben mindenkinek van lámpása, de a fényhez olaj is kell. Keresztény életünknek is megvannak a látható formái: a templomba járás, a közös imádság, az egyházi közösséghez tartozás. Mindez értékes, ám a vallásgyakorlat megszokássá válhat, ha közben egyre kevesebb figyelmet fordítunk magára Istenre. Miközben igyekszünk helytállni a munkában, a családunkban vagy a közösségünkben, könnyen háttérbe szorulhat a személyes imádság és a csend.

Az Istennel való barátság is törődést kíván: időt, figyelmet és olykor olyan döntéseket, amelyek miatt más, kevésbé fontos teendőkről le kell mondanunk.

Az okos szüzek magatartásában zavarba ejtő, hogy nem osztják meg olajukat a többiekkel, holott a keresztény szeretet éppen arra tanít, hogy amink van, abból juttassunk a rászorulóknak.

A példabeszédben azonban az olaj hiánya arra is figyelmeztet, hogy vannak mulasztások, amelyek következményeit mások jóakarata sem tüntetheti el.

Lehet valaki mellettünk a hit útján, imádkozhat értünk, bátoríthat és segíthet, de azt, hogy mi magunk akarunk-e Krisztushoz tartozni, helyettünk nem döntheti el.

A bezárt ajtó képe az egyházi év végéhez közeledve különös súlyt kap. Földi életünknek egyszer vége lesz, s vele lezárul az az idő is, amelyet arra kaptunk, hogy válaszoljunk Isten kegyelmére, megtérjünk és jót tegyünk. Éppen ettől olyan értékes minden napunk: nem biztos, hogy az elmulasztott bocsánatkérést, a halogatott jó cselekedetet holnap még pótolhatjuk. Az Egyház ezért imádkozik így: „A hirtelen és készületlen haláltól, ments meg, Uram, minket!” Nem azért, mintha a halál időpontját tudnunk kellene, hanem hogy bármikor érkezik is el, készen találjon bennünket.

Krisztus nem azt akarja, hogy rettegve várjuk életünk végét. Ma is hív bennünket, alkalmat ad a megtérésre, és kegyelmével segít, hogy szeretetben éljünk. A balga szüzek útnak indultak olajért, de mire visszaértek, a vőlegény már megérkezett, és az ajtó bezárult. Mi ne halasszuk holnapra, amit ma megtehetünk! Az evangéliumban végül bezárul az ajtó. Számunkra ma még nyitva van.

Szerző: Monostori László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír