A családi béke

Aki kiskamasz gyermeket nevel, az tudja, hogy a családi életben előfordulhatnak váratlan helyzetek. Az addig kedves, szófogadó kisgyermek egyszerre kerülni kezdi a szülei társaságát, nehezebben osztja meg a gondolatait, érzéseit, kritikus hangnemet üt meg velük, visszaszól, a szüleivel szemben határozza meg magát. Még a szerető, türelmes szülőknek is fel van adva a lecke, hogy a kezdődő kamaszkor viharaiban miként kísérjék a felnőttségig gyermeküket, helyt állva szülői hivatásukban, és őrizve a család békéjét, egységét.

Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy az örök Ige teljesen magára vette az emberi természetet. A kamaszkor sajátosságait is. Idén karácsony másnapjára esik Szent Család vasárnapja. Az evangéliumi történet ezen a napon a tizenkét éves Jézust és szüleit állítja elénk, elbeszélve egy váratlan, feszültségtől sem mentes történetet az életükből. Ha azzal a kérdéssel hallgatjuk az evangéliumi elbeszélést, hogy mit tanulhatunk a szent szereplők konfliktuskezeléséből, akkor legalább három dolgot figyelhetünk meg, ami nekünk is segíthet a családi harmónia megőrzésében.

Az első az engedelmesség. A történet végén Lukács evangélista azt írja, hogy Jézus engedelmes volt a szüleinek, de ha jól megfigyeljük, a Szent Család igazából három, Istenre figyelő, saját istenkapcsolatában engedelmes személy közössége. Magyarul az engedelmesség szó kissé suta, olyan, mintha valaki erősködne, a másik pedig engedne neki. A Szentírás görög nyelvében az engedelmességet az odahallgatni igéből származó szó fejezi ki. A kamasz Jézus a templomi látogatás során meghallja az Atya szólítását, hogy „az ő dolgaiban legyen”. A szülők dolga pedig az, hogy elveszett gyermeküket keressék, ám amikor a számukra váratlan helyen és helyzetben rátalálnak, figyelnek, hallgatnak, szívükbe vésik a szavait. Jézus végül hazamegy velük, és engedelmeskedik nekik. Minden emberi engedelmesség alapja csakis az Istenre figyelő magatartás lehet. Gyermek a szülőknek, házastárs a házastársnak csak akkor engedelmeskedik bizalommal, ha a másik figyelve keresi az isteni vezetést.

A családi béke fenntartásához nélkülözhetetlen az elengedés is, amihez szükség van az önmagunktól való szabadságra. Mária és József tudják, hogy Jézus nem az övék. Amikor megtalálják, elfogadják mint újra meglelt ajándékot, de nem akarják kisajátítani. Készek elengedni csalódottságukat, talán dühüket, értetlenségüket is. A kamasz Jézus pedig – miután megélhette „vagányságát” – kész elengedni ezt a friss élményt, és visszatérni a názáreti rejtettségbe, mert tudja, hogy ez válik a világ üdvösségére.

A rövid történetben végül a harmónia megőrzésének kulcsa mintha a kérdezni tudás lenne. Mária az aggodalomra utaló, szűkszavú énközlés mellett rákérdez Jézus tettének miértjére, Jézus pedig kioktatás, elutasítás helyett szintén kérdéssel felel. A szereplők úgy figyelnek magukra, úgy járják a saját útjukat, hogy kérdéseikkel teret adnak a másik valóságának. Ha az ünnepek idején sokat kérdezzük egymást belső utunkról, motivációinkról, azzal a mi családunkban is növekedhet a béke és az elfogadás.

Baán Izsák OSB