Világosabb árnyalatok

„A nép feszülten várakozott” – halljuk a mai evangéliumban. Valahogyan mégsem az hatja át most szívünket, hogy bárki is ideges volna: pusztító stressznek, indulatos feszültségnek, türelmetlen, tolakodó várakozásnak nyoma sincs. Ez valami kíváncsi, de építő tartalommal teli várakozás. Isten népe már sejti, hogy valami nagyon jó vár rá. Mert maga Isten közeleg. Jánost is ő inspirálta, ezért „hirdette nekik az üdvösséget”. 

Gaudete vasárnap van, az adventi örvendezés napja. Mondhatnánk: minek a sok látható, emberi szimbólum, miért „komolytalankodunk” ma világosabb árnyalatokkal? 

Ehhez a vasárnaphoz érve még felnőttfejjel sem az Ige önkiüresítésének elvont teológiája melengeti fel első gondolatként az ember szívét, hanem annak a – talán gyermekkorban – lelkünkbe égett szép emléke, amit jelszerűen tapasztaltunk. Hamarabb villan be az adventi koszorú képe, a rajta látható rózsaszínű szalag vagy gyertya, netán régről a plébános atya rózsaszín miseruhája vagy éppen az otthontól távol végzett egykori tanulmányok emlékeként a már küszöbön álló ünnepek közelségének, a várva várt hazautazás lázának izzó emléke, „feszült várakozása”. És ez ma is előhívja szívünkből a régi, tiszta örömöket. Az embernek kellenek a jelek, a mély élmények, melyek az ünnephez kötődnek. Isten is jól tudja ezt: ő is „kézzelfoghatóvá” tette magát számunkra, látható jellé, mely nemsokára a betlehemi Gyermekben – „ez lesz a jel” (Lk 2,12) – tárul elénk. 

A víz általi megtisztulás nem idegen a hívő zsidó ember gondolkodásától. Námán gyógyulása a Jordánban való megmosdásnak köszönhetően következik be (vö. 2Kir 5,14). Ezekiel prófétánál is olvassuk: „tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól” (azaz a bálványoktól; Ez 36,25). Említésre méltó még Jézus korában a prozeliták gyakorlata: a pogányságból a zsidó hithez csatlakozott „megtérők” vízben való megtisztuló alámerítkezést is végeztek a körülmetélés előtt. Kumránban is élt egyfajta gyakorlat: a hívők rituális fürdése, mely a megszentelődésért, tökéletesedésért volt, de ez nem beavatási szertartás, hiszen többször is lehetett részesülni belőle. Keresztelő János is ismerhette az imént említett szokást. Nála a messiásváró zsidók egyszeri alámerítkezése történik, mégpedig a hit és a bűnbánat kifejezéseként. 

Ám ez nem elég. Ő irgalmas cselekedetekre is buzdít: megosztani a ruhát, az ennivalót a nélkülözőkkel… Ferenc pápa nemrégiben véste a szívünkbe: „a jótékonyság egy adakozót és egy befogadót feltételez, míg a kölcsönös megosztás testvériséget szül. Az alamizsnálkodás alkalmi, a kölcsönös megosztás viszont tartós. Az előbbi azzal a kockázattal jár, hogy megelégedést szerez azoknak, akik végzik, és megalázó lehet azok számára, akik kapják; az utóbbi erősíti a szolidaritást, és megteremti az igazságosság megvalósulásához szükséges feltételeket.”

Konkrétak az adventi örvendezés jelei, konkrét lesz a Gyermek születése. Érkezését várva, legyenek konkrétak jótetteink is, melyek mindenki számára az igazi öröm forrását jelentik! 

Kovács Zoltán