A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye járványügyi rendelkezései

Hazai – 2021. március 5., péntek | 19:20

Az alábbiakban közreadjuk a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye március 5-én közzétett járványügyi rendelkezéseit.

A szentmisére, szertartásokra és intézményeinkre vonatkozó egyházmegyei rendelkezések a Covid-19-járvány harmadik hullámának idején

Összhangban az MKPK közleményében megjelent iránymutatásokkal és a március 8-tól hatályos állami szigorításokkal – a fertőzés további terjedésének megakadályozása érdekében – kérem betartani egyházmegyénkben a már eddig is hatályos intézkedéseket és a mai naptól újra hatályba lépőt. Ezek az alábbiak:

A fertőzés terjedésének elkerülése érdekében kérem, hogy betegen vagy a vírusfertőzés tüneteivel senki ne jöjjön szentmisére, és ne vegyen részt egyéb templomi szertartáson.

Kérem a Paptestvéreket, nyugtassák meg azokat a híveinket, akik a járvány idején nem tudnak templomba menni, hogy ezzel nem követnek el bűnt! Az Úr napjának megszentelése azonban továbbra is ugyanúgy parancs marad számukra. A Katekizmusban és az Egyházi Törvénykönyvben található irányelvek szerint (vö. KEK 2183 és CIC 1248. k. 2. §), ha valakinek súlyos okból lehetetlenné válik részvétele az eucharisztikus ünneplésen, igen ajánlatos, hogy helyette töltsön kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével (ajánljuk a mobilapplikációt) vagy más imával – egyénileg vagy a családban, illetve az online és a közszolgálati televízióban elérhető miseközvetítésbe áhítatos lélekkel kapcsolódjon be, és végezzen lelki szentáldozást.

Vasárnaponként 11.30-kor a Debrecen TV is közvetít szentmisét a Szent Anna-székesegyházból, amely a DTV és az egyházmegye YouTube-oldalán is követhető.

Templomba érkezéskor és templomból távozáskor kerüljük a csoportosulást.

Mindenki számára kötelező a templomba érkezéskor a kézfertőtlenítés, vagy az otthonról hozott, vagy a templom bejáratánál kihelyezett fertőtlenítőszer használatával. Ennek zökkenőmentes biztosítására vonjunk be alkalmas segítőket.

A szentmisék és szertartások egész idején minden résztvevőnek kötelező szájat és orrot eltakaró védőmaszkot viselni (a miséző papot és a kántort kivéve) és egymástól 1,5–2 méter szociális távolságot tartani.

Továbbra is érvényben van egyházmegyénkben a 2020/10. körlevelemben megadott (vö. 790/2020.) általános feloldozási felhatalmazás. Kérem Paptestvéreimet, hívják fel híveink figyelmét az általános feloldozás kérésének lehetőségére. Ahol viszont végezhető a hívek gyóntatása egy erre alkalmas, sok légköbméterű helyiségben, ott a gyónó és a gyóntató viseljen védőmaszkot, és tartsák a szociális távolságot.

A kézbe áldoztatás rendje: a miséző pap áldozása után és az áldoztatás megkezdése előtt végezzen kézfertőtlenítést, ugyanígy tegyen az áldoztatásban segítő akolitus is, áldoztatás után pedig ismét fertőtlenítsenek.

A hívek védőmaszkban járuljanak szentáldozáshoz úgy, hogy amikor rájuk kerül a sor mindkét kezüket – amennyire hosszan csak lehet – nyújtsák előre (ugyanígy tegyen az áldoztató pap, illetve akolitus). Az Eucharisztia tenyérre fogadását követően néhány lépést tegyenek oldalra, igazítsák a szájmaszkot az álluk alá és így vegyék magukhoz az Oltáriszentséget, utána gondosan visszaigazított szájmaszkkal menjenek a helyükre.

A szentmiséken továbbra is el kell hagyni a békeköszöntést kézfogással.

A nyelvre és a két szín alatti áldoztatás továbbra sem engedélyezett.

A perselyadományokat távozáskor helyezzék a hívek a kosarakba a kijáratnál, kerülve a csoportosulást. Hívjuk fel híveink figyelmét arra, hogy banki átutalással is eljuttathatják perselyadományukat vagy más célú támogatásukat.

A keresztelésre és az esketésre is érvényesek a szentmisékre vonatkozó előírások.

A betegellátáskor mindenben kövessük a hatályos állami járványügyi előírásokat.

A temetést végezzük az állami rendelkezések betartásával, maximum 50 fő részvételével.

Ne tartsunk nagy létszámú zarándoklatokat vagy tömeges imatalálkozókat.

A plébánián történő ügyintézéskor az oktatási-nevelési és szociális intézményeinkben továbbra is mindenben kövessük a vonatkozó járványügyi előírásokat.

Paptestvéreimtől és hívektől felelősségteljes magatartást és az állami járványügyi intézkedések követését kérem. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Debrecen, 2021. március 5.

Palánki Ferenc
debrecen-nyíregyházi megyéspüspök

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria