A feltámadás örömében élni

Húsvét örömét a legszebben talán a húsvéti örömének (latinul: exsultet) fejezi ki.

A feltámadt Jézust jelképező húsvéti gyertya lángja mint életet adó „fényár” sugárzik a földre, elűzve a „bűn minden árnyát”. 

A halál bilincsét széttörő Jézus Krisztus pedig mint „győző” tér vissza, aki az egész emberi nemre „szelíden árasztja a megváltás fényét”. Ez a fény világítja meg életünket, és adja az erőt megújuláshoz.

Amikor részt veszünk a vigília szentmisén, és zsonganak bennünk ezek a gondolatok, óvatosan, hogy a pillanat szépségét meg ne törjük, megkérdezhetjük: Hogyan lehet ennek az éjszakának az örömét a lelkünkben hordozni, hogy annak lángja később se aludjon ki bennünk? Más szavakkal:

hogyan lehet a feltámadás örömében megmaradni, élni? Hiszen szembe kell néznünk napi gondjaikkal, nehézségeinkkel.

A felkelő nap sugarai nemcsak az éltető meleget hordozzák számunkra, hanem láthatóvá teszik a bűn által megsebzett valóságot, amit az éjszaka homálya talán eltakart a szemeink elől. Ezt élhették át az apostolok is, amikor húsvét után visszatértek Galileába, az otthonukba, és szembetalálták magukat a napi feladatokkal.

Az egyik nagyböjti egyetemes könyörgés bevezető része utat mutathat számunkra: „a nagyböjt szent idején önmegtagadó életet éljünk, őszinte bűnbánatot tartsunk, és így készüljünk elő a húsvéti örömre”. Valóban. Aki nem tekinti a nagyböjtöt szent időnek, aki nem néz szembe emberi gyengeségeivel, és ezzel együtt nem tapasztalja meg a megváltás gyógyító kegyelmének kiáradását, az keveset tud felfogni a kegyelem erejéből, és a bűntől való megszabadulás örömét sem fogja kellően átélni. A keresztény öröm ugyanis nem felhőtlen öröm. A keresztény ember benne van az élet sodrában, és korlátoknak ütközik. Egyszerre éli át saját korlátait és a bűn által megtört világ kényszerítő hatásait. Ezek mind fájdalommal járnak. De a megváltásban kapott kegyelmet is éppen ezeknél az ütközéseknél, a fájdalmak között éli át. Isten nem menti meg a küzdelmektől, hanem segít neki, hogy úrrá legyen rajtuk.

A sebek a kegyelem napsugaraiban gyógyulnak. 

Húsvét örömét tehát megelőzi a nagyböjti idő küzdelme. Jézus halálon való győzelmét is csak akkor tudjuk ünnepelni, ha vele együtt végigjártuk a keresztutat. Nekünk is vele együtt kellett szenvednünk, amikor megtapasztaltuk a gyengeségből származó eleséseinket, amikor azt kellett látnunk, hogy másoknak fájdalmat okozunk, amikor a vállunkon lévő terhet másra tették, amikor siránkoztak fölöttünk. De azt is megtapasztaltuk, hogy fel tudtunk állni, hogy mások készen voltak segíteni rajtunk, így bátorítást adtak nekünk. A húsvétra való előkészület akkor készített fel minket az örömre, ha ezt a kegyelmi időt Jézussal együtt éltük át.

A feltámadás örömében élni azt is jelenti, hogy tudjuk, a nagyböjti idő húsvét után folytatódik bennünk.

A húsvét hegycsúcs, ahová a nagyböjt völgyéből, a megpróbáltatások mélységeiből vezet az út, s ahonnan visszatekintünk az azt megelőző időre, amelyről szemünket a jövő felé is fordítjuk. Jézus a halála és a feltámadása által megváltott minket, ám a küzdelmes élet folytatódik. Sőt valószínű, hogy nehezebb idők is várnak ránk: a háborúk, az újabb betegségek terjedése, környezetünk elszegényedése arra figyelmeztet minket, hogy a húsvéti hegycsúcson „elidőzve” nagyon sok örömet kell a szívünkbe fogadnunk. A mostani – és a mindenkori – húsvét öröme nemcsak ajándékot, hanem feladatot is ad számunkra. A húsvétot ünnepelnünk kell, és annak – a pünkösdkor kiáradó Szentlélek által megerősített – reménységben bővelkedő (vö. Róm 15,13) örömét magunkkal kell vinnünk Galileába, oda, ahol élünk.

Fotó: Pixabay; portré: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. április 9–16-i ünnepi számában jelent meg.