A művészet gyónás, nem prédikáció – Megjelent a Pilinszky János költészetét bemutató kötetünk

Részlet a Zsolozsma című versről írt gondolatokból:

Az Eucharisztiát rejtő monstrancia nap, épp az együgyűek, az ártatlanok szerint. Pilinszky naplófeljegyzéseiben, 1971-ből az Életem szavaiból cím alatt olvassuk: „Monstrancia. Az együgyűek sokszor azt hiszik, hogy a monstrancia a mennyország napja. Gyerekkoromban, megfogalmazhatatlanul, én is valami ilyesfélét hittem. Fölmutatása olyan volt, mint a napfölkelte.” A napfölkelte Isten közénk érkezése. De most a nap alászáll, elhagyja a világot. Úgy figyeljük a nap alászállását, mint Isten távozását a világból.

Isten távolléte, sőt nemléte a 20. századi ember legszomorúbb (egyben legfélelmetesebb) léttapasztalata.

Pilinszky, a katolikus Pilinszky, a „pokoljáró misztikus” lírájában is, publicisztikáiban is, nyilatkozataiban is számtalanszor tanúságot tett hitéről.

Nem ellentmondásoktól és kétségektől mentes hit volt az övé sem. Melyikünké az? Mégis, arról is tanúságot tett, s lírája is ebbe az irányba mutat, sok küzdelmen át, hogy Isten nem hagyta el a világot, jelen van.

Hitéről így nyilatkozott: „…ha megkérdezik, és egy szóval kell válaszolnom, hogy hiszek-e, azt mondom, hogy hiszek. Pontosabban azt, hogy igyekszem hinni. De ez egy olyan igen, amin a sírig el lehet vitatkozni és töprengeni.” A hitért és a hitellenes kísértésekkel folytatott harc nehéz. És ebben a küzdelemben oly sokszor elfáradunk. Pihenni vágyunk. Csituljon, szűnjön a dráma, melyben állandóan élni kényszerülünk, a megváltás drámája, a sátán nem szűnő harca Isten ellen.

Vonuljon ki a vér a világból, legalább egy kis időre. Hadd pihenjünk. Hallgassanak el az örökös, kínzó kérdések. Hadd tegyük le az éberség fegyverét egy rövid időre.

A szerzetesek éjszaka fölkeltek, vannak, akik ma is így tesznek. Szent Brúnó fiai, a karthauziak, mikor az éjszaka a legmélyebb, mikor az álom a legerősebben kényszeríti az embert, a templomba vonulnak zsolozsmát mondani. A csönd ereje című könyvben olvassuk: „Őrültség vagy csoda az éjszakai zsolozsma? […] Sohasem szabad feledni Szent Brúnó szelíd, de szigorú mondatát […]: »Itt Isten megadja atlétáinak harcuk fáradalmáért az óhajtott jutalmat: a békét, amelyet a világ nem ismer, és az örömet a Szentlélekben.«”

Az ember mégis pihenni vágyik. A versbeli én is, mi is, mindannyian, pihenni, aludni végre, oly hosszú éberség, virrasztás és küzdelem után. Hadd figyeljük, némán, gondolatok és kétségek nélkül – „ahogy a semmi ágyat vet”. Most „jónak tartjuk ahogyan / végülis megpihenhetünk”. Isten és a gonosz csatájának színtere az emberi szív. És az ember újra és újra elfárad a harcban, ami a lelkében, ami a lelkéért dúl.

A művészet gyónás, nem prédikáció, vallotta Pilinszky. Ő is gyónt. Fáradtságát is, kétségeit is meggyónta, Istennek, magának, mindannyiunknak.

„…mindig szökött szerzetesnek is érzem egy kicsit magamat”, nyilatkozta egyszer. Sokszor elfáradhatott az éjszakai virrasztásban.

Magyar Kurír
(bb)