A pápa köszöntötte a szlovákiai püspököket ad limina látogatásuk alkalmából

Kitekintő – 2015. november 12., csütörtök | 9:01

Ferenc pápa november 11-én, szerdán az általános kihallgatás során külön köszöntötte a szlovák zarándokokat és a püspöki kart, amelynek tagjai ad limina látogatásukat végzik a Vatikánban. A pápa kérte a szlovák híveket, hogy imáikkal kísérjék püspökeik munkáját.

A Szentatya a szerdai általános kihallgatás végén köszöntötte a világ különböző részéről érkezett híveket. Üdvözölte a szlovákiai zarándokokat, a papokat, szeminaristákat és a szerzeteseket.

Utalt a szlovákiai püspöki konferencia ad limina látogatására, amely a napokban zajlik a Vatikánban. „Intenzív imával kísérjétek püspökeiteket, és ne feledkezzetek el imádkozni értem” – kérte a pápa a szlovák hívektől. Végül szívből jövő áldását adta hazájukra.

Az arab nyelvű zarándokokhoz fordulva emlékeztetett az irgalmasság közeledő szentévére. „Imádkozzunk, hogy a családi együttlét egyre több erőt és vitalitást tudjon meríteni Urunk Jézus Krisztus testéből és véréből, hogy befogadást és üdvösséget tudjon hozni mindenkinek!” – fohászkodott Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria