Az eucharisztikus kongresszus Isten ajándéka nemcsak az indiai keresztények számára, hanem a kulturális és spirituális sokszínűségben gazdag ország egész lakosságának – fogalmaz üzenetében Ferenc pápa, és emlékeztet arra, hogy már Boldog VI. Pál pápa is kiemelte ezt 1964-ben indiai útja során, amikor a nem keresztény vallások képviselőihez intézett beszédében így fogalmazott: „Krisztus kedves ennek az országnak, a szeretet és az önfeláldozás ihletője milliók számára, akik megismerték és szeretik Őt. Tanuljuk meg, hogy az Eucharisztia nem a jók kitüntetése, hanem a gyengék és a bűnösök ereje. Megbocsátást jelent és egyben útravaló, amely segít előrehaladni. Az Úrral való szeretetközösség szolidaritásra indít minket másokkal. Minden embernek szüksége van táplálékra, nemcsak a fizikai éhség kielégítésére.”
VI. Pál felhívást intézett mindenkihez, aki Krisztus testével és vérével táplálkozik, hogy ne maradjon közönyös az éhezéstől szenvedő testvéreink iránt, akik nemcsak a fizikai éhségtől, de a szeretet, a halhatatlanság, a figyelem, a megbocsátás és az irgalmasság éhségétől szenvednek. Ez utóbbiakat csak az égből jövő Kenyérrel lehet jóllakatni – figyelmeztet Ferenc pápa elődje szavaira utalva, és felidézi, hogy VI. Pál arra buzdított, vigyék el az evangélium örömét azokhoz, akik még nem kapták meg és a reményt azoknak, akik a sötétségben és az elkeseredettségben élnek.
Ferenc pápa reményének ad hangot videoüzenetében, hogy az eucharisztikus kongresszus az indiai emberek számára a világosság, az öröm és a boldogság előhírnöke lesz és alkalom a szeretetben való egységre.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
