A sötétség árnyát szétszakító tiszta fény

Sötétség borítja be a Földet, a téli hidegben még a lélek is megremeg. A fák kopáran sorakoznak, ahogyan ezt a reményre, a szeretetre, a bizalomra, a hűségre, a bátorságra, az önzetlenségre vágyó lelkek is teszik az emberi közösségen belül. A szomorúság és a félelem borús árnya fojtogatja az embereket a hosszan tartó világjárvány okozta bizonytalanság, aggodalom és gyász szívbe markoló hatására. Hogyan jutottunk idáig? Az Isten által megteremtett világosságból, az Édenkert tisztaságából és szépségéből a bűn által nyomasztóan beárnyékolt pusztaságba, ahol az önzés és a másik ember életének megkeserítése értékként tűnik fel.

Sokunkat foglalkoztatnak hasonló gondolatok, különösen most, amikor gyakran rettegünk, mit hoz a holnap, kinek a személyi kríziséről, betegségéről, megdöbbentő – nehezen feldolgozható – haláláról hallunk. Holott a válasz jól ismert, és

a körülöttünk lévő világ képén még a legsötétebb éjszaka idején is – lelkünk legmélyebb elcsigázottságának állapotában is – átcsillan a reményt keltő tiszta fény.

Azonban sajnos nagyon sokszor már túl fásultak vagyunk arra, hogy ezt a világító, pislákoló kis lángot észrevegyük, kövessük és szívünkbe zárjuk.

„És látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, jó.” A jó, az igaz és a szép harmóniája, ami darabokra tört az első bűn következtében, és a generációk tömege által nap mint nap elkövetett – felelősséget nem ismerő és csak a saját előrejutást hajszoló – tettek mélyen beszennyezték az embert és embertársi kapcsolatainkat. Ahol az önzés előretör, ott a félelem veszi át a bizalom helyét.

A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet pedig kínt és szenvedést.

Ez az, amit minden ember saját életében, valamilyen formában és fokon megtapasztal; de ez az, amit csak egyvalami gyógyíthat be: az önfeláldozó, a másik felé irgalommal forduló tökéletes szeretet, amellyel felcsillanhat a reményt adó fény a sötétben. Nagyon sokan bíztak abban a járvány első hullámának idején, hogy a megszokott kiszámítható életvitelünktől és szeretteinktől való időszakos elszigeteltség megtérésre, a másik emberben rejlő érték felfedezésére, szeretteinkkel való kapcsolatunk megerősödésére és a megbántottságainkon való felülemelkedésünkkel embertársainkkal szembeni megbocsátásra fog vezetni. Azonban a sötét árnyak ott maradtak az emberek szívében, nagyon gyakran kizárva a lelki gyógyulás útját mutató, reményt és békét hozó tiszta fényt.

Ez az a fény, amely a Megváltó megszületésekor széthasítja az éjszaka árnyát és a szomorúság lelket megmérgező kétségeit. Az a csodálatos színpompás világosság, amely Isten tökéletes szeretete következtében az első karácsony éjszakáján megjelent, átformálta a világot. A megváltás művének kezdete egy olyan csodálatos pillanat, amit nem lehet emberi szóval leírni. A kisded Jézus sírása a betlehemi barlangban az első lépés, amely örömteli könnyeket csal a reményüket vesztett emberek arcára. Olyan örömet, amelyet csak egy ártatlan kisded képes okozni a megfásult és reménytelenné, bizalmatlanná vált közösség minden egyes tagja számára. Jézus élete, tanítása, életpéldája, szenvedése, halála és dicsőséges feltámadása pedig tökéletessé teszi ezt a karácsonykor megjelenő fényt és tiszta örömet.

A sötétségnek egyszer és mindenkorra vége lett a megváltás művével, amit nem tud megingatni semmilyen megrázó külső hatás.

Mégis nagyon gyakran úgy érezzük, hogy az önzés és a félelem sötétsége határozza meg mindennapjainkat. Ezért van szükségünk az adventi lelki felkészülésre – a fény hétről hétre erősödő világosságára –, amely a remény lángjának fellobbanását hozza el karácsony évente visszatérő ünnepére. Mindezt azért, hogy akár csak egy pillanat erejéig átérezzük és megértsük:

a sugárzó tiszta fény, a megváltás teljesen ártatlan örömhíre, vagyis a tökéletes szeretet ténylegesen és kézzelfoghatóan jelen van, és köztünk van.

Ez a szeretet indít minket bocsánatkérésre azoktól, akiknek fájdalmat, megaláztatást vagy akár betegséget okoztunk; csak így lehetséges a megbántások okozta sebek begyógyítása, és hogy a bennünk újra és újra megjelenő szomorúságban felfedezzük azt az örömet, amit karácsony ünnepének ragyogó és mindent átható fénye sugároz. Így képes az adventi készület – a gyertyák által szimbolizált egyre gyarapodó fény –, majd a karácsony éjszakája megadni számunkra – akárcsak néhány pillanatra is – a lelki béke ajándékát, hívőknek és nem hívőknek, keresztényeknek és nem keresztényeknek egyaránt. Azt a békét, ami nem félelmet, hanem bizalmat, reményt, örömteli kiegyensúlyozottságot és megnyugvást tud hozni tusakodó lelkünknek.

Forrás: Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír