A Szentatya az Úr oltalmába ajánlotta a természeti csapás áldozatait, és kifejezte személyes közelségét mindazoknak, akik az aggodalom és a szenvedés óráit élik.
Arra buzdította a híveket, hogy közösen imádkozzanak el egy Üdvözlégy Máriát ezekért a testvéreinkért, akiknek annyi nehézséggel kell szembenézniük.
A pápa emlékeztetett rá, hogy Iasi-ban szombaton a boldogok sorába iktatták Anton Durcovici püspököt, a hit vértanúját. A buzgó és bátor főpásztort a romániai kommunista rezsim üldözte. Börtönben halt meg éhen és szomjan 1951-ben. A iasi-i hívekkel és egész Romániával együtt adjunk hálát Istennek ezért a példamutatásért – mondta Ferenc pápa.
A Szentatya köszöntötte a Szent Péter téren jelen lévő mintegy 50 ezer hívőt, közöttük az önkéntesek társulatait, akik a daganatos betegek napja alkalmából gyűltek össze. A pápa imádkozik értük, a betegekért és hozzátartozóikért. „Ti pedig imádkozzatok értem!” – hangzott a pápa kérése, majd szép vasárnapot és jó ebédet kívánt mindenkinek.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria